Inzulinpumpával a Budapest–Bamako-ralin

Krónikus betegséggel élni nemcsak önfegyelmet kíván, hanem azt is, hogy az ember ne váljon a tünetek és mért értékek rabjává, ne figyelje folyton önmagát, ne csak a korlátokat, hanem a lehetőségeket is vegye észre. Irén, vagy ahogy barátai ismerik, Jessy, 18 éves korában szembesült azzal, hogy cukorbeteg. Fáradékony volt, fogyott, nagyon sokat ivott – fogorvosa ajánlotta neki, hogy vizsgáltassa ki magát, és estére már be is került a kórházba. „Nem volt időm megijedni sem, annyira figyeltem arra, hogy ezentúl hogyan kell élnem. Tévhit, hogy a cukorbetegség csupa akadály és korlát, mert mindent meg lehet enni, csak tudni kell, mennyit és mikor. A legnagyobb változás életünkben a tudatos táplálkozás, mert folyton számolunk, mindent egységekben nézünk. Nem véletlen, hogy a cukorbetegek tudják a legjobban, hol kapható a legjobb csokoládéfagylalt vagy sütemény, mert akármilyet nem ehetnek.”

„Mi szabjunk neki korlátokat”

„Ínyencek vagyunk, csak jól álcázzuk” – mondja nevetve a fiatal lány, aki egy vegyszerekkel kereskedő magyarországi cég szlovákiai munkatársa, és a cukorbeteg fiatalokat tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Diador alelnöke. „Kezelőorvosom, Ľubomír Barák alapította a szervezetet, ő a pozsonyi gyermek-diaklinika főorvosa. Alapelve, hogy minden diabéteszesnek normális életet kell élnie, mert ez nem betegség, hanem a feltételes egészség állapota. Vagyis ha vigyázunk magunkra, nagy eséllyel nem következnek be szövődmények, vagy legalábbis jó sokáig kitolhatók. A Diador és a hasonló szervezetek azért is jók, mert ha az ember a sorstársaival jön össze, látja, hogy mások is élnek ezzel a problémával, és többé-kevésbé meg tudják oldani. A lényeg, hogy ne a diabétesz uralja az életünket, hanem mi szabjunk neki korlátokat. Ez persze felfogás kérdése, de a közös rendezvények, táborok és tapasztalatcserék sokat segíthetnek a helyes mentalitás kialakításában.”

Pár napi önfeledtség

Jessy a táborokért és a pályázatokért felel a Diadorban, de szerveznek szakmai előadásokat, beszélgetéseket és diabetikusélelmiszer-kiállítást is. „A tapasztalatok megosztása sokszor többet ad, mint a szakirodalom tanulmányozása. Jó mástól hallani, melyik gyógyszer mennyire bizonyult jónak, mi a tapasztalata az inzulintollal vagy -pumpával, miből mennyit eszik, mi vált be nála. Ma már viszonylag jó a választék diabetikus és light élelmiszerekből, de ezekkel is vigyázni kell, mert ez édesítőszerek vegyi anyagokat tartalmaznak. Akkor már jobb a gyümölcscukor vagy a nagyon jó minőségű nem diabetikus termékek, mint mondjuk, a svájci csokoládé. Valamennyi felviszi a cukorszintet, csak a diabetikus vagy a kiváló minőségű édesség nem ugrásszerűen, hanem fokozatosan, és nálunk épp az a lényeg, hogy a nagy kilengéseket kerüljük. Egy idő múlva rááll erre a szervezet, mert ha alkalomadtán gusztusom van is egy süteményre, a második szelet már nem is ízlene. Egyrészt eltelek a szokatlan ízzel, másrészt igazán nem is tudom élvezni, mert már amikor eszem, arra gondolok, mennyi inzulin kell majd utána. Egy idő múlva nagyon elege van az embernek ebből a folytonos számolgatásból, ezért is jók a közös táborok, ahol nem kell gondolkoznunk, mit eszünk, mert a velünk lévő orvos az étrend alapján megmondja, mennyit kell beadnunk. Ez a bármely rövid ideig tartó önfeledtség nagyon kell ahhoz, hogy erőt gyűjtsünk a további fegyelemhez.”

120-as Škodával a sivatagon át

Akármennyire fegyelmezetten él is, Jessy soha nem érezte úgy, hogy állapota gátat szabna vágyainak. Nyáron bátran nekivágott a Budapest–Bamako-ralinak, minden eshetőségre felkészülve, és semmitől nem tartva. „Fogadott bátyám a szilasi Tóth Péter, Londonban ismertem meg a húgát, ahol bébiszitter voltam, és 2006-ban együtt kísértük ki Pétert a budapesti rajtra. Már akkor mondtam, hogy egyszer én is szeretnék ezen részt venni, és egy kollégámmal elindultunk. Eredeti állapotú 120-as Škodával neveztünk be, és meg kell mondanom, megbízhatóbb volt, mint a mindenféle műholdvevőkkel felszerelt terepjárók. De nem az autóvezetés vagy a célba érés a legnagyobb élmény, hanem maga az út. Az esti beszélgetések a közös megállókon a többi résztvevővel, a sátorozás a sivatagban, az emberek és az országok, akiket és amelyeket megismertünk. Amióta ott jártam, úgy érzem, hallatlan jólétben élünk, és semmi okunk panaszra. Hihetetlen, hogy Mauritániában vagy Gambiában milyen szegények az emberek, és mégis boldogok. Mi tanulmányi kirándulásként fogtuk fel az egészet, nem a minél jobb teljesítmény volt a célunk. Meg-megálltunk, megcsodáltuk a nevezetességeket, megkóstoltuk a helyi ételeket – érdekes módon nem volt gondom semmivel. Bebiztosítottam magam, több helyre is raktam inzulint arra az esetre, ha menekülnünk kellene az autóból, vagy kirabolnának. Semmi ilyesmi nem történt, három hétig nem is gondoltam arra, hogy valami baj lehet. Ezért szeretek utazni, társaságba járni, mert ilyenkor annyi benyomás ér, hogy a diabétesz másodlagossá válik. Valójában ez a cél, mert az ember csak akkor tudja élvezni, amiben része van, ha nem kesereg azon, ami nem adatott meg neki.”

------------------------------

KÜLÖN

1-es típusú cukorbetegség

Az 1-es típusú (más néven inzulinfüggő) diabetes mellitus hátterében az áll, hogy a szervezet immunrendszere idegenként ismeri fel a saját sejtjeinek egy részét, és autoimmun gyulladás következtében elpusztulnak a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei. Az inzulin az a hormon, amely a glükózt a sejtek számára szükséges energiává változtatja. Ha ez a folyamat nem zajlik le, a szervezetben lerakódott glükóz roncsolja az ereket, az idegrendszert és a többi szervet is. Az 1-es típusú diabétesz bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban gyermek- és fiatal felnőttkorban jelentkezik.

2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú (más néven nem inzulinfüggő) diabetes mellitust izolált szénhidrátok (cukor, fehér liszt stb.) fogyasztása okozza. A magas glikémiás indexű szénhidrát gyorsabban szívódik fel a vérben, és nagyobb inzulintermelésre serkenti a szervezetet. Az éveken át tartó magas inzulinszint miatt a sejtek védekezni kezdenek a beléjük pumpált túl sok cukor ellen, és kialakul az inzulinrezisztencia. Mivel az agy érzékeli, hogy a vérben sok a cukor, utasítja a hasnyálmirigyet, hogy még több inzulint termeljen, a sejtek viszont egyre jobban ellenállnak. Egy ponton a hasnyálmirigy feladja a küzdelmet, és a tartósan magas vércukorszintnek vakság, lábamputáció, érelmeszesedés, infarktus lehet a következménye.

A 2-es típusú cukorbetegek 80%-a elhízott, a betegség általában középkorú vagy idős embereknél alakul ki. Kezdetén gyakori a tünetmentesség, sokszor a különböző szövődmények megjelenése kapcsán diagnosztizálják a kórt. Korábban ezt a diabéteszformát „enyhe” betegségnek tartották, mivel sokáig nem okoz panaszt, nem feltétlenül igényel inzulint. Ma már tudjuk, hogy a 2-es típusú cukorbetegség súlyos diagnózis, mivel mintegy 10–15 évvel lerövidíti a várható élettartamot, s növeli a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát.

A diabétesz világnapja

* november 14-én tartják

* a világon mintegy 350 millió cukorbeteget tartanak számon

* a szlovákiaiak száma tavaly 342 124 volt, 2100-an 19 évesnél fiatalabbak voltak

* mintegy 100 ezren nem is tudnak a betegségükről

* a hazai lakosság 6,3%-a érintett

* az elmúlt tíz évben 60 ezerrel, 17,6%-kal nőtt a diabéteszben szenvedők száma

* a betegség kialakulásának legfőbb okai: egészségtelen életmód, helytelen táplálkozás, elhízás és fokozott stressz

* tünetei: szomjúságérzet, testsúlycsökkenés, gyakori vizelés, látásromlás, fáradékonyság, bőrbetegségek, sebek lassú gyógyulása

* évente 5 millióan halnak bele a szövődményeibe