Finomhangolás Avignonban

 Így van ez idén is, azzal a számunkra jelentős különbséggel, hogy először Szlovákiából is van résztvevője az avignoni fesztivál off, vagyis kísérőprogramjának. Az Ifjú Szivek Táncszínház a Dusan Hégli Companyval közösen egy hónapon át mindennap színpadra lép az Finetuning előadással az Espace Alya színházban.

Négytagú, kis technikai csapatunk érkezik meg előfutárként Avignonba. Szállás híján, amelyet csak este vehetünk át, rögtön igénybe vesszük a város által kínált négyfajta intézmény egyikét. A kávé keserű, a víz pedig üdítő a 35 fokos hőségben. Kilátás az avignoni operára és az előtte körbe-körbe forgó és zenélő, mára már szimbolikussá vált carrouselre. Némiképp feledteti az iszonyú fáradtságot, amely egyre inkább maga alá gyűr bennünket a végtelennek tűnő 18 órás autóút után. Merci – ez a legtöbb, amit most franciául ki tudtam préselni magamból, pedig azért készültem pár kávéházi fordulattal. Este hét. Találka Beával, francia menedzserünkkel és a szállásadókkal. A házhoz érve szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy rajtunk és a bájosan mosolygó idős francia hölgyön, Emilie-n kívül más nincs a környéken. Bea sehol. Emilie csak franciául tud, mi pedig csak franciául nem. Érdekes, vígjátékba illő fél óra következik, de a bon jour, a sok voilà és a hangsúlyok alapján szívélyes fogadtatásban részesülünk. Mondtuk is, merci, újra meg újra. Végül megjön Bea, tisztázzuk, kik és mik vagyunk. Beköltözünk. Végre zuhany, végre vízszintes testhelyzet! Kiütve zuhanunk az ágyba, hogy kipihenjük az utazás, a hőség és lejárt kilométerek fáradalmait. Alvás. Jobban mondva jó lett volna egy nagyot aludni.

Ki hitte volna, hogy Franciaország déli részén, a gyönyörű napsütésben és a levendulaültetvények szomszédságában is élnek szúnyogok? Ráadásul hatalmasak és sokan. Valószínű, a Rhône, amely festőien kettészeli a várost, kényelmes otthont ad a fenevadaknak is. Persze, logikus, a szúnyog nem ismer határokat. Moustiques sans frontières. Hoztunk magunkkal egy mikrobusznyi technikát, csak épp elektromos szúnyogirtónk nincs. Észveszejtő koncert veszi kezdetét. Merde!

Reggel hatig vergődünk, aztán úgy döntünk, elég a zenéből! Mennyei croissant és egy életmentő erős fekete az átszenvedett éjszaka jutalma. Elsőként érkeztünk az Espace Alya udvara elé, kapuja még zárva. Negyed órán belül négy kisbusz gyűlt össze az egysávos kis utcán félrehúzódva, szorosan a betonkerítéshez. A többi társulat. Laza ismerkedés, újfent bonjour és voilà, majd kinyílnak a kapuk, a sofőrök ügyes manőverezéssel begurulnak az udvarra. Rövid várakozás után megjelent a színház és a fesztivál igazgatója, Raymond Yana, üdvözölte a tucatnyi társulatot, amelyeket beválogattak az Espace Alya idei műsorába. Nyolctól délután négyig kapunk időt, hogy beszereljük a hang- és a fénytechnikát, megismerkedjünk a térrel, elébe menve az előadás alatt felmerülő problémáknak. Én talán az első óra után vesztem el a fonalat: lámpák, kábelek, multikábelek, dimmerek, majd megint lámpák és megint dimmerek… Több mint kétszáz fényvető került a 9 x 9 méteres stage fölé. „Ha a harangok Rómába, akkor a színházi lámpák Avignonba mennek” – mondta Dusan. Mindenki mosolyog, persze ezt csak mi értjük. Lumière, projecteur! – hangzik azonnal utána. Ez már mindenki számára érthető. Technikusaink szaladnak, rutinosan veszik az akadályokat. Tizenkét órán át dolgozunk, hogy minden a helyére kerüljön. Az előkészületeknek ezzel még nincs végük, munka maradt bőven, de amit tudtunk, megtettünk, a technika a helyén. Jöhet a társulat. Próba, hang- és fénybeállás, másnap nyilvános főpróba, július 6-án pedig premier, koncert, koreográfia. Finetuning.

„Hogy kell elképzelni egy fesztivált, amely hetekig csak színházról szól?” A kérdést múlt héten tettük fel Hégli Dusannak, mostantól viszont négy héten keresztül Önök is részesei lehetnek a helyszíni naplósorozat által