Kőrösi Csoma Sándor életére és munkásságára ma sincsenek szavak. De mi azért ideírtunk néhányat. Mi kellett ahhoz, hogy a 18. század végén, szegény székely kisnemesi család hatodik gyerekeként született egyén fogja magát, és elinduljon egy olyan helyre, melynek létezéséről nem is hallott, és bemutasson a világnak egy addig ismeretlen nyelvet és kultúrát?
Gyalog kelet felé
Egy ilyen feladatra valószínűleg születni kell, Csoma Sándor pedig nem valószínű, hogy erre a feladatra született, hanem biztos. Az első nagyobb útja az volt, amikor 1799-ben édesapjával felgyalogoltak Kőrösről Nagyenyedre, ahol beiratkozott a református líceumba mint szolgadiák. Mivel pénze nem volt, munkával kereste meg a tandíjravalót. 1816–18 közt angol ösztöndíjjal a németországi Göttingen egyetemén tanult orientalisztikát. Már enyedi diákként megfogalmazódott benne a gondolat, hogy fel kell keresnie a helyet, ahonnan a magyarok a Kárpát-medencébe jöttek. Biztos csak az volt, hogy ezt a helyet keleti irányban kell keresnie, ezért 1819 novemberében elindult a keleti útvonalon, a Balkánon keresztül az első fontos csomópont, Konstantinápoly irányába. A Kelet kapujának is nevezett várost azonban inkább elkerülte, mert útközben kereskedőktől megtudta, hogy ott pestisjárvány dúl. Alexandriába hajózott, a pestis onnan is továbbkergette, Szírián keresztül ment a mai Irak területére. 1820 nyarán Bagdadban végre magyarul is szót válthatott egy honfitársával: a szlovák Anton Svoboda adott neki szállást, ruhát és pénzt. Mivel keresztény mivoltát nem akarta megtagadni, örmény kereskedőnek álcázta magát, és a Szkander bég (Sándor úr) nevet használta. Nem is keltett különösebb feltűnést, hiszen szemei feketék voltak, bőre barnás, és a térségben használatos nyelveket is beszélte. Az utazás szinte egyetlen módja a karavánokhoz csapódva történő lovaglás vagy gyaloglás volt – Csoma inkább az utóbbit részesítette előnyben, hiszen pénze egyre fogyott. Végül Perzsián keresztül indult Közép-Ázsiába: Buharát érintve átkelt a Hindukuson, és 1822-ben megérkezett Indiába, ahonnan egyből északnak indult, hogy Tibeten keresztül Mongóliába, illetve az ujgurok földjére mehessen, ahol a magyarok őshazáját sejtette. Lehben, Nyugat-Tibet (Ladak) fővárosában nyilvánvalóvá tették számára, hogy Nagy-Tibeten nem kelhet át. Ezért visszaindult Indiába.
Tibeti tanulmányok
Csalódottan bandukolt Kasmír határánál az egyik folyó völgyének ösvényén, ahol megpillantott egy brit tábort. Megismerkedett a vezetőjével, William Moorcrofttal, akihez egyből angolul szólt. Moorcroft a brit indiai kormány megbízottja volt, és lenyűgözőnek találta Csoma felkészültségét, nyelvtudását és eddigi, embertelen vállalásait. Meghallgatta a magyarok őshazájával kapcsolatos céljait is, majd egy időre magánál marasztalta. A brit imperializmus terjeszkedésének fénykorát élte, Moorcroft pedig felismerte, hogy egy ilyen kaliberű, nélkülözésekhez szokott elme óriási segítségükre lehet az addig ismeretlen tibeti nyelv és kultúra megismerésében, segítve a brit terjeszkedést. Adott Csomának egy olasz szerzetes által írt, 1700-as évek közepéről származó, a tibeti nyelvet nem tudományos értelemben bemutató munkát, amely fel is keltette a magyar érdeklődését. A ladaki királyi udvar közreműködésével szereztek Csomának egy lámát, hogy segítse tanulmányait. Ez a személy volt Szanggye Puncog, aki Zanszkár térség településeinek kolostoraiban (Zanglában, Pukhtalban), majd Kanamban segítette a tudóst a buddhista szent könyvek és a tibeti nyelv megismerésében. Mindezek előtt még persze tudtára adták, hogy a politikai helyzet miatt feladatát a legmagasabb fokú elővigyázatossággal és körültekintéssel kell végeznie.
Háromszor három
Érdemes néhány szót ejteni a zanglai kolostorban folyt nyelvészeti munka körülményeiről. Csoma és a kolostorban tartózkodó néhány láma egy háromszor három méteres szobában, cellában, birkabőrökbe burkolózva vészelte át a himalájai viszonylatban is keménynek számító zanszkári teleket. Kéménynyílás nem volt, Csoma pedig nem engedte, hogy melegedés céljából a helyiségben tüzet gyújtsanak, mert a füst csípte a szemét, és nem tudott tőle olvasni.
Az 1820-as évek végére elkészült a tibeti–angol szótár és a tibeti nyelvtan, valamint a buddhista terminológiai szótár kézirata. 1830-ban tagjává választotta a Royal Asiatic Society, amely 1832-től Bengáli Indiai Társaság néven ismert, székhelye pedig Kalkuttában volt. Csoma itt kapott szállást, ideje nagy részét a szótár és a nyelvtan nyomdai előkészítésének szentelve. 1834-ben jelentek meg, 500-500 példányban.
A következő évek tanulmányok írásával és a helyi nyelvek megismerésével, tanulmányozásával teltek, továbbra is magányosan. Csoma nem hagyott fel igyekezetével, és összehasonlító nyelvészeti módszerekkel próbálta alátámasztani a magyar és az ujgur (vagy ahogy akkor nevezték, a jugar) nép rokonságát. Leveleiben többször hangsúlyozta, hogy így szeretné megcáfolni a finnugor–magyar rokonság elméletet, bizonyítva, hogy „a magyar nép igenis Attila népe”. Nem tett le eredeti tervéről, hogy Nagy-Tibeten keresztül az ujgurok földjére utazzon, és 1842-ben el is indult Lhásza irányába. Még el sem érte Tibet határát, amikor maláriát kapott, legyengült, és még az év áprilisában Dardzsilingben meghalt. A helyi angol temetőben van a sírja, amelyet ma is egy azzal megbízott személy gondoz. Ha odalátogatunk, illik adni neki egy kis baksist.
Csoma teája
Bár a remeteéletű székely tudóst kalkuttai brit tudósok befogadták maguk közé, Csoma gyakran botránkoztatta meg őket életmódjának bizonyos részeivel, például teázási szokásaival. A ladaki nélkülözés éveiben Csoma is a tibetiek mindennapi ételének számító campát, a tibeti teát itta. Ez a színében sáros hólére emlékeztető, rendszerint gyenge minőségű préselt tea, jakvaj vagy jakfaggyú, só és pirított árpaliszt keverékéből álló teaszerűség később is megmaradt Csoma étrendjében. Az előkelő kalkuttai brit társaságban viszont fintorogtak tőle.
Mi újság Zanglában?
Ezt megtudhatjuk például a Facebookról. 2008 óta ugyanis egy elszánt magyar csapat minden nyáron kiutazik Ladakba, hogy megmentse a zanglai kolostor épületét az összeomlástól. „Időjárástól függően 2-3 hónapig dolgozunk 4 ezer méter magasan, Zangla legjobb kőműveseivel, asztalosaival, vályogosaival, magyar és külföldi önkéntesekkel együtt, és felügyeljük, dokumentáljuk a helyreállítás munkálatait, hogy az a nemzetközi szakmai követelményeknek is megfeleljen. A felújítás mellett nagy hangsúlyt fektetünk Csoma szellemi örökségének ápolására, ami a jövőben mozgatórugója lehet egy új, a magyar és tibeti kultúrák közötti civil párbeszédnek. Ennek keretében oktatási tevékenységet is végzünk a helyi iskolákban, és ellátjuk őket könyvekkel, tanszerekkel” – írja honlapján a Csoma Szobája Alapítvány.
Tízezer forintért bárki vehet egy vályogtéglát, aminek készítésekor a támogató nevét a vályogtéglára írják. Huszonötezer forintért vehet egy gerendát, amibe belefaragják a támogató nevét. Ötvenezer forintért támogathatja egy zanglai diák tanulását egy éven át, tankönyvekkel, füzetekkel, írószerrel.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.