Három lovon

Karlovy Vary idei fesztiválján Richard Gere az utóbbi évek egyik legátütőbb tehetségének nevezte harmincéves kolléganőjét. A Kihagyott idő című filmben ugyanis együtt játszottak. Apát és lányát. Lecsúszott, hajléktalan egzisztencia az apa, bárbeli felszolgáló a lánya. Kapcsolatuk évek óta semmilyen. Mélyhűtött. Más úton jár az apa, egészen más helyeken mozog a lánya. Végzi a dolgát szakadatlan. Anyját elvesztette, apja sokáig nem törődött vele. Most viszont előtűnt a sötét múltból. Magára maradt, kellene valaki az életébe, aki önzetlenül figyelne rá, törődne vele. Felkutatja évek óta nem látott lányát, aki viszont látni sem akarja őt. De ha már ott van a szeme előtt, megpróbál segíteni neki. Csakhogy a férfinak nem ez kell, nem az anyagi, hanem a lelki támogatás, amelyet a lány nem ad olyan könnyen. Elküldi, elzavarja, ellöki magától. Anyja elvesztéséért is az apját okolja, nem érzi szükségét annak, hogy újra egymásra találjanak.

A film záró képsora Jena Malone nagyjelenete. Elege van már apja hazugságaiból, tehetetlenségéből, üres ígérgetéseiből. Nem tudja komolyan venni egyetlen szavát sem. Kiadja az útját, tűnjön el az életéből. Aztán amikor a férfi már a második saroknál jár, utánaszalad. Richard Gere, vagyis az apa nem néz hátra, de lehet, hogy felismeri lánya lépteit. Csak mi látjuk a lányt, ahogy apja nyomába ered, s már sejtjük, mi következik. Sejtjük, de nem kapjuk meg. Időbe telik, míg újra egymás szemébe néznek.

Nagyobb elismeréssel, mint Richard Gere, eddig senki sem nyilatkozott Jena Malone-ról. Sem Kevin Costner, sem Sean Penn, pedig mindkettőjükkel forgatott már, de még Jodie Foster és Julia Roberts sem, akikkel ugyancsak dolgozott. A bajkeverő lányokat és okkal lázadókat hátborzongató hitelességgel megformáló Jena színészi kvalitásait az „amerikai dzsigoló”, Richard Gere emelte ki a következő szavakkal: „Jena nemzedéke egyik legérzékenyebb, legtehetségesebb tagja. Lényével, őszinte játékával nagyon sokat hozzáadott a filmhez, de ahhoz is, amit én nyújtok benne.”

Ha a Kihagyott idő volna Jena Malone filmes startköve, Amerika állva tapsolna neki, Oren Moverman alkotásában azonban a sokadik lehetőséget kapta, és újra azt bizonyíthatta: jól jár vele az a rendező, aki komoly szereppel bízza meg. Olyat kap tőle, amit szerte a világon ugyanazokkal az elismerő szavakkal illetnek: lélegzetelállítóan hiteles.

Álomháború, Út a vadonba, Büszkeség és balítélet, Donnie Darko, A pálya csúcsán, Édesek és mostohák – ezek a filmek tették ismertté. Tízéves volt, amikor elvált anyjával Los Angelesben telepedtek le, hogy gyerekszínészként foglalkoztassák. Öt évvel később már önálló életet élt, mert a filmes szerepléseivel keresett pénzt anyja az utolsó centig elverte, s ő ezt nem tudta megbocsátani neki. Elköltözött otthonról, és újabb felkéréseket kapott. Problémás tinilányok hosszú sora következett. Drog, erőszak, nem várt terhesség – a kamera előtt is bejárt sokféle utat. A Büszkeség és balítéletben ő játszotta Lydiát, öt lány közül az egyiket, de ez már a múlt. A jövő pedig várhatóan sokat tartogat számára.

* Azzal, hogy gyerekszínészként értékes produkciókba hívták, szakmailag rengeteget nyert, hiszen a legjobb rendezőkkel forgathatott, valami mégis kimaradt az életéből. Az önfeledt gyermekkor. Vagy nem így érzi?

Egyáltalán nem. Korán lettem önálló, amit egy kicsit sem bánok. Lehetett volna ugyanolyan gyerekkorom, mint másoknak körülöttem, de nem biztos, hogy boldogabb volnék. A filmezés olyan pluszt adott az életemnek, amelytől hosszabb lett a bakfiskorom. Hollywood fura hely, nem mindennapi helyzetekbe sodorja az embert. A kamera előtt mindig felnőttebbnek képzeltem magam, mint otthon. Gyerek akkor voltam, amikor nem filmeztem. Az viszont ritka időszak volt. Sosem kellett hónapokig várnom a következő szerepre.

* De amikor elköltözött otthonról…

… azt sem éreztem tragédiának. Inkább egyfajta kalandnak. Gondoskodnom kellett magamról. Megerősödött bennem a felelősségtudat. Ez volt a lázadásom eredménye. Befizethettem a számlákat, mostam, főztem, takarítottam – magamnak. Leváltam anyámról, így ő is élhette a maga életét, nem kellett velem foglalkoznia.

* Pedig a tizenéves színész lányok gyakran állítják maguk mellé az édesanyjukat. Ügyintézőnek, tanácsadónak, villámhárítónak.

Nekem erre nem volt szükségem. Tudtam, ha anyám ott fog állni mellettem, nem tudok a munkára koncentrálni, és őt is megfosztom a saját életétől. Megegyeztünk hát abban, hogy ez már az én életem, ő pedig figyeljen csak magára.

* Richard Gere partnereként a Kihagyott időbe milyen úton került be?

Hat évvel ezelőtt már dolgoztam Movermennel A harcmezők hírnökeiben. Iraki háborús dráma, kegyetlen történet. A rendező tudta, mit várhat tőlem. Nem volt szükségünk hosszadalmas megbeszélésekre, elemzésekre. Megérkeztem a forgatás helyszínére, és azonnal elkezdtünk dolgozni. Richarddal három hétig forgattak, velem csak hét napig.

* Fel tudta fogni egyáltalán, hogy Richard Gere játssza a filmbeli apját?

Richard nekem is sokat jelentett, nemcsak a stábnak. Gyerekkorom óta felnéztem rá. A Micsoda nő! a legkedvesebb filmjeim egyike. De mivel a Kihagyott időben lélekben nagyon távol állunk egymástól, a forgatás alatt nem akartam közelebbi kapcsolatba kerülni vele, csak amennyit a munka megkívánt. A forgatáson aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz, miközben a filmben épp az ellenkezőjét éltük meg. Gondolatban persze csak az foglalkoztatott, hogy milyen jó volna végre megölelni őt. De tartottam magam. Kemény voltam. Richard pedig, aki lélekben mindvégig erős volt, tartotta a távolságot.

* Még a film zárójelenetében is, amikor kirohan a pult mögül, és futva próbál a nyomába eredni New York utcáin.

Az volt az egyik legnehezebb napom, amikor ezeket a képsorokat vettük fel, hiszen ez volt az a helyzet, amikor a lány először bizonytalanodik el, majd rádöbben, hogy ha újra veszni hagyja az apját, nem biztos, hogy még egyszer viszontlátja az életben.

* Helyénvaló egy ilyen film után megkérdezni, hogy milyen kapcsolatban maradt Richard Gere-rel?

Büszke vagyok rá, hogy a barátjának tekint. Ez a válaszom a kérdésre.

* Van egy melódia a filmben, amelyet Richard Gere komponált a zongoránál.

Nem volt az teljes egészében megkomponálva. Richard tíz percig ült a zongoránál a felvételre várva, s közben improvizált. Akkor még ő sem sejtette, hogy a dallam majd bekerül a filmbe.

* Honnan indult a kapcsolatuk a forgatás során? Vagy már előtte is találkoztak?

Nem. Ez jót is tett a kamera előtti viszonyunknak. Apa és lánya teljesen elhidegültek egymástól, amikor a filmben megismerjük őket. A lány már önálló életet él, nem is keresné az apját, aki réges-régen elhagyta őt. A férfiban fokozatosan felébred a lelkiismeret, s mivel senkiben sem tud már megkapaszkodni, hogy ismét talpra állhasson, felkutatja a lányát, hogy az majd kimozdítja őt az érzelmi holtpontról. Utolsó közös jelenetünkben, amikor a lány szinte ellöki őt magától, majd a nyomába ered, Richard vállára borultam, és úgy zokogtam, mintha a valóságban is az apám lett volna.

* Paul Thomas Anderson Beépített hiba című filmjében egy heroinfüggő szaxofonos felesége. Ez a szerep is hasonlóan megviselte?

Amikor feleségként belépek a történetbe, a férjem már kezd kigyógyulni a függőségéből. Tehát nem voltam részese semmilyen durva jelenetnek. Szerencsére így is volt mit játszani a filmben, hiszen a színész akkor érzi elemében magát, ha nehéz helyzetek elé állítják.

* A színészeten kívül van még valami más szenvedélye?

Kettő is. A fotózás és a zene. Nemrég Burmában jártam, s Los Angelesben kiállítást rendeztek az ottani képeimből. A zene régebben jelen van az életemben. Együttesemmel rendszeresen fellépünk, én vagyok a banda énekese. Kill kill kill című szerzeményem bekerült a Kihagyott időbe. Elküldtem a rendezőnek, megtetszett neki, és az lett a film záródala. Az szól a bárban, amikor a lány elindul az apja után. De a fotózás, sőt még a zenélés is csak kikapcsolódás számomra. A színészettől sem ez, sem az nem tudna eltéríteni.