KILÁTÁSOK

Kortyolgatom a reggeli kávét, és nézem a szobánk ablakából a horizont mögül előbújó vörös korongot. Napfelkelte. Teljes pompájában. Az jut eszembe, hogy a szavaknak, gondolatoknak, vágyaknak milyen nagy erejük van, és sokszor nélkülünk is járják a maguk útját, nem feledve kívánságainkat. Munkahelyeimen, ha lehetséges, szeretem az ablak melletti asztalt kibérelni. Amikor az egyik belvárosi irodahelyiség zugát birtokba vettem, az ablakból olasz fi lmbe illő szcenéria, régi háztetők, kémények, szélkakasok látványa tárult elém. Nos, akkoriban látogatóimnak a kilátásra is felhívtam a fi gyelmüket, és humorosan hozzátettem, hogy: „a munkahely kiválasztásakor mindig ügyelek a szép panorámára”. Most itt, a hatodik emeleten, a magánéletemben is megadatott a lenyűgöző látvány, ahogyan kívántam. A múlt rendszer megmagyarázhatatlan területrendezési logikájának eredményeként egy családi házakból álló kis negyed elé hosszú és magas bér házat húztak fel. Talán szélfogónak, mert az építkezés nem folytatódott, így a másik oldalról szántóföldek húzódnak, ameddig a szem ellát. Semmi sem takarja el előlünk az égben zajló élet jeleneteit. A madárrajok vonulását, a különböző színekben pompázó felhők játékát, a szél mutatványait. Olvasmányainkból, útleírásokból, a legendákból, mítoszokból is tudjuk, hogy az ember természeténél fogva kíváncsi, és a magasba vágyik. Szereti felfedezni, ami fenn van. Madártávlatból, egy kilátóról minden tisztábbnak, logikusabbnak látszik. Onnan megcsodálhatjuk, merre kanyarog a folyó, hol tér el az ösvény, megdöbbenünk a mélységektől és a magasságoktól. Bár néha, barangolásaink alkalmával bejárjuk, alaposan megnézzük a vidéket, furcsamód az összkép, a kilátóról elénk táruló táj marad meg emlékezetünkben. Szívesen lapozunk bele az olyan képes albumokba, ahol ismeretlen tájak, hegyek-völgyek, tengerek látképe tárul elénk. Bennünk is felvillan egy régi emlék, amikor az esti fi lmben a főszereplő szótlanul az elébe terülő vidéket kémleli. Pontosan felidéződik bennünk az az érzés, amikor régen valakivel egy hasonló helyen gyönyörködtünk a hely szépségében, és bár nem beszéltünk róla, mégis boldogok voltunk. Egyszer, még hallgató koromban az egyetemi városokban működő magyar diákklubok találkozóját éppen a prágaiak vállalták magukra. Történetesen olyan fi ú kapta feladatul a városnézés megszervezését, aki inkább az egyik hangulatos sörözőbe invitálta volna a társaságot. Ám a helyzet komolysága miatt nem vihetett az út egyenesen a kocsmaasztal mellé. A fi ú a villamosmegállótól meglehetősen gyors tempóban, szó nélkül egy meredek ösvényen felfelé vezette a csoportot, amíg el nem értük az egyik kilátópontot. Elénk tárult egész Prága. Ekkor vezetőnk megszólalt: „Jól nézzétek meg innen a várost, és aztán tudok itt a közelben egy jó kis sörözőt!” Az egyik legemlékezetesebb és persze időben a legrövidebb városnézésként maradt meg bennem ez a kedves emlék. Új élethelyzeteinkben, munkahely-változtatáskor gyakran kérdezik meg tőlünk ismerőseink: „Na és milyenek a kilátások?” Nem mindig tudjuk. Talán a hétköznapjainkban is meg k ellene keresni azokat a számunkra megfelelő kilátókat, ahonnan tényleg jó a kilátás. Onnan talán tisztábban, egyszerűbben tekinthetnénk mindenre, hiszen felülnézetből, majdhogynem kívülállóként szemlélhetnénk mindennapi gondjainkat, örömeinket, problémáinkat, feladatainkat. Attól kezdve nem ijednénk meg a részletektől, hiszen tudnánk, hová sorolhatók be, nem riasztana vissza a feladat nagysága, hiszen már láttuk felülről, és onnan bizony nem tűnt olyan óriásinak! A napok mennek, szaladnak, alig győzzük az iramot. Külvárosban álló bérházunkat az ingatlanügynökségek hirtelen a belváros részévé nevezik ki. Folyik az építkezés, növekszik a területe, zajlik az élet. A város szélén álló bérház lakóit nem kérdezik meg, sajnálják-e, ha holnaptól más lesz a kilát ás az o tthonukból. Ne csüggedjünk! Talán ezzel párhuzamosan változnak személyes kilátásaink, lehetőségeink is. Vegyük észre az új hozta lehetőségeket, éljünk velük! Ne húzzuk le haragosan vagy beletörődve a redőnyt: menjünk fel egy másik kilátóhoz, és tekintsünk körül fentről, a magasból. Nézzük csak – milyenek is a kilátások?! Nyugati fekvésű szobánk ablakából a gyerekekkel fi gyeljük a naplementét. Gyönyörű. A Kárpátok gerincén húzódó fenyves erdő lassan elnyeli az égő napkorongot. Szemben a hegyen kigyúlnak az éjszakai panoráma első fényei.