Jó orvos: Szeretettel gyógyítani

Gyógyítani nemcsak gyógyszerekkel, műszerekkel, tudással, hanem szeretettel, figyelemmel, megértő szóval is lehet. Ezt vallja Gőgh Andrea rozsnyói kardiológus, aki kicsi gyermek kora óta orvosnak készült. Azt, hogy épp a szívgyógyászattal akart foglalkozni, már gyakorló orvosként döntötte el –ösztönösen, de ma már tudja, hogy azért, mert ez a szerv érzelmeink központja. „A szív csodálatos szerv, mert nemcsak vért pumpál az egész szervezetbe, hanem örömöt is. Ez nagyon racionális orvosi szemszögből is így van, örömünk és bánatunk is a szívben lakik. Azért van annyi szívbeteg mostanában, mert nem látjuk és nem keressük az életörömöt” – vallja az orvosnő, aki nemcsak vizsgálja a betegeit, hanem mindegyikükkel hosszasan el is beszélget. Csak így tudhatja meg, mi az, ami a szívüket nyomja, elzárja, megkeményíti. „Senkinek sem mondom azt, hogy keresse az örömöt, mert akkor elzárkózik. Csak arra próbálom rávezetni, hogy mindenki ura a saját életének és érzéseinek, csak rajta múlik, képes-e észrevenni az apró örömöket. A szívbetegek szinte kivétel nélkül megkeseredett, megfáradt, meggyötört emberek. Ma már a tudomány is igazolja, hogy ez nemcsak szervi elégtelenség, hanem az érzelmeink is kihatnak rá. Sajnos, egyre több a fiatal beteg. Ez nyilván összefügg a rengeteg stresszel, bizonyításkényszerrel, aggodalommal. Az sem véletlen, hogy a férfiak között több a szívbeteg: hiszen ők nehezebben fejezik ki az érzelmeiket, több mindent fojtanak magukba. Ennek valahol ki kell jönnie – néha valóban meg kell szakadnia a szívnek ahhoz, hogy rés nyíljon rajta.”

A szlovákiai kardiológusok többsége még ódzkodik attól, hogy a szívgyógyászatot érzelmi szempontból közelítse meg, de az USA-ban ez már elismert módszer. Gőgh Andrea is amerikai szerzők szakkönyveiből merített, és azt mondja, leginkább Isten hívó szavára hallgatott. Úgy véli, az életmód-változtatásra sem lehet az embereket rábeszélni, ennek is belső meggyőződésből kell erednie. „Aki meghallja azt a belső hangot, mely azt sugallja, hogy másként kell élnie, már félig legyőzte a betegségét. És ne csak a kalóriák számolgatására meg a sportolásra gondoljunk, mert sokak számára ez is csak újabb stressz, hanem mindenekelőtt azt a szemléletet kell megváltoztatni, ahogy önmagunkra és környezetünkre tekintünk. Jobban kellene szeretnünk önmagunkat ahhoz, hogy ne betegedjünk meg, de ez nagyon nehéz, mert máshogy neveltek bennünket. Túl sok figyelmet szentelünk a negatív tulajdonságoknak, sokat foglalkozunk a betegségeinkkel és a tüneteikkel, ezáltal pedig, természetesen, erősítjük őket. Mindig azt mondom, hogy a betegséggel annyit kell foglalkozni, amíg elmegyünk az orvoshoz, és megteszünk mindent a gyógyulásért, de nem szabad, hogy a rabjává váljunk. Aki csak a panaszaira gondol, az nem tud meggyógyulni, mert maga sem hiszi el, hogy lehetséges. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, de húszéves orvosi tapasztalat mondatja velem, hogy ez is szükséges hozzá” – mondja a doktornő. Praxisa során sok olyan pácienssel találkozott, aki régi sérelmeket és szorongásokat hordozott a lelkében, s amikor el tudta őket engedni, az állapota is javult. „Volt egy betegem, aki mindennél jobban félt a szenvedéstől és a nehéz haláltól. Sokat beszélgettünk róla, próbáltam sugallni neki, hogy van gyors és szép halál is. Láttam, hogy megnyugodott. Utána sokáig nem találkoztunk; csak utólag értesültem róla, hogy a jó halál megadatott neki. Azért ezt emeltem ki, mert úgy gondolom, hogy az őszinte figyelem több, mint a diagnózis felállítása és a gyógyszerek felírása: már az emberrel való foglalkozás. Én ezt tartom az orvosi hivatás lényegének.