Egy jó asszony mindent megbocsát?

Pénz számlálva, asszony verve jó – tartja a magyar mondás, és az áldozatnak is szolgál a népi bölcsesség egy jó tanáccsal: a jó asszony köténye minden rosszat eltakar. Ha pedig mégis panaszkodik, kiteregeti a házi szennyest, azt tartják róla, hogy az asszonyok könnye gonoszságnak fűszerszáma. Ilyen társadalmi szemlélet mellett valóban nehéz a bántalmazott nőknek segítséget találniuk vagy akár csak elhitetniük valakivel, hogy igazat mondanak, és jogos a félelmük, mert nem csak a „szokásos” családi perpatvarról van szó.

Minden negyedik nőt bántalmaz a férje

A családi erőszak nemcsak a társadalom peremén, a mélyszegénység bugyraiban vagy rendezetlen körülmények között élőkre jellemző. Értelmiségieknél, gazdagoknál és oltár előtt esküdött hívő keresztényeknél is előfordul, sőt gyakrabban marad titokban, mert ugye, róluk senki sem gondolna ilyet. A köztiszteletben álló professzor vagy politikus felesége nem hozhat szégyent a férjére, a templomba járó asszonynak sokszor a pap is azt tanácsolja, hogy hallgasson és tűrjön. Van, aki mellett még a saját családja sem áll ki, mert biztosan neki is van hibája. Pedig a nő egyetlen hibája általában az, hogy hagyta elfajulni a dolgokat a verbális erőszaktól a tettlegességig, a szidalmazástól a pofonig, a megalázottságtól a tehetetlenségig. Mert így nevelték, ezt sulykolta bele az anyja, az anyósa, a környezete. Később pedig talán maga is elhitte, hogy nem is ér többet. Szlovákiában az Európai Unió Emberjogi Ügynökségének adatai szerint minden negyedik nőnek van tapasztalata a családon belüli erőszakkal, és évente tízen halnak meg a következtében. A mintegy 230 ezer bántalmazott nőnek alig nyolc százaléka kér segítséget, a többiek hallgatnak, és sokszor maguk is titkolják a problémát, mert szégyellik, hogy a férjük veri, szidalmazza őket. A többség nem is tudja, hová fordulhat, de még szomorúbb, hogy sokan, ha rászánják is magukat arra, hogy a rendőrségtől kérjenek segítséget, az első kudarc után feladják. A rendőrök ugyanis nem tartják elég súlyosnak a helyzetet ahhoz, hogy az erőszakos férjet őrizetbe vegyék, vagy ha mégis, két nap múlva hazaengedik, és otthon minden folytatódik – fokozott intenzitással, bosszúvággyal fűszerezve.

Asszonyverő Jánoš a parlamentben

Szlovákiában a kormánypárt egyik parlamenti képviselőjének kellett évekig ütlegelnie, lelki terror alatt tartania a feleségét ahhoz, hogy illetékes helyeken valami végre megmozduljon. Az asszony ugyan már évekkel ezelőtt feljelentést tett a rendőrségen, de aztán vissza is vonta. Nyilván azért, mert Vladimír Jánoš, a smeres honatya „meggyőzte őt” otthon a négy fal között. Még most is a parlamentben ülne, ha az internetre nem kerül fel a veszekedéseikről készített hangfelvételek átirata, és ezeket nem teszi közzé a bulvársajtó. Jánoš kénytelen-kelletlen beismerte, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélt a feleségével, de azt tagadni próbálta, hogy verte, és a kislányukkal együtt bezárva tartotta a lakásban. Végül, amikor már túl nagyra dagadt a botrány, lemondott képviselői mandátumáról, és a rendőrségi kihallgatást úgy próbálta megúszni, hogy orvosi igazolást intézett. Annyit ért el vele, hogy családi erőszakon kívül csalással is vádolják. Alig egy hetet töltött előzetes letartóztatásban, 20 ezer euró óvadék ellenében szabadon engedték, és ha a rengeteg pénze mellé egy kis szerencséje is lesz, feltételes büntetéssel megúszhatja az egészet. A felesége azonban legalább annyit elért, hogy a rendőrségi védelem alatt van, és Jánoš öt méteren belül meg sem közelítheti őt, sem a közös gyermeküket. Ez a minimum, ami járna minden bántalmazott nőnek, de a valóság az, hogy akik nem elég érdekesek a sajtó számára, mert nem közszereplők vagy celebek, azokkal a rendőrség és a bíróságok nem törődtek mostanáig.

Az elszabadult pofontól a rendszeres verésig

A főügyész sem telefonált oda a helyileg illetékes ügyészségre, hogy minden rendben és gyorsan menjen, mint ahogyan Jaromír Čižnár tette a Jánoš-ügyben. Szép, hogy ennyire igyekezett. Talán még hiteles is volna, ha precedenst teremtene, és ezentúl minden esetnél tudnák az illetékesek, mit kell tenniük. Čižnár mindenesetre megígérte, hogy mostantól minden másként lesz, és a főügyészségen ingyenes segélyvonalat is létrehozott. A bejelentéseket ügyészek értékelik, és indokolt esetben haladéktalanul eljárást indítanak. Az ígéretek szerint a segélyvonalra érkező információkat egy idő múlva kiértékelik, és a tapasztalatok alapján törvénymódosítást vagy más intézkedéseket is javasolnak majd. Hasonló segélyvonalat létesített március 1-jén a szociális, család- és munkaügyi minisztérium is. Itt napi huszonnégy órában képzett munkatársak fogadják a hívásokat, és szükség esetén felveszik a kapcsolatot a rendőrséggel, a mentőkkel, vagy más intézményekkel. Az ügyészségi vonalra az első négy nap alatt 66, a minisztériumira három hét alatt 859 hívás érkezett, mindkét esetben a hívások mintegy tíz százaléka volt olyan, amely intézkedést tett szükségessé. Ez is nagy szám, és ahogyan a szakemberek hangsúlyozzák: ami ma még csak egyszeri indulatroham, véletlenül lekevert pofon, az fokozatosan módszeres kínzássá, rendszeres veréssé fajulhat. Ezért arra figyelmeztetik a nőket, hogy ha bántalmazzák őket, újra telefonáljanak, mert az erőszak is folyamat. Mint ahogy a leleplezése és az áldozat megsegítése is. Szlovákiában most valami megmozdult, és a jövőben remélhetőleg nemcsak a képviselők feleségét védi meg az állam agresszív férjüktől.

Hová telefonálhatnak a bántalmazott nők?

– a főügyészségen a 0800 300 700-as számot március 16-ától hívhatják, és a tyranie@genpro.gov.sk e-mail címen is bejelentést tehetnek.

– a munka, szociális és családügyi minisztériumban március 1-je óta működik a 0800 212 212-as segélyhívó szám.

Asszonynak hallgass a neve!

Nagyon könnyű kívülállóként azt mondani, hogy ha valakit bántalmaz a férje, jelentse őt fel, és váljon el, mert az érintetteknek az átélt megaláztatások hatására már nem látnak megoldási módot – állítja Barbora Holubová szociológus, a Munka és Családügyi Kutatóintézet munkatársa. Az erőszakos partnerhez fűződő kapcsolat ennél sokkal bonyolultabb: a közös gyermekek, a vagyon, a jövőtől való félelem tartja vissza a nőt a radikális lépéstől. Az esetek nagy részében a család sem támogatja őt abban, hogy feljelentse a férjét. „Az asszonynak nagyon sok helyen hallgass a neve, mert a család mindenek felett áll, és mindenáron fenntartandó. Ezt nevelték a nagyanyáinkba, akiket sokszor a megkérdezésük nélkül adtak férjhez, és főleg vidéken, a vallásos közösségekben helyenként ma is él ez a szemlélet. Főleg ezért sokkal nehezebb leleplezni az erőszakot ott, ahol a családok összetartók, s nagyon adnak a látszatra. A szülőkkel való együttélés ilyenkor nem szab gátat az erőszaknak, mert a történteket mindenki a saját szemszögéből értékeli. Az anya vagy anyós pedig talán tényleg úgy látja, hogy az asszonynak nem kell hozzáférnie például a bankszámlához, mindig eleget kell tennie férje kívánságának, el kell viselnie a durvaságát, hiszen annak idején ők is így éltek. Az sem kizárt, hogy a nő érzelmileg függ az erőszakos férjétől annak minden durvasága ellenére, szereti őt, és mentséget keres számára, vagyis saját magát vádolja.”

Az erőszak lassú méreg

Holubová szerint átlagosan 12 évig tart, amíg a lappangó erőszak tettlegességig fajul, vagyis elég hosszú ideig ahhoz, hogy a nőt minden erejétől és önbizalmától megfossza. Ha mégis rászánja magát arra, hogy a rendőrséghez forduljon, sok függ attól, hogy a nyomozók hogyan értékelik a férj viselkedését: csak az akkori agresszió érdekli-e őket, vagy az összefüggések is. „Az erőszak folyamat, Olyan, mint a lassan csepegtetett méreg. Csalódást, félelmet, majd rettegést szül. Sok apróságból nő ki a tragédia, és mindegyiket figyelembe kell vennünk, hogy összeálljon a kép” – mondja Holubová. A bántalmazott nőkkel való törődés komoly szakértelmet és együttműködést igényel. Szociális és jogi tanácsadásra, ügyvédre, pszichológusokra, menedékotthonokra, a gyermekek iskoláztatásának megoldásra van szükségük, és ez mind nemcsak pénzt, hanem komoly szakértelmet is és főleg empátiát igényel. Leginkább az utóbbira van szüksége mindenkinek, aki arra gyanakszik, hogy környezetében valakit bántalmaznak. A testi-lelki erőszaknak kitett nő viselkedése megváltozik: megszakítja kapcsolatait a barátaival – vagy azért, mert szégyelli magát, fél, vagy mert a partnere elszigeteli őt másoktól. Az ütésnyomokat, kék foltokat különböző balesetekkel magyarázza, s a végletekig tagadja, hogy valami gondja volna. „Az ilyen nőt nagy tapintattal kell megközelíteni, megkérdezni, hogy van, nincs-e szüksége segítségre. Lehet, hogy az első alkalommal elutasít, de ne adjuk fel. Ha segíteni akarunk, ügyelnünk kell arra is, hogy ne veszélyeztessük a biztonságát, mert amíg egy fedél alatt él az erőszakos partnerrel, mindig veszélyben van.”

Házasságban mindent szabad

A világ nagyobbik részében a nőknek még mindig kevesebb joguk van, mint a férfiaknak, verésük, elrablásuk, sőt megerőszakolásuk sem bűncselekmény. Az Equality Now jogvédő csoport aktivistái 44 olyan államot számoltak össze, amelyben sürgősen változtatni kellene a nőkkel való bánásmódon.

A nemi erőszakot főleg a muzulmán országokban tolerálják: Szingapúrban a feleség 13, a Bahamákon 14 éves kora felett a törvények nem is ismerik a házastársi erőszak fogalmát, vagyis a férj azt teheti a felségével, amit akar. Indiában ugyancsak törvény írja elő, hogy a házasságon belüli szexuális aktus nem minősül erőszaknak, ha a feleség betöltötte 15. életévét.

Az Európai Unión belül, konkrétan Máltán sem büntetik a nők elrablását, ha utána a férfi feleségül veszi az áldozatot. Hogyha a házasságkötésre az ítélethozatalt követően kerül sor, a büntetés automatikusan töröltetik. Libanonban ugyanez érvényes, de ha a házastársak öt éven belül elválnak, a férfit bíróság elé állítják a rablásért.

Vallásos zsidóknál csak a férfi válhat

Afrikai államok egész sorában megengedett a verés, fenyítés nevelési célzattal, vagyis ha a férfi engedelmességre és a jó erkölcsre akarja tanítani feleségét. Ebbe pedig igazán minden belefér. Ugyanígy tolerálják azt is, ha a szülő, pedagógus veri meg a gyermeket, vagy az úr a szolgáját.

Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek autót, és nem jelenhetnek meg nyilvános helyen férfi kísérete nélkül. A családi vagyonból is csak feleannyit örökölhetnek, mint fivéreik. Egyiptomban, Tunéziában és Szíriában nem minősül gyilkosságnak, ha a férj a más férfival rajtakapott feleségét (és annak szeretőjét) megöli. A polgárháborútól sújtott Szíriában az erőszak áldozatául esett nőkkel sem tesz kivételt a törvény.

Az izraeli ortodox zsidó közösségekben csak a férfi kérésére hirdeti ki a válást a bíróság, nők ezt nem is kezdeményezhetik. Ugyancsak a rabbinak kell engedélyeznie azt, hogy az özvegy újra férjhez mehessen, s ehhez az após beleegyezése is szükséges.

Oroszországban és Kínában korlátozzák a nők által gyakorolható foglalkozásokat – a szocializmus fénykorában elterjedt modellekkel ellentétben a nők éppen ezekben az államokban nem lehetnek például mozdonyvezetők, bányászok, tűzoltók vagy favágók.