Cifra cigodák

Turisztikai látványosság? Újkori roma skanzen? Egy biztos: ilyen cifra palotákat csak Romániában láthat a világ. És lát is, hiszen a „csodájára” jár.

Cifra palota? Akkor van ebben némi cifra nyomorúság is? A helybéliek nem nyilatkoznak ez ügyben. Még csak megjegyzéssel sem illetik ironikus kérdésemet. Bánffyhunyad lakói nem örülnek városuk ebbéli hírnevének. Érezhetően boldogabbak volnának, ha jól termő szőlőhegyeikről, gyümölcsöseikről vagy szép gótikus templomukról, amely már a világörökség része, esetleg a híres Barcsay-kastélyról faggatnám őket. De nem! Engem is csak a cigodák érdekelnek. A cigányok pagodái. A hivalkodó, többszintes, nagyrészt lakatlan építmények. Azokról viszont a helybeliek egyáltalán nem beszélnek. Egymás közt igen. Az idegennek, aki ezért jön ide, vagy ezért áll meg kifele hajtva a városból, legyen elég annyi, amennyit a látvány kínál. Az meg amúgy sem kevés.

Oláhcigányokat, sátoros cigányokat, kalderás cigányokat emlegetnek erdélyi barátaim. Az oláhcigányokra és a sátoros cigányokra nem kérek magyarázatot. A kalderásokra igen. Na, ők azok! – mondják, a rézművesek. Őseik valahonnan Besszarábiából jöttek, és 1955 táján telepedtek meg a Hunyad melletti Bolic-tetőn. Onnan jöttek be Ceauşescu halála után Kalotaszeg központjába. Addig ugyanis ki voltak tiltva a városból. Hetente egyszer jelenhettek csak meg, vásár idején. Aztán jött a fordulat, a politikai, és lent ragadt egy család. Nem mentek vissza a hegyre. S hogy az egész városnak megmutassák, kik is ők valójában, mennyi pénzük van, építettek egy hatalmas, kicicomázott házat. Azzal indult el a versengés cigány és cigány között, hogy ki tud még hivalkodóbb palotát emelni a földszintes parasztházak között.

Híres család volt a Bánffyéké Erdélyben. A második világháború végéig az ő kezükben volt a legtöbb ingatlan ezen a tájon. Volt vagy kilencvenkilenc kastélyuk, sőt még kórházuk is. Hunyad is az ő területükhöz tartozott, a környező településekkel együtt. Véres fejezet a város történetében: 1240-ben rengeteg férfiembert leölt a tatár. A párjuk nélkül maradt asszonyok azonban nem hagyták annyiban. Lóról tépték le a vad, vérengző idegeneket, és egytől egyig megszelídítették őket, hogy félárva gyerekeik ne maradjanak családfenntartó nélkül.

Bánffyhunyad azóta is megélt sok mindent. Viharos, vérzivataros időket ugyanúgy, mint be nem teljesült, nagy ígéreteket és különös társadalmi jelenségeket.

Cigánykérdés mint olyan nincs – állítja egy országszerte ismert kolozsvári néprajzkutató felesége. Románok és romák között ugyanis nem olyan nagy a szakadék. A disszonancia fel sem tűnik. Sem antropológiailag, sem mentalitásban nem érzékelhető jelentős különbség. A gazdagabb réteg mindkét oldalon megvan. A hatalmas vagyon, a magánbirtok nem ismer társadalmi akadályokat. A fallal körbevett tanyák gazdái között is van nem egy roma, aki ad a nevére, a becsületére. A másik réteg másfajta mulatságot választott. A látványban megdöbbentő versengést, a szomszéd majmolását, túllicitálását. Ilyen rövidke úton jutunk vissza Bánffyhunyad cigánypalotáihoz. Ott sorakoznak a porban, az aszfaltra váró utcákban az E60-as út mellett „pompázva”. Itt majdnem mindenki báró, cigánybáró, mert annak titulálja magát. Királyuk Szebenben lakik. Három kontinens cigányait fogja össze, akiknek önálló pénznemük van, a lovra, és már minisztériumokat is felállított nekik. Ország nélküli nemzet húszmillió fővel.

Láss csodát, világ!

Bánffyhunyad olyan, mint Las Vegas – mondják azok, akik már Amerikát is megjárták. Nekem Gaudí és Hundertwasser is eszembe jut a paloták láttán, cicoma, díszítés, giccses elemek vannak itt is, ott is, ennek a naiv mesevilágnak pedig tényleges velejárója. Mondhatnánk: stílusjegye. Akárcsak a mézeskalács házikóknak, amelyekkel ezek a cifra paloták nem kevés rokonságot mutatnak.

Harmincnégynél abbahagytam a cigodák összeszámolását. Állítólag száznál is több van már belőlük. Vannak egész utcák, amelyekben csak ilyen építmények állnak. Déli napfényben vakítóan villognak, alkonyatban elborzasztanak.

A telkeket, állítólag, sok pénzért vagy aranyért vették az itteni cigányok. Kihasználva a hirtelen jött szabadságot és a társadalmi zavarost, lefizették az akkori polgármestert, hogy engedélyt kapjanak az építkezésre. Meg is kapták természetesen, bár a tervrajzokon még nem ilyen paloták álltak, hanem szerény hajlékok. Ötezer euróért aztán átterveztettek, százezerért pedig építtettek.

És elkezdődött a ma is tartó versengés.

Hogy miből a sok pénz? Lényeges kérdés. Írországban, Angliában, Spanyolországban dolgoznak azok, akik valóban legális úton jutnak pénzhez. A legtöbbjüknek autómosójuk van, vagy bádogosmunkát végeznek. Mások „csóreloltatnak”, vagyis koldultatnak. Megint mások illegális áruval kereskednek. Azok, akik már hosszabb ideje külföldön élnek, a kint született gyerekeik után kapott szociális segélyt küldözgetik haza, hogy a család itthon maradt tagjai, a nagyszülők, a komák, a sógorok együtt húzzák fel a „villa” falait, hogy mire a rokonok hazajönnek, minden készen várja őket.

Teljesen kész, befejezett palotát érdekesmód keveset látni Bánffyhunyadon. A legtöbbnek az ablakai, ajtói hiányoznak. Azt hagyják a végére, amikor már mindennel elkészültek. Beköltözni azok fognak, akik a pénzt küldték. Az itthon élők, akik a munkálatokat irányítják, esetleg végzik is, a palota tövében laknak, ilyen-olyan viskókban, deszkából eszkábált kisházakban.

Az oroszlános kapuk természetesen zárva vannak az idegenek előtt. Megcsócsálni csak kintről lehet a palotákat. Kifinomult ízlésnek a leghalványabb jele sem látható sehol. A díszítőelemek torzak, a színek harsányak, a sok pléhburkolat kész giccsparádé. A lépcsőfeljárók mellett az udvar egy része is márványlapokkal van fedve. A tetőkön valóságos házkoronák, nem egy helyen Mercedes-csillag. Csúcsdíszből egyébként is annyit illik rakni a magasba, amennyi aranya van a családnak. Bádogcsipke is van rogyásig. A fényűzés nem ismer határokat. Az udvarban, már ott, ahol laknak, milliókat érő nyugati kocsik. Odabent, ahová csak a kiválasztottak tehetik be a lábukat, arany tapéta, aranyozott járólapok, arannyal átszőtt függönyök, aranydíszítésű, faragott bútorok. A tükörkeretek még a mellékhelyiségekben is drága porcelánból vannak, a bidé aranyszínű motívumokkal kérkedik, a súlyos csillárok majd leszakítják a mennyezetet.

A kint élők a hírek szerint nem asszimilálódnak. Őrzik a szokásaikat, hagyományaikat, és haza akarnak jönni.

De addig… néptelen a palotasor. Mintha a holt lelkek utcájában sétálgatnék. Vége a nyárnak. Megyünk tovább a Fekete-tóhoz. Vásár van. Hatalmas vásár. Sötétben vöröslő borral, cigánykézzel töltött káposztával.

Enni kell. Inni kell.