„Keresem az új kihívásokat”

A Vasárnap olvasóinak többsége a lapunkban indult gyermekrovat, a Kópé kapcsán ismer. Honnan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Tizenkét évesen küldtem el első rajzomat Kópénak, nagymamám biztatására. Meg is jelent, így továbbiak követték. Ebből hosszú távú együttműködés lett, majd a Kópéklubot szerveztem. Nagyon szerettem ezt a foglalatosságot, hiszen így a Vasárnap által barátokra, ismeretségre tettem szert, s ez adott, úgymond, irányt képzőművészeti törekvéseimnek is: ösztönzőleg hatott rám. A korosztályomat pedig rászoktatta az újságolvasásra. Aztán, amikor Kópét átküldték az Új Szóba, oda is követtem, s most képregénnyel járulok hozzá a rovatához. De nagyon örülök annak, hogy a Vasárnapban meg felbukkant helyette a kishúga, Huncutka.

Később mégis az írás, az irodalom felé fordultál…

Így van; ennek az az oka, hogy mindig keresem a kihívásokat. Állandóan fi gyelemmel követem a sajtóban, az interneten közzétett pályázatokat, s ha kedvemre valót találok, bekapcsolódom. Számos téma iránt nyitott vagyok, esetemben csak az kizáró ok, ha a dolog túl elvont, elméleti síkon futtatott. Így került a képbe a Kecskés László Társaság felhívása is? Igen. Amikor megtudtam, hogy kitelepítésekről, deportálásokról szóló írásokkal lehet pályázni, haboztam – a téma távolinak tűnt. De nagymamám ismét segített; az ő történetét írtam meg úgy, ahogy az hatvan évvel ezelőtt lejátszódott. Akkor a nagyi huszonegy éves volt, s az ő sorsán keresztül tudom felmérni igazán, mennyivel jobb életünk van most nekünk.

Tizenhét éves voltál, amikor a munkád megjelent a Régi bűnök árnya messzire nyúlik című antológiában. Mire kötelezi ez az embert?

Emléket akartam állítani mindazoknak a megpróbáltatásoknak, melyeken családom egyes tagjai keresztülmentek. Sikerült is, és meglepetéssel tapasztalom, hogy kortársaim is el-elkérik a könyvet, s olvassák a történeteket. Ez jó, hiszen amikor az iskolában, történelemórán tárgyaljuk ezt a korszakot, annyira távolinak, személytelennek tűnik – pedig szenvedő alanyai a nagyszüleink voltak. Érdemes a témával bővebben foglalkoznunk – egyszerűen azért, hogy megértsük, mi miért történik velünk.

Ilyen ígéretes kezdet után esetleg bízhatunk abban, hogy kollégaként üdvözölhetünk majd a szlovákiai magyar sajtóban?

Pillanatnyilag másfelé orientálódom – az érettségi után szeretnék gyógyszerésznek tanulni. A kémia valahogy évek óta jobban érdekel, mint a szavak, mondatok egymásba öltögetése, de ez nem azt jelenti, hogy elfordulok az írástól vagy a rajzolástól. Mindkettő megmarad kedvtelésnek.

Tudom, hogy műhelytitok, de azért rákérdezek: merre vezet a jövőben Kópé útja?

Annyit árulhatok csak el, hogy vándorlásai rövidesen megszakadnak: egy szigetre kerül, ahol újabb kalandokon megy keresztül. Ezenkívül rejtvényt, fejtörőt is készítek majd, hogy az olvasás ne csak kikapcsolódás, hanem agytorna is legyen.