Van-e, ki e mércét nem ismeri? Van-e, ki nem alkalmazta még soha? Aligha. Mert életünk bármely területén alkalmazható. Leginkább ítéleteinkben szokott megnyilvánulni, biztosan ismerik, hogy a nekünk tetsző személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek, irányzatoknak, rendszereknek elnézünk minden olyasmit, amit a nekünk nem tetsző ugyanezeknek kőkeményen felrovunk. Mi az, hogy elnézünk… észre sem vesszük, szóra sem érdemesítjük, mintha el sem követték volna ugyanazt a disznóságot, amit a másiknak mi az, hogy felrovunk… egyenesen megkövezzük érte. Na, ez a kettős mérce. Hogy példát is mondjak, egy kormánypénzekkel, de milliókkal kibélelt, e kormány iránt igencsak érthetőmód hálát érző és tanúsító társaság megvádol egy másik, a piacról, a kereslet által élő társaságot, hogy felsőbb utasításokra cselekszenek. Vagy személy a személyt. Mondhatnánk, érthető, mindenki magából indul ki. Akit utasítanak, úgy képzeli, a másikat is utasítják, csak mások. De fordítva is így van. Én például (már csak azért én, hogy ne másra mutogassak, hanem hiteles példát mondjak) nem vagyok utasítva sehonnan, döntéseim saját döntések, értelmi, elvi, érzelmi megfontolások eredményeként születnek. Talán ebből kifolyólag hajlamos vagyok mindenkiről azt hinni, hogy az ő döntései is ilyenek, és hosszasan csodálkozni (olykor mélyen legbelül egészen a megbotránkozásig) egy-egy régi ismerős, közeli vagy távoli véleményformáló, intézmény, intézet színeváltozásán. Holott ha higgadtabban gondolkodnék, lehet, hogy megspórolhatnék magamnak egy csomó indulatot (persze, szigorúan csak mélyen legbelül), és kacskaringók nélkül eljuthatnék annak a lehetőségéig, hogy a színe ugyan változott – ahogy ő állítja másról: felsőbb utasításokra –, ám a fonákja ugyanaz. És ha változnak a felsőbb utasítgatók, akkor lehet, egyszer megint a fonákját láthatom én is. Világos vagyok, ugye? Mint a vakablak.
Szóval, azt mondja az egyik párt (a párt tetszés szerint behelyettesíthető bármivel, akár személynevekkel is), hogy a másik párt lop. Mire azt mondja a másik párt, hogy az egyik párt lop, nem is ő. Mire jön egy harmadik, aki azt mondja, azért, hogy legyen egy olyan is végre, amelyik már nem lop. Majd egy negyedik, amelyik azt ígéri, ő sohase nem is fog. És mindegyiknek van szektás híve, olyan, aki kritikátlanul bevesz, elhisz mindent. És méri a mércéjével mindenki a másikat ahelyett, hogy a saját dolgára fókuszálna, a saját hibáit elemezné és vinné javítóintézetbe. Így osztanak meg ők.
Én meg csak a véleményem osztom meg Önökkel, hétről hétre, több mint tíz éve, mikor miről mi jut éppen az eszembe. Könnyen teszem, hiszen sem újságíró nem vagyok, sem közéleti, politikai lapot nem szerkesztek, családon belül pedig lehet az ember őszinte. Hogy most épp ehhez a kettős mércéhez nyúltam, nem véletlen, hiszen nemcsak ideológiák és személyek, intézmények és intézetek működnek így, hanem mint kiderült a közelmúltban, a tömegtermékeket gyártók is. Gondolok jelesül a Téma rovatunkban egy-két éve feldolgozott uniósáru-minőségre. Amihez most ismét visszatérve kiderül, nem változik semmi, marad a kettős mérce: silányabb terméket a silányabb vidékre. De, lett törvény! Mostantól már majd fel kell tüntetni a csomagoláson: nem Nyugatra készült. És akkor mi meg önérzetünkben sértve duzzoghatunk, kapitalistázhatunk, imperialistázhatunk újra, mint a régi szép időkben, sajnálhatjuk magunkat, sőt új pártokat is alapíthatunk erre az érzésre, új jelszavakkal új zászlainkon: ne hagyja, hogy másodrendű polgárnak tekintse Önt az unió! Miközben a Föld beteg, semmilyen osztályú, ízfokozókkal, stabilizátorokkal, emulgeálószerekkel, gumiarábikummal és egyéb vegyjelekkel összeragasztott élelmet nem kellene vennünk, sem semmi műanyag flakonos környezetgyilkos tisztítószert, meg kéne találni nagyanyáink jó receptjeit, elővenni a kapát, az ecetet, a citromsavat és a szódabikarbónát, aztán meglátnánk. Se nem híznánk tovább, se nem ennénk mérget, a környezetünket is óvnánk, meg még meg is spórolnánk a pénzünket. No de ilyen happy enddel kit fogunk kárhoztatni, kit okolunk majd a saját kudarcainkért? Meg egyáltalán, annyi minden befektetett energiánk kárba vész.
Oda a mércénk.
A hupikék falak mellett VASÁRNAPi ünnepélyességgel állottak az ódivatú mahagónibútorok.
Heinrich Mann: Ronda tanár úr
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.