Ha egyszer megöregszünk...

Nyugodtabban, kiszámíthatóbban zajlott az élet, és benne az öregek ellátása sem volt akkora teher, mert a családtagok megosztották egymás között. Ma ez is nehezebb.

Indokolt a lelkiismeret-furdalás?

Mivel sokan messzebbre járnak dolgozni, az időbeosztásuk kiszámíthatatlan. Sok fiatal költözik végleg külföldre, számos családban egyetlen gyermekre hárul a szülőkről való gondoskodás. Ő pedig akármennyire szeretne is helytállni, nem tud, nem bír, mert sem szakképzettsége, sem ereje, sem ideje nincs rá. Az intézményes ellátás mégis a legtöbb családban csak végső megoldásként jön szóba, és a nehezen meghozott döntést hatalmas lelkiismeret-furdalás kíséri. Pedig a jól megválasztott, szakszerű nővéri szolgálat, az igazán otthonos és jó szolgáltatásokat nyújtó szociális intézmény mindig jobb az idős embernek is, mint a hajszolt, feszült, egész napi idegességét rajta levezető hozzátartozó. A kérdésnek nem is úgy kellene hangzania, hogy szabad-e az öregeket idősotthonba adni, hanem úgy, hogy milyen az az idősotthon, és főleg, hogy a megfelelő hely, ahol emberként bánnak a lakókkal, megfizethető-e mindenki számára. Sajnos, az utóbbi kérdésre a legtöbb esetben nem a válasz, de ez részben azért van így, mert a szolgáltatókra nem nehezedik igazán komoly társadalmi nyomás.

A probléma egyik oka, hogy bár az ápolói szolgálatok és az idősellátó intézmények működtetése az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, a szlovákiai települések alig egyharmada él ezzel a jogával – közli Božena Bussová, a Harris Házi Ápolószolgálat (ADOS) vezetője. Törvény nem kötelezi őket, tehát inkább másra költik a pénzt. A lakosság nagy része nem is tudja, hogy ilyesmire helyben is igényt tarthatna, ezért nem kéri, így a kör bezárul – mutat rá Bussová. – A megyei fenntartású szociális intézmények, amelyek költségeit részben az állam téríti, túlzsúfoltak, ezekbe csak hosszú várakozás után lehet bejutni, holott az idős, folyamatos ápolásra szoruló emberek esetében gyors megoldásra van szükség” – teszi hozzá. Az említett szociális intézményekben azonban még ma is sok olyan idős ember lakik, aki nem szorul ellátásra. Évekkel ezelőtt eladták a lakásukat, házukat, beköltöztek az idősotthonba, és egyszerűen ott maradtak. A megyék ugyan hivatalosan már csak ellátásra szoruló lakókat vesznek fel, de a valóság az, hogy még mindig sok önellátó idős ember lakik az önkormányzati intézményekben és vesz igénybe állami pénzből támogatott szolgáltatásokat. „Ez az egyik oka annak, hogy az önkormányzatoknak nem marad pénzük a rászoruló idősek ellátására, és nem támogatják az erre szakosodott magánintézményeket. Utóbbiak szolgáltatásait teljes mértékben kénytelenek megfizetni a rászorulók” – magyarázza a szakember.

Sokan a lehetőségről sem tudnak

Más választásuk azonban nincs, mert az önkormányzati fenntartású szociális intézményben való elhelyezéshez javallat kell. Miután ezt megkapták az illetékes hivatalokban, várólistára kerülnek, és sokszor hónapokba, sőt évekbe telik, míg beköltözhetnek. Erre egy hirtelen magatehetetlenné vált, folyamatos ellátásra szoruló idős ember esetében nincs idő, ezért a hozzátartozók általában valahogy összeszedik a pénzt, és magánintézményhez fordulnak. „Az idős emberek ragaszkodnak megszokott környezetükhöz, tehát amíg csak lehet, azt a megoldást javasoljuk, hogy a gondozói vagy ápolói szolgálatot otthon vegyék igénybe.” A gondozók az önellátásban, vagyis az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben segítenek az ügyfeleknek, felültetik, megmozgatják őket, sétálnak velük. Ha a család igényt tart rá, főznek, mosnak, kitakarítanak, bevásárolnak, segítenek a hivatali ügyintézésben, számlák befizetésében, vagy elkísérik az idős embert orvoshoz. „Ehhez a szolgáltatáshoz nem szükséges orvosi javallat, és mindenki maga dönti el, hány órára veszi igénybe. Meg kell fizetni, ezért is kérik kevesebben, vagy csak heti néhány órára; de ha az idős ember egyedül él, és bizonyos tevékenységekben segítségre szorul, ez a legjobb megoldás” – fejti ki Bussová.

Az önkormányzatok által támogatott szolgáltatóknál természetesen olcsóbb a gondozás, de egyre kevesebb településen működik ilyen. Az ápolói szolgálat már egészségügyi ellátást jelent – főleg sebek és felfekvések kezelését, infúziók bekötését, katéterezést vagy műtétek utáni rehabilitációt és mozgásterápiát. Ezt minden esetben a körzeti orvos írja elő, és térítésmentes. „Sajnos, sokan nem is tudnak az ilyen lehetőségről, mert az egészségügyi felvilágosítás nálunk nagyon hiányos. Ha a szolgáltatók hírt akarnak adni magukról, az reklámnak számít, az orvosok feladata pedig a gyógyítás, nem az, hogy ellássák a hozzátartozókat tanácsokkal, mi mindent tehetnének még a betegért. Kisebb településeken, ahol minden páciensüket személyesen ismerik, jobbak a tapasztalataink, de a nagyvárosok ezen a téren is személytelenek” – magyarázza Božena Bussová.

Amit jobb idegenre bízni

Gondozói szolgálatot leggyakrabban azok rendelnek, akik szüleiktől távol élnek, vagy munkahelyi kötelességeik miatt nem tudják őket naponta ellátni. Az önkormányzati szolgáltatóknál túl hosszúak a várólisták, ezért szükséghelyzetben csak a magánszolgáltatók maradnak, de náluk teljes árat kell fizetni. Fontos tudni, hogy az önkormányzat által támogatott gondozói szolgálatot nem veheti igénybe az a beteg, akinek a hozzátartozója ápolói hozzájárulást kap! Ezek a hozzátartozók tehermentesítő szolgáltatást (odľahčovacia služba) vehetnek igénybe, ami a beteg otthoni vagy ideiglenes – évente legfeljebb 30 napos – intézményes ellátását jelenti.

A házi ápolás ugyan ingyenes, de más szempontból kényes dolog. Még mindig sokan tartják úgy, hogy a hozzátartozójukat nekik kell ellátniuk. „Gyakran olyan sebeket is kezelni próbálnak, amelyekhez komoly szakértelemre volna szükség, és csak rontanak a helyzeten. A felfekvéseket szégyellik, mert úgy tartják, ezek annak a jelei, hogy elhanyagolták a beteget” – figyelmeztet a szakember. Pedig a szakszerű ellátás sokat javíthat az állapotán, komfortérzetén, és így az otthoni hangulaton is. Ha a tehetetlenségből eredő feszültséget már nem tudjuk leplezni, ha beteg úgy érzi, terhére van a hozzátartozóinak, hiába az igyekezet. Az ápoló azzal, hogy bizonyos feladatokat átvállal, tehermentesíti a családtagokat, és ami ugyancsak nem mellékes, a beteg is másként viszonyul egy idegenhez. Jobban szót fogad neki, respektálja, amit mond, és gyakran a szívét is jobban kiönti neki. Ez mind nagyon fontos, mert sokszor a hozzátartozóinak már panaszkodni sem mer. Sok idős ember nem akarja saját nyomorúságával terhelni a gyermekeit, s önérzete is tiltakozik az ellen, hogy a gyermeke pelenkázza. Ha van rá mód, jobb ezeket a dolgokat úgy megoldani, hogy a beteg a szerettei előtt mindig megőrizhesse méltóságát.”

A jó ápoló meghallgat és felvidít

A dolog érzelmi és anyagi vonzata mellett az is komoly döntés, hogy egy idegen embert engedünk be a lakásunkba és az életünkbe. Božena Bussová szerint azonban ez csak addig okoz problémát, amíg az ügyfelek vagy a hozzátartozóik elhatározásra nem jutnak. „Idővel a munkatársaink szinte családtaggá válnak, főleg a betegek nagyon hálásak nekik. Volt olyan ügyfelünk is, akihez több mint tíz évig jártunk, nemrég halt meg 106 évesen. Ez nem feltétlenül jelent napi foglalkozást: van, akihez heti két alkalommal megy a gyógytornász, hogy megmozgassa, aktivizálja. Ezek kilencvenen felüli idős emberek, akik a hozzátartozóknak nem engedelmeskednek, ha arra kérik őket, hogy keljenek fel az ágyból vagy a karosszékből, és járjanak egyet, de a fizetett terapeutának igen. A jó gondozó vagy ápoló pszichológus is, nem csak a szűk értelemben vett munkáját végzi. Meghallgat, társalog, felvidít – sok idős ember számára ő az egyetlen kapcsolat a külvilággal. Ezért nem mindegy, kikkel dolgozunk, de sajnos, egyre kevesebb a jelentkező. Nem tudjuk úgy megfizetni az ápolókat, ahogy kellene, mert órabérük fele a járulékokra megy el, és az igazán jók közül sokan inkább külföldön vállalnak munkát. Ahelyett tehát, hogy az ápolók képzettségének és műveltségének fejlesztéséről beszélnénk (mert lassan egy olyan nemzedék is eléri az öregkort, amely már nemcsak ellátást, hanem nívósabb kommunikációt, másfajta szemléletet is igényel), örülnünk kell, ha valaki évekig nálunk dolgozik” – mutat rá Božena Bussová.

Persze az sem kivitelezhető minden családban, hogy az idős, beteg embert otthon hagyják, és gondozóra, ápolóra bízzák, vagy idősek napközi otthonába küldjék. Anyagi okból, fizikai vagy mentális állapota miatt, esetleg csak mert a gondozó sem lehet vele napi huszonnégy órában. Sokszor tehát tényleg nincs más választás, mint az intézményi elhelyezés. Itt nem a vitális, mosolygó nyugdíjasokkal teli panziókról vagy szeniorfalvakról van szó, amelyeket tőlünk nyugatra látni. Oda ugyanis nem kényszerből költöznek az emberek. Egyszerűen úgy döntenek, hogy idős éveiket kortársaik között, olyan környezetben töltik, amelyet minden szempontból az igényeikhez és lehetőségeikhez alkalmaztak, s nem akkor keresik a megoldást, amikor otthon már nem tudnak beszállni a kádba, felmenni az emeletre.

Ami az idős embernek a legjobb

Nálunk ilyenek még nincsenek, a szociális otthonok minden fajtája kényszermegoldás a családnak. Ha tényleg nincs már más választás, a gondozói ház (dom opatrovateľskej starostlivosti), az ápolóház (dom ošetrovateľskej starostlivosti), szociális otthon (domov sociálnych služieb) vagy egyes betegségekre (Alzheimer-, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, skizofrénia, demencia) specializálódott intézmény jöhet számításba – mindenkinek az állapota és az anyagi lehetőségei szerint. A gondozói házakban orvosi javallatra azokat a betegeket helyezik el, akik műtétet vagy kórházi kezelést követően ápolásra, gyógytornára szorulnak, nem önellátók. Ha a hozzátartozók más önkormányzati fenntartású szociális intézmény mellett döntenek, a kérvényt az idős ember lakhelye szerint illetékes önkormányzathoz kell benyújtani. Itt az orvosi dokumentáció alapján állapítják meg, hogy az ügyfél milyen mértékben szorul gondozásra, ápolásra, majd várólistára kerül. Az idősotthonba való bejutáshoz IV. fokozatú rászorultság szükséges, a szociális otthonokban az V. és VI. kategóriába sorolt rokkant személyek és a vakok lakhatnak. 2015. január 1-je óta azonban a szociális otthonokba csak olyan személyeket vesznek fel, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt! Aki nem akar vagy nem tud várni, az a nonprofit szervezetek (vöröskereszt, karitász), esetleg magánvállalkozók által működtetett intézményekben kérhet ellátást. Ezekben nem vizsgálják a rászorultság mértékét, de minden szolgáltatásért teljes árat kérnek.

Az idős hozzátartozókról való gondoskodás tehát leginkább tájékozottság és pénz kérdése. Meg belátásé is, mert mindenkinek magának kell eldöntenie, mennyit bír, hol az a határ, amelyen túl neki is, meg a kiszolgáltatott családtagnak is csak szenvedést okoz, hogy nem kérnek külső segítséget. A megfelelő ellátás ugyanis nem azt jelenti, hogy külső elvárásoknak, szokásoknak és a magunk iránt támasztott követelményeknek akarunk megfelelni, hanem hogy azt választjuk, ami az idős ember számára a legjobb.

****************************

Hol gondoskodnak az idős, beteg emberekről?

Hosszan tartó egészségügyi ellátás: hosszú távú ellátásra szakosodott gyógyintézetek, kórházi osztályok, gondozói házak, ápolói ügynökségek (ADOS), hospice-ok

Települési önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások: gondozói szolgálat, idősek napközi otthona, a családtagot tehermentesítő szolgálat, gondozói ház, idősotthon

Megyék által működtetett intézmények: szociális otthonok és specializált szociális intézmények

Mennyibe kerül az ellátás?

Gondozói és ápolószolgálatok: 6–9 euró óránként.

Szociális intézmények: 10–40 euró naponta.

Az önkormányzati fenntartású szolgálatoknál és intézményekben a kliensek az ár 20–30 százalékát fizetik.

A nonprofit szervezetek és vállalkozások által működtetett szolgáltatásokért teljes árat kell fizetni, vagy ha kapnak önkormányzati támogatást, a teljes ár felét.