Fiúszerepben női lélek

 „Ki sohajtoz, ki mulat, a világ csak hangulat.” (Reviczky Gyula: Magamról)

Honnan ered az éneklés iránti vonzalmad? A színpad utáni vágy volt benned erősebb vagy az éneklésé?

Felálltam az oviban, és azt mondtam: én énekesnő leszek. Anyuék pedig beírattak a helyi művészeti alapiskolába zongorára; később megkezdtem az ének szakot is. Nem tudtam, milyen énekes, csak azt, hogy énekes szeretnék lenni. Szolfézsra jártam (kottaolvasás, akkordok felismerése zongora billentyűinek leütése alapján), különórára Győrbe egy évig, majd felvételt nyertem a győri konzervatóriumba.

Aztán ötödikben, azaz a zenei érettségi évében jött egy kiugrás, illetve elrugaszkodás a csupán énekesi karriertől. Hogy kerültél a Győri Nemzeti Színház deszkáira?

Eredetileg a kórusban kellett kisegítő. Nem találtam igazán a helyemet, de tudtam, hogy nagyon fontos állomás az életemben. Egyfolytában jártam meghallgatásokra a színházba, és kaptam is kisebb szerepeket. Az utolsó évben, amikor felvettek a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, felvettek Bécsbe is, de Nádor Magdáért, a nagy tudású budapesti énektanárért Budapestet választottam.

Annak ellenére, hogy igencsak nőies adottságaid vannak, elsőkként mégis a fiúszerepek találtak meg. Érdekes pályaindítás…

Az első operai szerepem Erkel Hunyadijában a fiatal Mátyás. Annak ellenére, hogy paradoxon rám nézve a fiúszerep, mégis nagyon imádtam. Alacsony vagyok, szopránénekes. Az ilyen típusokkal gyakran megesik, hogy kisfiú-, kislányszerepeket játszanak. Ezután jött Lukács Andor színész, rendező Budapestről a Sanyi és Aranka Színházával. Utólag kerültem be a produkciójába, Kaffka Átváltozásokjának Faragó Béla által operává alakított változatába. Gregor Samsa skizofrén kisfiú énjét játszottam. Ekkor voltam elsőéves a zeneakadémián. Elsősorban színészmesterségbeli gyakorlatot kaptam a produkciótól. Rengeteg időm volt azt figyelni, hogyan instruálja Andor a színészeit. Ha nem próbáltam is, egész nap ott ültem. A harmadik fiúszerepem Puccini Gianni Schicchijében volt. Itt Gerardinót alakítottam; egymondatos szerep, de az operában végig jelen voltam.

Utána megtört a jég, és női szerepeket kaptam. A zeneakadémia következő három évében a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, Bolyki Zoltán vezetésével opera- és operett-keresztmetszeteket készítettünk gyerekeknek. Az operai darabokat ötvenpercesre rövidítettük, a recitativókat pedig prózai szövegekre cseréltük, hogy a legkisebbek jobban értsék a cselekményt. Missziómmá vált, hogy az operát újra megszerettessük az emberekkel. Ezt gyermekkorban kell elkezdeni.

A zeneakadémia utolsó, ötödik évében pedig a Budapesti Operettszínházban ugrottam be a Mágnás Miskába, és szerepet kaptam a Bohém castingban is.

Mi vonz jobban: a szólista-, koncerténekesi karrier vagy az operában való éneklés?

Az opera drámai mű, mely csak színpadon tudja betölteni igazi funkcióját. Az oratórium inkább cselekménymentes. Még csak próbálkozások voltak, hogy színpadra állítsák, és igazi drámává alakítsák. Az operában van dráma, konfliktus, cselekmény, megoldás – az oratóriumból mindez hiányzik. Pont ezért érzek szoros kötődést az operához és a színészethez. Azt tapasztaltam, sok operaéneklésben az volt a fontos, hogy az énekes a minél magasabb hangot is kiénekelje. Szerintem ezen túlnőtt a világ. Ez már alapkövetelmény (főként mióta van Youtube, mindenki a stúdiófelvételekhez hasonlítja az élő éneklést). Ugyanakkor az, hogy valamit közvetítsen is a szép hangok egymásutánjában, többnyire kiveszett az operából. Pedig a drámaiság csak így él meg, és az opera is csak így éledhet újra haldoklásából.

A prózai színházban a színész tiszta lapként tekinthet minden új próbafolyamatra. A szövegkönyvet gyakran csak az első olvasópróbán kapja kézhez, hogy egy-egy szerep az összmunka játéka legyen – vagyis a rendező koncepciója és a színész együttműködése alkossa meg. Jelen van ez a tabula rasa az operai próba során is, vagy az énekes már kész szöveg- és énektudással érkezik?

Az opera másfajta előkészületet igényel, mint a színészet. Ahhoz, hogy egy opera létrejöhessen, a rendező és az énekes részéről szükség van a librettó és a zene megelőlegezett technikai elsajátítására. Később erre az erős alapra lehet érzelmeket pakolni – ha operáról van szó – a rendező, a koreográfus és a karmester instrukciójával. De még mindez instrukciók mellett is megpróbálok belevinni valamit, amitől az enyém a szerep. 

A tűzkeresztségen, azaz a diplomakoncerten már túl vagy. Mit jelent egy operaénekes életében az erre való készülés?

Oratórium szakon végeztem, pedig igazán az opera énekel. Mivel adódtak színpadi lehetőségeim, inkább a hangképzésre akartam minden időt szánni. A vizsgakoncertem ötvenperces volt, ami technikai szempontból sokkal igényesebb, mint ha egy operai szerepet kellett volna megformálnom. Debussy A tékozló fiú teljes kantátáját, Strauss Négy utolsó ének dalciklusát és Debussy Beau soir dalát választottam. A koncerten a MÁV Szimfonikus Zenekar kísért óriási szeretettel. Sokat készültem. Célom az volt, hogy bírjam kétszer egymás után végigénekelni a koncertet, akkor sikerül élesben is. Azt kértem, hogy úgy sikerüljön, ahogy abban a pillanatban, azaz akkori tudásomból kitelik. A közönségtől és közvetlen tanáraimtól is (Nádor Magda és Holló Mariann) nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam.

Az operaéneklés mellett más tevékenységeknek is hódolsz, mint például a fotózás. Mit szeretsz a legjobban?

Mindegyiket másért imádom. Az éneklés a pillanat művészete. A fotózásban mást tudok megmutatni, más eszközöket használok. Ez az elszálló pillanatok megörökítése. Nemrég volt egy 65 képből álló kiállításom a budapesti Kazán kávéházban. Az éneklés által tudok szólni a legtöbb emberhez. Megmutathatom, hogy bizonyos konfliktusokat miként oldok meg. Most játszottam először negatív szerepet (Nárcisz és Echo – Vénusz), időbe telt, mire megemésztettem és megszerettem, próbáltam megérteni. Csak utána tudom hitelesen játszani. Az operában megvan a lehetőségem, hogy egyszerre sok emberben elültessem valaminek a csíráját. Egyre több élményt tudok kiénekelni magamból. Az éneklésben pluszenergiákat próbálok hozzátenni, hogy közelebb kerülhessen a nézőhöz.

A fotózás hogy jött?

Apukám foglalkozott vele régen. Tehát a családban volt, ő azonban időszűke miatt nem folytatta. Mostanában kezdünk újra együtt fényképezni, ez nagyon összehoz bennünket. Mindenkinek az életében vannak nehezebb pillanatok. Egy ilyen nehéz időszakomban nyúltam a fényképezőhöz. Kedvenc témáim egyike: egy fekete kalap és egy svájcisapka. Amikor egy jól sikerült felvételt készítettem, úgy éreztem, hogy egy darabka a fájdalmamból kikerült belőlem.

A művészetek szeretete is a családban marad. Férjed Kesselyák Gergely karmester. Hogy találkoztatok össze?

Győrben énekeltem, Gergő pedig oda ugrott be karmesterként. Láttam rajta, hogy ő is őrült – jó értelemben. Igazából mindig is felkeltette az érdeklődésemet, de közelebb csak a következő évben kerültünk, amikor visszajött a Győri Nemzeti Színházhoz. Egy beszélgetés alatt kiderült, hogy Puccini és Rachmaninov is a kedvenc zeneszerzői között van, mint nekem. Hát, bennünket Puccini hozott végleg össze.

Mi az, amit már tudni a jövődről?

Nyáron a Bartók Plusz Operafesztiválon az Operettszínházzal bemutatjuk Dubrovay László A váltságdíj című kisoperáját, ez lesz az ősbemutató, Vidovszky László Nárcisz és Echója mellett. A jövő évadban vár rám egy amerikai János vitéz-turné. A Mágnás Miskát és a két kisoperát műsoron tartja a színház. A többi pedig a jövő zenéje.