<p>A járási székhely közelében fekvő, közel 1200 lakosú, zömében magyarok lakta Csallóközkürtön mind az önkormányzat, mind a lakosok fontosnak tartják az iskolát. Február elejétől <strong>Boráros Ivett</strong> az új igazgató, rajta kívül három pedagógus és egy hitoktató foglalkozik az itteni gyerekekkel. Akik nincsenek sokan, merthogy éppen demográfiai hullámvölgy érte el az intézményt. Ezek ismeretében le a kalappal az önkormányzat előtt, amely a fenntartási terhek ellenére jottányit sem enged a színvonalból.</p>
A huszonöt tanuló négy osztályban oszlik el (4 elsős, 10 másodikos, 5 harmadikos és 6 negyedikes), tehát az alacsony létszám ellenére sem vontak össze osztályokat.
„A huszonötből idén hatan lépnek ötödikbe, és előreláthatóan négy gyerkőc érkezik az óvodából. Pontosabban öt, de egy halasztást kért. Ennél magasabb szokott lenni a létszám, általában megközelíti a harmincat. Mivel az óvodások most 41-en vannak, bízunk benne, hogy pár év múlva nálunk is több tanuló lesz. A polgármester úr megígérte, hogy megmaradnak az önálló osztályok. Egyébként a fő tantárgyakat, a magyart, szlovákot, matematikát és angol nyelvet külön-külön oktatjuk, a nevelési és természetismereti tantárgyakat pedig összevonva (1–2., 3–4. osztály).” Nem hallgathatjuk el, hogy félévkor két negyedikest kivettek, a vezetőváltásra hivatkozva, holott ugyanaz az osztályfőnökük, aki eddig volt. Mindenkinek szíve joga oda járatni a gyermekét, ahová jónak látja. Kérdés persze, hogy jót tettek-e a gyermekekkel, akik fél év múlva végeztek volna a kürti iskolában.
Az intézmény nyitott, együttműködik az óvodával, önkormányzattal, szülőkkel, bár előbbivel szeretné még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még több közös programot akarnak szervezni, még inkább jelen lenni a közös községi rendezvényeken, és természetesen ösztönzik a kicsik szüleit, hogy ismerjék meg és válasszák az apróságoknak a helyi iskolát. Csallóközkürtről, annak ellenére, hogy sok a fiatal család, és legtöbbjük Dunaszerdahelyen dolgozik, csak páran járnak más iskolába. Idén konkrétan ketten. A kisiskola semmivel sem kevésbé nívós, mint a városiak. Informatikaórán például mindenkire jut számítógép, a nyelvi órák úgy festenek, akár egy magániskolában, az osztályok szépen felszereltek, új székek, padok, berendezés mindenütt. Nem szólva a természeti környezetről, amely pótolhatatlan.
„Négy szakkörünk van: irodalmi, szlovák beszélgetés, matematikai és egészségügyi kör. Utóbbival idén a járási versenyre is készülünk, míg az irodalmi szakkör tagjai az iskolai és községi rendezvényeken szoktak szerepelni. Tanulóink minden évben részt vesznek a matematikai és a rajzversenyeken. Együtt köszöntjük az újszülötteket, nyugdíjasokat, anyukákat, együtt díszítjük fel a falu karácsonyfáját a templom előtt, betlehemezünk, megtartjuk a farsangi karnevált (bár most csúszunk az influenza miatt), megemlékezünk március 15-éről. A Hahó, itt vagyunk! versenyen jól szerepelt a népdalénekesünk, a versmondó kislány is, a legkisebbek rajzai pedig a döntőbe jutottak. Nagy gondot fordítunk a tehetségek felismerésére, de a gyengébb képességűeket is felkaroljuk. Minden évben szervezünk kirándulást, erdei iskolába járunk, bár az utóbbiba nem minden évben sikerül eljutnunk. Sokat túrázunk, kerékpározunk a gyerekekkel. Az iskola egyébként reggel héttől délután fél ötig nyitva tart, tehát a dolgozók is biztonságban tudhatják gyermeküket. A napköziben délutánonként tizenhárom tanuló van, s mire a család hazaér, ők már letudták a leckét.”
A csallóközkürtiek zöme szerencsére tisztában van vele, milyen fontos a kisiskola, amely nélkül elsorvad a közösség, elhagyja őseinek fészkét, eltűnik vitalitása, kiürül, elöregszik, skanzenné válik. S amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: a kis iskola, így a csallóközkürti is, otthonos, családias, több szeretetet és gondoskodást kínál, mint a nagyok.
A mozgalom kizárólagos médiapartnere a Vasárnap
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.