„Görcsösen akartam gyereket”

Azok közé az anyák közé tartozom, akiknek nem jött könnyen a gyermekáldás. Tapasztalatomat azért szeretném másokkal is megosztani, mert amikor nem és nem bírt a hőn áhított első gyermekünk megfoganni, próbáltam minden pozitív történetbe – melyről az újságokban olvastam vagy ismerősöktől hallottam – kapaszkodni. Segítettek elhinni, hogy ha az én nehézségeimnél nagyobbakkal szembesülőkre rájuk köszönthetett a szerencse, akkor én sem bizakodom hiába.

A terhességre tudatosan készültem. Évente rendszeresen jártam szűrővizsgálatokra, és a tervezett fogantatás előtt is felkerestem nőgyógyászomat. Mindent rendben talált, azzal búcsúztunk egymástól, hogy hamarosan találkozunk. Az első hónapok sikertelenségeit igyekeztem nem kudarcként megélni, elvégre az orvostudomány csak az egyévi meddő próbálkozások utáni állapotot nevezi terméketlenségnek. Majd legközelebb – nyugtatgattam magam, és szedtem továbbra is a már tervezett terhesség első hónapjai előtt ajánlott magzatvédő vitaminokat. Próbáltam türelmes lenni, nem idegeskedni, de a párommal nem voltunk már huszonévesek, ketyegett a biológiai órám, és az idő előrehaladtával befészkelte magát a tudatomba a kétely: mi van, ha nem sikerül? Az eredménytelen első év után még egy esztendőt adtam magunknak, mert az orvosom hormonkezelést javasolt, de én arra vágytam, hogy kisbabánk gyógyszerek nélkül foganjon meg. Az újabb év sem hozta meg a kívánt örömet. A párom ugyan mindvégig biztatott, hogy semmi sincs veszve, csak nyugodjak meg, és minden rendben lesz, de kezdtem úgy érezni, hogy csak én akarom ezt a gyereket. Egyre nőtt bennem a vágy és fokozódott az önmagamban való kételkedés. Az, hogy máshogy reagáltuk le a helyzetet, lassanként elválasztott bennünket egymástól. Magamba zárkóztam, tele voltam csalódottsággal, a gyerek nélkül értelmetlennek láttam a közös jövőnket. Páromra rázúdítottam minden dühömet, holott ő ezekben az időkben is türelmes, hű volt hozzám. Kétévi reménykedés után nem volt mire várnom, alávetettem magam a hormonkezelésnek. Több hónap eltelt, de nem hozott eredményt, az orvosom szerint is időpocsékolás lett volna folytatni; azt mondta, forduljak meddőségi központhoz segítségért. Tudtam, hogy nem akarok újabb tablettákat szedni – az addigiak mellékhatásaként mély depresszió kínzott. Tudtam, hogy nem akarok további vizsgálatokat – az elvégzettek sem derítettek ki semmit. Tudtam, hogy nem akarok semmiféle beavatkozást. Valami mélyen belül azt súgta, nem ez az én utam.

Az évek szaladtak, kezdtem végleg feladni a reményt. Leginkább a munkába menekültem. A párommal környezetünk előtt hallgattunk a témáról, a családban azonban így is egyre gyakoribbá vált a célzás, hogy mikor jön végre az utód. Zárt közösségű faluban élünk, ahol mindenki mindent tud egymásról, így ismerősökkel összefutva is gyakran napirendre került a kérdés. Már képtelen voltam jópofa, kitérő válaszokat adni, esetlenül másfelé igyekeztem terelni a beszélgetést, közben meg győzködtem magamat, hogy nem érdekel, mit gondol rólam a sok pletykára éhes, tapintatlan ember. Volt, akiket már kikerültem, miután sokadszorra is csak ugyanafelől érdeklődtek. Frusztrált a rokonok és idegenek előtti magyarázkodás, a mindenkinek megfelelni akarás. Nővérem hosszas unszolására – miután szinte minden, az interneten és könyvekben fellelhető természetes praktikát ismertem és kipróbáltam már – tettem még egy utolsó próbát: felkerestem egy neves szakembert. Igazából általa döbbentem rá, hogy áldozhatok a legjobb csodamódszerekre, kipróbálhatok bármit, más nem tud rajtam segíteni, mert magam alatt vágom a fát, amíg nem rakom rendbe a fejemben a dolgokat. Néhány fájó családi körülmény is közrejátszott abban, hogy az elkövetkezendő hónapokban nem volt időm a babaprojekten rágódni, és kezelésem is abbamaradt. Nem akartam hinni a szememnek, amikor mindezek ellenére vagy épp ennek köszönhetően (?!) pozitív terhességi tesztet tartottam a kezemben. Tényleg ennyire a fejben dől el minden? Egy ideje éreztem már, hogy megértem a feladatra, feloldódott bennem a görcs. Kisfiunk minden várakozásunkat felülmúlta, akárcsak öccsének az érkezése is. Kétéves koráig szoptattam Marcit, alig szoktattam le az anyatejről, és már a szívem alatt hordtam Leventét. Ha azokban az időkben valaki azt mondja nekem, hogy egyszer két csöppség mamája leszek, nem hiszem el. Buzdítani szeretnék minden reményt vesztett nőt, hogy bármennyire beteljesülhetetlennek tűnik is az álma, ne veszítse el a hitét, mert mindig van valamilyen megoldás. Szégyellem, hogy én magamban sokszor feladtam. Szerencsés vagyok, amiért ennek ellenére kegyes volt hozzám a sors.

Mit mond a szakember a cuclisüveg- és cumiválasztásról

Szöveg Morvay Iveta *

Amikor kimerítve minden alternatív hozzáetetési segédeszközt a cumisüveg mellett döntünk, vegyünk figyelembe pár alapdolgot.

A cuclisüveg legyen:

* Könnyen tisztítható, széles szájú (szaponáttal tisztítunk; ne súroljuk feleslegesen, mert megsértjük a felületet, és a barázdákban hamarabb megtelepednek a bacilusok, na meg nem is szép látvány)

* Lehet üveg vagy hőálló műanyag, de mindenképpen magas hőfokon fertőtleníthető (kifőzni forrásban lévő vízben 3–5 percig, mikrohullámú sütőben sterilizálni kb. 120 fokon kell)

* Legyen könnyű a fogása, jól feltüntetett adagolással

* Fontos, hogy a cumi kupakja cseppmentesen, higiénikusan zárjon

* Nem elhanyagolható szempont a természetes mellérzet – a cucli formája hasonlítson a mellhez, akár szirmos kialakítással, amely a baba ínyét is masszírozza –, és legyen kellően széles, puha, rugalmas

* Mindenképpen figyeljünk arra, hogy levegőszeleppel vagy levegőzőlyukakkal ellátott üveget vásároljunk. Ezzel megelőzhetjük a kellemetlen hasfájást

* Figyeljünk a cucli méretére és a lyukak számára. A cuclikon szám, nyíl vagy színkód jelzi a folyadékátáramlást. Ügyeljünk rá: pici babánál egylyukúval kezdünk, majd óvatosan térünk át a két-, három-, később a négynyílásúra

* Léteznek speciális cuclikkal ellátott üvegek is, pl. szájpadhasadékos gyermek etetéséhez, hosszított cuclival vagy félig nyitott csepegtetővel.

* Később ügyeljünk a biztonságra is: nagyobb gyermeknek, főleg, ha egyedül iszik, ne adjunk törékeny cuclisüveget.

Milyen a megfelelő pohár, kanál, etetőszék?

A cuclisüveget felválthatjuk csőrőspoharakkal. Legyenek szeleppel ellátva – cseppmentesítik a poharat például utazás közben –; jó, ha hőállót választunk. Szívószálas itatón a szívószál harapásálló legyen, hogy hosszan tudjuk használni. Egyéves korig puha itatófej ajánlott, utána megfelel a kemény is, hiszen már vannak fogai az emberkének.

A tanulókanál kizárólag műanyag legyen – ezzel megelőzzük az ínyen belüli fogsérüléseket, kinőtt fogakon pedig nem sérti a fogzománcot. Biztonságos, gömbölyített végűt keressünk, amely nem sérti a szájpadot sem, ha véletlenül fordítva kerül a szájba.

Minden étkészlet legyen könnyen tisztítható, akár a mosogatógépben is.

Az etetőszék a baba és a mama kényelmét szolgálja. Figyelni a stabilitásra kell, a baba korához való méretre, a jó tisztíthatóságra, fertőtleníthetőségre, a tálalófelület nagyságára. Nem árt, ha valamilyen módon a baba leszíjazható benne: előfordulhat, hogy feláll vagy ugrabugrál evés közben. Legyen mobil, tudjuk magunkkal vinni, ha éppen kirándulni indultunk. Jó, ha a textilrészek levehetők, mert könnyebben tisztíthatók.

*A szerző szoptatási tanácsadó