Falu a határon

A Nagyrőcei járásbeli Deresk természetesen nem az országhatáron fekszik, mint a cím sugallja. Az 556 lakost számláló gömöri község a nyelvhatáron bújik meg a dombok között. A kis Turóc patak partján, Tornaljától 16 kilométernyire északra. Meg erős túlzással a létezés határán. A dereski képet nem véletlenül kezdjük az iskola bemutatásával, hiszen a község létének ez az alfája és ómegája. A környékbeli iskolák közül nagyon sok esett áldozatául a hetvenes évek szocialista körzetesítésének. Ez a kisiskola csodával határos módon megmaradt. Három tanító, egy nevelőnő és egy asszisztens irányításával 29 gyermek tanul benne, közülük, ahogyan Gömörben mondják, egy „paraszt”, a többi roma. Korda Edit igazgatónő hét éve vezeti az intézményt. Gömörön és Harkácson töltött évek után jött ide, ahol az eléggé lerobbant iskolát sikerült konszolidálnia. Az akkori időkből jó szívvel emlékszik vissza Szigeti Lászlóra és Farkas Ivánra, akik sokat segítettek a vidéknek, konkrétan Deresknek is. „A hátrányos helyzetű gyermekek aránya 84 százalékot tesz ki. Ez az iskola szempontjából gyakorlatilag azt jelenti: kizárt dolog, hogy itt önerőből vagy a szülők támogatásával valamit is képesek lennénk megvalósítani. A másik vonzata ennek, hogy évente kétszer tanszercsomagot tudunk vásárolni a gyerekeknek, és mindegyikük jogosult arra, hogy kosztot kapjon. Mivel azonban nincs konyhánk, a nebulóknak be kell érniük szárazkoszttal. Enyhén szólva is korlátozottak a lehetőségeink. Az önkormányzat természetesen minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne lehetetlenüljünk el. Például megvásárolta a szomszédos házat, hogy egyszer majd konyhánk is lehessen” – mondja az igazgatónő.
Ez azonban meglehetősen sokba kerül, hiszen nem könnyű az előírásoknak, egészségügyi szabályoknak megfelelni. (Azt már csak zárójelben tegyük hozzá, hogy józan paraszti ésszel belegondolva a világ legegyszerűbb dolga lenne, hogy a faluban valaki megfőzzön naponta 29 ebédet. Csak hát az unióban fontosabb szempont a tojós tyúkok kapirgálási lehetősége és élettere, mint egy kisiskola gyermekeinek a jóllakása.) A két tantermes kisiskolában az igényeknek megfelelően nyitottak egy speciális osztályt, de van számítógépes tantermük is. Bár a nagy iskolákkal szemben anyagi téren hátrányban vannak, igyekeznek mindent megadni a gyerekeknek. Az igazgatónő azt is fontosnak tartja, hogy rendszeresen részt vesznek kirándulásokon, hogy a kollektív élmény segítsen a gyerekek jellemformálásában, és amellett, hogy nyitottabbakká válnak a világra, a gyökereikről is tanuljanak.

Fazekasok öröksége
Deresken, több gömöri faluhoz hasonlóan, kiváló fazekasok éltek. A korábban születettek tanúsíthatják, hogy a Kártyik, Molnár, Bajusz, Viczén név fogalom volt a korongozásban; a községházán látható fotográfiák is emlékeztetnek rájuk. Alkotásaikkal mégsem elsősorban a tavaly megnyitott tájházban találkozhatunk (bár itt is látható néhány kerámia) hanem a helybéli kocsmában. A tájházat még az előző polgármester kezdeményezte. Ugyancsak itt emlékezhet a helybéli és a messziről jött ember a Deresknek a fazekasoknál is nagyobb hírnevet szerző tündökletes tehetségű „angyalfestőre”, Dúdor Istvánra, aki a helyi temetőben alussza örök álmát. Az utókor és egykori barátai nem feledkeztek meg róla: a vendéglő egyik helyisége emlékszoba lett, amely az ő alkotásainak, elsősorban tusrajzainak adott helyet. 2007 nyarán, halálának huszadik évfordulóján megtelt a falu, majd a temető és a katolikus templom emlékezőkkel, akik a festő földi pályafutását megörökítő márványtáblát is avattak a községháza homlokzatán. Deresket mindig is büszke katolikus nép lakta, ezért is örülnek neki, hogy bár szlovák anyanyelvű, de itt székel a plébános, aki innen látja el Lévárt, Harkács és a környező falvak egyházi teendőit.

Túlsúlyban a romák
Deresk életének meghatározó adottsága, hogy a mintegy ötödfélszáz lélekszámú község lakosságának immár nagyobb hányadát (52 százalékát) romák alkotják. Az iskola összetétele a lakosság demográfiai helyzetének tükre. Ez is gömöri jelenség. Az már kevésbé, hogy a héttagú önkormányzatban öt roma képviseli őket. Az pedig végképp nem tipikus, hogy a dereski cigányok lokálpatrióták, és – természetesen leszámítva a problémás kisebbséget – a többség a nehéz helyzeti adottságok ellenére igyekszik rendezett életet élni. Jellemző, hogy amikor a közelmúltban egy népesebb család akart beköltözni a faluba, nem fogadták be maguk közé, mondván, hogy elegen vannak nélkülük is. Ami talán a leglényegesebb: az önkormányzat, ha kerekedik is néha vita, mindig megegyezik a közös teendők tekintetében.
Dusza Mária polgármester 2010 decemberében vette át a falu vezetését. Amikor szóvá teszem, hogy megcsinosodott a község, enyhén tiltakozik, és nem akarja learatni a babérokat, hiszen, mint mondja, elődje, Galo Béla igyekezett mindent megtenni a faluért. Elmondása szerint sokat utazik, hiszen ha a hivatalban töltené az összes idejét, semmit sem tudna szerezni a település jobbulására. Ezért talpalni és tárgyalni kell. Mostanában éppen a fentebb említett iskolai konyha ügyében kilincsel, amelyre pályázatot adott be az önkormányzat.
A dereski munkaképes lakosság kis hányada dicsekedhet állandó munkaviszonnyal. Magyarán: sok az állástalan. Maga az önkormányzat 128 embert foglalkoztat foglalkozásösztönző támogatással, ami csaknem a kétszerese az állandó munkavállalók számának (72). Ha ehhez hozzávesszük az idősek számát és a gyermekekét, riasztó összképet kapunk.
„Nehéz az élet errefelé – mondja a polgármester asszony. – Az iskolát végzett fiatalok, bár itt van az állandó lakhelyük, és ragaszkodnak gyökereikhez, jószerivel hétvégi vendégek itthon; van, aki csak kéthetente vagy ennél is ritkábban jön haza. Így aztán nehéz a jövőről beszélni. Amíg az óvoda és az iskola működik, van egy kis reménysugár.”

Szegény ember vízzel főz
Azért nem állt meg az élet Deresken: sikerült a mellékutcákat leaszfaltozniuk (még az előző polgármester idején), új buszmegálló is készült. Nemrég ablakokat vásároltak és ajtókat rendeltek a művelődési házra, amely eléggé elhanyagolt állapotban van; ráadásul hiányzik belőle a mellékhelyiség is. Így ott bajos bármit is rendezni. A polgármester igyekszik minél előbb megoldani ezt az akut kérdést. Most éppen szociális lakásokra szeretnének pályázni. A lakásra váró emberek türelmetlenek, de ismételt kormányváltás után meg kell várni az új kiírásokat.
Nem mondunk vele újat: a dereski községi költségvetés jószerivel arra elég, hogy fenntartsák az óvodát (ahol most 19 gyerkőc van), kifizessék a szemétszállítást (a lakosok által fizetett szemétdíj a felét sem fedezi), a közvilágítást, s azon túl takarékoskodnak, ahol lehet. Például az alkalmazottak félállásban, részmunkaidőben dolgoznak, vagy a munkahivatalon keresztül, meghatározott óraszámban kapnak díjazást. A faluba nincs bevezetve a gáz, nem is igen volna rá igény. Az iskolában villannyal fűtenek, és a hosszú tél bizony megemelte az üzemeltetési költségeket. Az óvoda és községi hivatal tüzelőjét a közmunkát végzők biztosítják.
A megoldandó feladatok között a polgármester a vízlevezető árkok tisztítását emeli ki, de szeretnének járdát is az út mentére, legalább az egyik oldalon. Ottjártunkkor éppen az első világháborús emlékmű előterét újították fel. Csinosítják, rendezgetik az óvoda és az iskola környezetét. Sajnos, csak addig nyújtózhatnak, ameddig a takaró ér, az pedig elég rövidre szabatott ebben a jobb sorsra érdemes, csodálatos fekvésű, nagy múltú, évszázados értékeket hordozó községben.