<p>Időnként dicsérnek fiatal és idős párokat, hogy nekik megadatott az élet legnagyobb ajándéka: megtalálták másik felüket, harmóniában élik életüket azzal, akivel tökéletesen megértik egymást. Vajon kinek jutott eszébe, hogy az élet, amelyet csodálnak, nem két „<em>fél</em>” ember társulása, hanem az egészek összekapcsolódása?</p>
Mások harmonikus életének láttán van, aki higgadtabban, egyesek nagyobb hévvel keresik másik felüket. Vajon eszükbe jut-e, hogy a megtalálásával nem a harmónia, hanem a másik elvesztésétől való fél-elem érkezik meg az életükbe? Hogy az olyannyira irigyelt, harmóniában élő társak nem „felek” a kapcsolatban, hanem párok? Ha az egyik „fél” a másik után kutat, támaszkodni szeretne. A harmónia viszont két egész ember társulásából alakul ki. Amikor belül megszületik az „egész”, megérkezik a másik, a valódi társ is. Fél-szegen megtaláljuk ugyanezt?
A felek idővel rész-vény-társak lesznek. A „fele-ség” keresi a megfelelő „fél-rjet”. A két fél-elem rátalál a félelemre, miközben a másik fél-től várja a teljességet? Mit tesz a fele-ség, amikor rádöbben, hogy életének másik fele nem képes nyújtani a teljességet? Mit tesz a fél-rj, amikor a fele-ségében nem lát, csak egy másik felet? Tovább keres? Egy újabb felet?
Ha önmagában felfedezné az egészet, az életébe is az a társ érkezne meg, akivel kiteljesedhet? Azt mondják, a zsák megtalálja foltját. Ez a mondás ebben az esetben is igaz lehet. A fél a felet, az egész az egészet találja meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.