Ha a férfit verik

A családon belüli erőszakot vizsgáló legújabb kutatások megdöbbentő adatokat közölnek: eszerint a nők mind fizikailag, mind lelkileg nagyobb mértékben bántalmazzák a partnereiket, mint a férfiak. A brit Times cikkben számolt be egy felmérés eredményéről, amely verbális (kiabálás, ordítozás, sértegetés) és fizikai erőszakot (lökés, verés, tárgyak dobálása, fegyver használata) mérő skála szerint értékelte a válaszokat. A kutatás arra is rámutatott, hogy a nők erőszakossága nem merül ki szóbeli vagy fizikai bántalmazásban, gyakran korlátozzák, ellenőrzik is a partnert.

Vannak férfiak, akiknek az élete megdöbbentő, hajmeresztő sztori. A következő történetek, amelyekben még a szereplők keresztnevét is megváltoztattuk, is ezt igazolják.

Bálint: Szerelemből gyűlölet

„Barátságos, kedves lány volt a nejem, de voltak olyan tulajdonságai, amelyek csak később ütköztek ki; ezt szerelmes fejjel nem láttam előre. Az esküvő után, ahogy teltek a napok, hetek, egyre jobban nekiszabadult: előbb sértegetett, aztán már bántott is. Akkor jöttem rá, hogy ebben nőtt fel, a szülei alkoholisták voltak. Ő ugyan fogadkozott, hogy nem fogja a szülei útját követni, s én hinni akartam neki. Gondoltam, hogy a gyerek, a család majd mindent megold. Hetedik hónapos terhes volt, amikor először eltűnt. Másnap délben jött meg, munkából hazajövet alva találtam a kanapén. Amikor felkelt, s rágyújtott egy cigarettára, számon kértem, hol járt, erre hozzám vágott egy üveg sört. Ordítozott, szidalmazott. Szülés után három napig szoptatott, amíg a kórházban volt. Otthon a helyzet még rosszabb lett, mint előtte. Gyermekgondozási szabadságon volt, nem kellett munkába járnia, a hét öt napján leitta magát. Szörnyű volt: a munkából haza kellett mennem, hogy a gyerekkel mi van. Volt, hogy a rendőrök hívtak, menjek ebbe és ebbe a bárba a gyerekért, mert a feleségem berúgott. A kicsi még kocsiban volt, teljesen dehidratáltan. Reggelig sírt, alig tudtam lecsendesíteni. Egy napon leültettem a nejem, hogy beszéljük meg a dolgokat; erre kérlelni kezdett, és ígérte, hogy a második gyerek után megváltozik. Utólag bármennyire verem is a fejem a falba, elhittem.

Három hónapig nyugalom volt, elmaradtak a vulgarizmusok, nem volt agresszív, de azután, hogy megszületett a fiunk, még rosszabb lett a helyzet, mint korábban volt. Nemcsak szóban, tettlegesen is bántalmazott. Egyre többet cigarettázott, ivott, agresszív lett, ami a kezébe került, hozzám vágta. Egyszer egy üveggel összevágta a kezem, fél évig betegeskedtem, mert átvágta az idegeket. Eleinte nem mertem visszaadni, se védekezni, később már nem hagytam, kicsavartam a kezét, s a földre tepertem.

Állandó feszültségben éltem, nem annyira magam, mint a gyerekek miatt. Egy férfi számára szörnyű az ilyen helyzet, mert nem tudja, mit tegyen ellene. Én valamikor sportoltam, attól féltem, ha megütöm, annak fatális következménye lehet. S ha engem becsuknak, mi lesz a gyerekekkel?”

Zárszó: Bálint beismerte, hogy sokáig várt, és rossz döntéseket hozott. Hét évig tűrt, mielőtt beadta a válópert. A lányát és a fiát a bíróság neki ítélte, a feleségét kitiltotta a lakásból erőszak miatt. Azóta sem tudják, hogy hol él.

Boldizsár: Pokol volt az életünk

„Rövid ideig voltunk együtt, amikor Zsuzsa bejelentette, hogy terhes. Nagy volt az öröm, esküvőt terveztünk. De nem lett belőle semmi, évek múltán tudtam meg, hogy egy másik férfinál bujkált, s azon szórakozott, hogy a jövendőbelije most hol keresi.

Aztán megjelent. Robusztus, melles, 190 centis nő volt, igaz, én sem vagyok cingár. Egy nap a kertben voltunk, tüzet raktam szalonnasütéshez. Valamit szólt, én válaszoltam, erre pár méterről hozzám vágta a baltát. Nem talált el, de földbe gyökerezett a lábam. Azzal vigasztaltam magam, hogy a terhesség okozza a dühkitörést. Azután, hogy megszületett az első lányunk, a gyerek lett a legfontosabb, éjszaka is én keltem hozzá, az anyjának csak rövid ideig volt teje, így én etettem üvegből. Reggel keltem munkába, ott meg vártam, hogy hazamehessek a gyerekhez. Egy ideig csend volt, de két-három hónaponként rájött a feleségemre a bolondéria, mindennel baja volt.

Gondoltam, ha egybekelünk, talán megnyugszik. Csaknem két évre rá megszületett a másik lányunk, de akkorra már pokol lett az élet, egyre gyakrabban rám támadt, rugdosott, ütött, ahol ért. Nem mertem visszaütni, inkább elmentem otthonról. Semmi nem volt jó neki, soha nem volt elég a pénz, amit kerestem. Amikor a lányok iskolába kezdtek járni, amiatt cirkuszolt, hogy miért foglalkozok velük annyit, miért velem beszélnek meg mindent, miért velem járnak kirándulni. Azt kiabálta, hogy pedofil vagyok. Mások előtt illedelmes volt, kommunikatív, ha látogatók jöttek, örültünk, de mikor elmentek, megint elkezdett dühöngeni. Kétarcú nő volt. Ha átkattant az agya, felkapta a legnagyobb kést, azzal fenyegetett bennünket. A gyerekek a szobájukba menekültek, ott egymás kezét fogva sírtak, hogy mi lesz. Az esetek ismétlődtek, a gyerekek rettegtek, ha megszólaltak, őket ütötte; egyszer az egyiknek eltörte a kezét.

Elismerem, hogy nem férfi módjára viselkedtem, nem tudtam megvédeni őket. Kisebbrendűnek éreztem magam, a menekülés volt az egyetlen védekezés. Hibáztam, hogy előbb nem léptem, a gyerekek a rendőrségi kihallgatások miatt többet szenvedtek, mintha elváltunk volna, mert ha letartóztatták is az anyjukat, két nap múlva kiengedték.

Zárszó: 19 évi házasság után, az anya újabb letartóztatását követően az apa a lányokkal elköltözött a közös lakásból, 8 hónap múlva elváltak. A lányok az apjukkal maradtak.

Péter: a gyerekeket is ellenem hergelte

„Szidott, veszekedtünk, de gondoltam, hogy ez minden házasságban így van. Én főztem, a nejem takarított, foglalkozott a gyerekekkel. Amikor 2000-ben megszülettek az ikrek, rövid ideig rend volt, aztán minden visszatért a régi kerékvágásba. Sőt már nemcsak szóban bántott, tettleg is. Nem mertem ujjat húzni vele, féltem, ha visszaütök, még jobban felbőszítem, vagy olyat ütök, hogy abból baj lesz. Szégyelltem bárkinek is szólni róla, anyámnak is ő ment panaszkodni, ő is elhitte, hogy én vagyok a hibás. Legjobban az bőszítette, hogy nem hozok haza elég pénzt. Ez nem igaz: bár nem voltunk milliomosok, semminek sem éreztük hiányát, szép házat építettünk. Emellett minden évben elmentünk nyaralni.

Igyekeztem, hogy a gyerekek semmit se vegyenek észre, de ez is ellenemre fordult, mert az anyjuk ellenem hergelte őket. Amikor tinikorba léptek, olyan dolgokat mesélt be nekik, hogy szégyelltem magam előttük. Eleinte mosolyogva fogadták, egy idő múlva kezdtek hinni neki. A feleségem ráadásul egyre agresszívabb, vulgárisabb lett; egyik alkalommal a porszívó csövével úgy fejbe vágott, hogy ömlött belőlem a vér. Azt mondta, hogy bevertem a fejem. Máskor a lépcsőről ordítozott, s ahogy két lépcsőfoknyira megközelítettem, beleragadt a hajamba, s úgy megrúgott, hogy legurultam a lépcsőn. Nem tudom, meddig feküdtem ott, de nem bírtam felállni, kezem-lábam mintha megbénult volna. A fiam hívta a mentőket. Jöttek a rendőrök is, nekik a feleségem azt mondta, hogy ittasan rátámadtam. Hiába mutatta ki a kórházi vizsgálat, hogy nem ittam, a feleségem felkészítette a gyerekeket, hogy mit mondjanak a rendőrségen.

Az eset után ráébredtem, hogy nem élhetek így tovább. Vettem egy diktafont, és arra felvettem, mi történik, de így is nehéz volt bizonyítani, inkább neki hittek. Későn jöttem rá, hogy mindezt azért csinálja, mert szabadulni akar tőlem úgy, hogy a ház, a vagyon az övé legyen. Amikor azzal kezdett fenyegetni, hogy nemi erőszakkal fog megvádolni, lecsukat, jobbnak láttam elköltözni.

Zárszó: Számos rendőrségi feljelentés ellenére Pétert vádolták a támadásokkal, mert a felesége mindig letagadta, így a férjet ítélték el 14 hónapra feltételesen, hamis tanúvallomásért. Péter 28 év házasság után vált el.