Fent a csúcson

Mikor szembesült először a ténnyel, hogy nem lesz egyedül a pályán ezzel a névvel?

Amikor a színművészetire felvételiztem. Van még egy Peller? Megdöbbentem. Egészen addig azt gondoltam, ezzel a névvel ki fogok tűnni. Zenés osztály, olvasták, ki jutott tovább. Az O betűnél tartanak, na, most jövök én, P-vel. És azt mondják: Peller Anna, Peller Károly. A harmadik fordulóban már közös jelenetünk volt, és nagyon megszerettük egymást. Nekem nagyon tetszett akkor Anna. Dundi lány volt, de nagyon jópofa. Gondoltam, ha vége lesz a felvételinek, elhívom randira vagy ebédre, vacsorára. Egy éjszakai próba után már készültem is ezzel a kis monológommal neki, amikor ránézett az órájára, és azt mondta: „Jaj, ne haragudjatok, mennem kell, a barátom már itt vár egy ideje a kocsiban.” És akkor ezt hagytam. Őt felvették, engem nem. Ott ketté is szakadt az életünk. Én aztán bekerültem az Operettszínház stúdiójába, majd eljátszottam öt főszerepet az Operettszínházban, le is szerződtettek, de csak évekkel később, a Csókos asszonyban játszottunk először együtt. Az egyik próba után kiültünk egy teraszra ebédelni, és bevallottam neki, hogy teljesen odavoltam érte. És bevallotta, hogy éppen azért találkozott akkor a barátjával, mert szakított vele, és gondolta, hogy akkor majd talán velem.

Még hasonlítanak is egymásra.

Rengetegen mondták már. Hogy a szemünk vágása, az orrunk, az állunk. Hogy biztosan testvérek vagyunk. Mi még arra sem gondoltuk, hogy rokonok volnánk. Annáék pilisvörösvári svábok, mi meg soroksári svábok vagyunk.

Az nagy különbség?

Igazából nem, mert kiderült, hogy ugyanarról a helyről telepítették be a családunkat. Anna aztán volt is nálunk, Soroksáron, és meglátott egy festményt a falon az ükszüleimről, és azt mondta: nekik is megvan fényképen. És ez lett nekem gyanús. Elkezdtünk nyomozni a családfánk után, és egyértelművé vált, hogy ükszülői kötelék van köztünk. Nekem az édesapám sváb, édesanyám magyar bárói felmenőkkel büszkélkedhet. Anyu széppapája volt Blaha Lujza egyik férje. Apu fiatal korában nem tanulhatott idegen nyelvet, még svábot sem. Én sem beszélek svábul. Még pályám elején, a szekszárdi német nyelvű színházban megkaptam Mágnás Miska szerepét. Gondoltam, megtanulok bizonyos részeket svábul. Nagyon nehéz, nagyon más nyelv a sváb, mint a német.

Van valami, amiben svábnak érzi magát? Meg lehet ezt határozni?

Nincs bennem svábságtudat. De azt mondják, a svábok nagyon tiszta, rendszerető emberek. Én nem vagyok rendmániás, viszont százhúsz dologgal foglalkozom egyszerre. A kották, a szövegkönyvek stószokban állnak a szobámban, de ha kell valami, be kell szkennelni, és nem vagyok otthon, pontosan el tudom mondani, hogy az asztal sarkától számolva hányadik stósz hányadik lapja az, amire szükségem van.

A nyers hús szaga ott van még az orrában? Édesapjának ugyanis hentesboltja volt, a trancsírozást, gondolom, már kamaszként elsajátította mellette.

Messzebbről kezdem. A nagyszüleim lovas kocsival hordták a jeget Soroksárról. Például a Jégbüfébe. Amúgy pedig ősi hentesdinasztia a miénk. Családunk több tagja ma is a hentesszakmában dolgozik. Gyerekkoromban én még különösebben húsevő sem voltam. Nem szerettem a vért, a nyers húst, egyedül a virslit, a párizsit, a téli szalámit tudtam megenni, ma meg csak a csirkemellet. Apu hozta haza a pacalt, én meg elmenekültem otthonról. A vértől egyébként apu is irtózik. Kiváló hentesmester, de disznóvágást csak egyszer vállalt az életében. A rendszerváltás idején, amikor üzletet lehetett venni, apukám beállt főnökhelyettesnek a barátja mellé. Nagyon nagy példakép ő a szememben. Idősebb korábban véletlenül belenyúlt a húsakasztó szögbe, megsértette a kezét, és azt mondta, ő most hibázott, soha többé nem áll a pultba, és nem is ment. Árut rendelt, papírmunkával foglalkozott utána. Tudta, hogy nem szabad tovább erőltetni. Ha megöregszik az ember, már nem mindenre tud figyelni. Hetvenéves múlt, megnyugodott, pihenni is tud végre, de sokszor átjön hozzám. Fest, szerel, fúr. Mindig van ötlete, hogy miben segítsen. Hentesként hajnalban kelt, keveset találkoztunk. Amikor felébredtem, ő már nem volt otthon, amikor hazaérkezett, olyan fáradt volt, hogy már a híradó alatt elbóbiskolt. Aztán ahogy nekem beindult a színház, pláne nem találkoztunk. Ráadásul nagyon féltett a színház világától. De ezt csak most, felnőtt fejjel érzem így. Régen azt hittem, nem szereti ezt, sőt gyűlöli, nem akar odaengedni. Attól félt, hogy olyan valamibe szeretek majd bele, amiben nem tudok sikeres, boldog lenni. Azóta viszont, hogy megtapasztalta, ez nem így van, ő a legnagyobb rajongóm.

Van még olyan magyar operettszerző, akinek a zenéje hiányzik a palettájáról, és erős vonzalmat érez iránta?

Inkább szerep volt ilyen. A mosoly országában Ferit nem játszottam el mint táncos-komikus szerepet, de két nagyon fontos találkozásom volt már a darabbal. A bemutató előtt egy héttel kellett beugranom főeunuchnak a legutóbbi operettszínházi produkcióba, a növendékeimnek pedig már megrendeztem a darabot az Operettakadémián. Szeretem nagyon A mosoly országát. Nem vidáman végződő operett, hanem tragédiával, de ettől olyan különleges. Fantasztikus zenéjével és történetével kiemelkedik az operettek sorából. Talán angol operettet nem játszottam még, de az nem is nagyon szokott menni nálunk.

Honthy Hanna-díjas művészként Szinetár Miklós legendás Csárdáskirálynő-rendezését milyen szemmel nézi?

A felvételről tudni kell, hogy tizenkét évvel a bemutató után született. Ennek vannak pozitívumai és negatívumai is. Honthy Hannáról láttam minden létező felvételt. Nagyon tehetséges, nagyon okos színésznő volt. De ha ma kapná meg a szerepet, nem úgy játszaná, mint akkor. Ebben biztos vagyok. De ő abban az előadásban is modern volt. Korát meghazudtoló modernséggel játszott.

Az opera, a balett vagy a kortárs tánc mennyire érdekli?

Nagyon kevés időt tudok magamra fordítani. Mindig túlvállalom magam. De nagy rajongója vagyok a jó színháznak, a kiemelkedő tehetségeknek. Minden műfajban. Fiatalkoromban a musicalekért bolondultam. Álmaimban most éppen balett-táncos vagyok.

Miközben körbeénekli a világot.

Ebből is sokat tudok meríteni. Hogy utazhatok, láthatok, tapasztalhatok. Kíváncsi, érdeklődő ember vagyok. Régebben egy-egy külföldi turné során ha sokáig voltunk egy helyen, és dupla szereposztással mentek az előadások, mindig voltak szabadnapok. Ennek vége. Vannak országok, amelyekből csak a repülőtér, a hotel és a színház maradt meg az emlékezetemben. Nemrég Indiában vendégszerepeltünk. Arra ráhúztam négy napot. Később jöttem haza. Ha már egyszer ott vagyok, körülnézek. Elképesztően jó élmény volt, életem egyik legnagyobb élménye. Ötcsillagos hotelben laktunk, de mert sokat sétáltam, rengeteg koldust láttam. De ami nagyon érdekes: a pesti koldus és az indiai nem ugyanaz. Az indiai koldus arcáról árad a belső nyugalom, a megbékéltség, eleve a kasztrendszer miatt. Tudja, hova tartozik, és nem is vágyik máshova. Elfogadta a sorsát. Az idős emberek ha már nem hoznak javakat a családnak, elköltöznek otthonról. Nem akarnak senkinek a terhére lenni. Megrázó, de csodálatos gondolat.

Idősebb kollégái közül kivel van szorosabb kapcsolatban?

Felföldi Anikóval és Lehoczky Zsuzsával. Anikó kezdettől fogva figyelemmel kíséri a pályámat, nagyon szeretem őt. Lehoczky Zsuzsával is baráti a viszonyunk. Lélekben ő még mindig pajkos csitri. Emberileg is rajongok érte, nemcsak művészileg.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 43. számában jelent meg!