Cannes és a Szerelem

A Cannes Classic szekció legendás alkotása lett a Déry Tibor novellái alapján forgatott film, s akárcsak 1971-ben, most is ámulatba ejtette a közönséget.

Negyvenöt évvel ezelőtt, amikor Cannes először ünnepelte a Szerelmet, Makk Károly a film két női főszereplőjével, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival vonult végig a Croisette-en. Darvas Ivánt 56-ban elkövetett „bűnei” miatt a magyar politikai vezetés nem engedte ki a fesztiválra. Meséli is Makk Károly: az 1971-es zsűri elnöke, Michelle Morgan, a szépséges francia színésznő mélységes csodálkozással vette tudomásul, hogy „az a gyönyörű fiú, akit két nő vár haza a filmben”, nem lehetett jelen a kinti bemutatón. Amikor értesült a magyar színész távol maradásának okáról, csak annyit mondott: „Megszakad érte a szívem!”

A film idei, felújított cannes-i bemutatóján csak a kilencvenéves Makk Károly volt jelen. Darvas Lili 1974 nyarán, súlyos betegségben, New Yorkban halt meg hetvenkét évesen. Törőcsik Marit leromlott egészségi állapota miatt az orvosai nem engedték elutazni.

„Nem is tudtam, melyik nap vetítették a filmet – mondja –, a híradóban láttam Karcsit, így jutott el hozzám a hír, hogy a kinti közönség ennyi év után újra tapsviharral fogadta a Szerelmet. Nagyon nagy dolog ez, örülök Károly sikerének. Én a legjobban azt a jelenetet szeretem a filmben, amikor a végén megérkezik Darvas Iván. Karcsi picit nem tudott szabadulni a két nőtől, Lucától és a Mamától. Öt évvel korábban Psota Irénnek írta a szerepet, csak aztán nekem adta. Paróka meg azért volt rajtam, mert Déry felesége is azt akarta, hogy elhangozzon az a mondat, hogy: Milyen szép a hajad! De én utálom a parókát! Még színpadon is alig-alig viseltem. Károly nagysága, nagyvonalúsága az volt, hogy amikor megkértem három döntő jelenetben, hogy az én változatomat is vegyék fel, hallgatott rám, és mind a három bekerült a filmbe. Az pedig, hogy Karcsinak eszébe jutott, hogy Darvas Lilit hívja az öregasszony szerepére, páratlan dolog volt. Lilike az egész életemre szóló élmény. Arra, hogy a zsűri nagydíja mellé Lilike és én dicsérő oklevelet kaptunk, nem emlékszem, csak a chicagói ezüst Hugóra. Három filmmel volt nagy sikerem Cannes-ban. Először a Körhintával, de akkor nem voltam kint, Simon Zsuzsa nem engedett el a főiskoláról. Utána a Vasvirággal, majd a Dérynével. Az Aranypálmát a Dérynéért kaptam. A Szerelem nagy boldogság volt 1971-ben. Úgy tudom, be fogják mutatni a francia mozik. Ez külön öröm nekem is. Kár, hogy Lilike és Darvas Iván már nem élhették meg. Engem felkértek nemrég, hogy játsszam el a Szerelem színpadi változatában a Lilike szerepét. Nem vállaltam. A szecsuáni jóembernél mentem szülni annak idején, Major Tamásnak talán a legsikeresebb előadása volt ez. Később kérték, hogy újítsuk fel. Nem létezik, mondtam. A két Gábor, Székely és Zsámbéki amikor odaszerződtek a Nemzetibe, könyörögtek, hogy újítsuk fel Majorral a Vágóhidak Johannáját. Hallani sem akartam róla. Amit egyszer megcsináltam, abba semmilyen módon nem lépek be újra. Nem lehet megismételni semmit.”

Legfeljebb bemutatni újra és újra. Mint most, Makk Károly remekművét. Két Déry-novella (Szerelem, Két asszony) alapján készült a film, mindkét írás az ötvenes évek elejét idézi. A forgatókönyv már 1964-ben készen állt, politikai okok miatt azonban csak hat évvel később engedte leforgatni a hatalom. De ehhez is kellett egy külföldi „segítség”. Az engedély ugyanis csak azután jött meg, hogy 1969-ben a nyugatnémet köztelevízió megvette Dérytől a forgatókönyvet, és Makk Károlyt kérte fel a rendezésre. Aki szerint csak azért fordult akkor a kocka, mert a magyar politikai vezetés el akarta kerülni azt a világraszóló szégyent, hogy egy Magyarországon betiltott forgatókönyvből német film készüljön. Volt azonban egy másik politikai pikantériája is a filmnek. Az 1971-es cannes-i bemutatón a franciául kiválóan beszélő Déry Tibor is jelen volt. Tőle kérdezte meg egy külföldi újságíró, hogy mi volt Magyarországon 1956-ban. Forradalom vagy ellenforradalom? Déry egy pillanatra elhallgatott, Makk kivárt, majd az író egyetlen szóval válaszolt: „Forradalom!” Makk ma erre csak annyit mond: „Azt hittem, ezzel mindennek vége. Nekünk annyi! Szerencsére itthon ezt is lenyelték! Nem tudtak mit kezdeni velünk.”

Két asszony, egy fiatal és egy nagyon idős ugyanarról a férfiról beszél hónapok óta. Jánosról, aki Luca férje és a „lieber Mutter” fia. A törvénysértő perek ideje ez. Jánost koholt vádak alapján bebörtönzik, Luca magára marad, barátai, nehogy bajuk származzon a kapcsolattartásból, elhagyják, sőt arra biztatják, váljon el, ne keverje magát nagyobb bajba. Mindeközben rá marad beteg, ágyhoz kötött anyósa, és elkezdődik köztük egy fájdalmas, szívszaggató „játék”. Luca a kegyes hazugság minden terhét magára vállalva elhiteti az öregasszonnyal, hogy fiának hirtelen Amerikába kellett utaznia, ott forgat, s csak akkor jön haza, ha befejezi a filmet. Az „akkor” viszont a létező legbizonytalanabb időpont. Addig pedig éltetni kell a Mamában a hitet, hogy fia rendben van, s leveleiben (amelyeket természetesen Luca ír) mindenről pontosan beszámol.

Egyszerű történet, három helyszínnel. Bent járunk az öreg nagysága házában, ott ülünk Luca mögött a szobájában, látjuk Jánost a börtönben, és látjuk az utat, amelyen Luca közlekedik, s a történet vége felé János is megjelenik.

Nem szerelmes film a Szerelem, annál sokkal több, sokkal mélyebb tartalmú. Luca szerelmét a hűség tartja életben, tehát a hűség filmje ez és az elkötelezettségé, a kitartásé. A humánus elkötelezettségé és a morális kitartásé egy szörnyűséges korban, amelyben az egyén igazsága nem egyezik a hatalom igazságával, amelyben a szerelem erősebb a halálnál is, a feltétlen bizalom pedig elhozza a viszontlátás nagy pillanatát.

Makk Károly számára a Szerelem az első személyes megjelenését jelentette a 71-es cannes-i fesztiválon. Korábbi filmje, a Liliomfi kijutott ugyan, de nélküle. Törőcsik Mari jól ismert arc volt már akkor a mustrán, hiszen a Körhintát a franciák egyik legjelesebb rendezője, François Truffaut dicsőítette. Darvas Lilit, Molnár Ferenc özvegyét hatalmas tisztelet övezte, a kommunisták börtönéből szabadult Déry Tibor maga volt a szenzáció. A negyvenöt évvel ezelőtti élmények ma is fényesen élnek Makk Károly emlékezetében. Michelle Morgan kérdését szó szerint idézi:

„Csak azt mondd meg, Ka-ro-lii, miért zárták börtönbe azt a szegény fiút [Darvas Ivánt]. Talán autóbalesetet okozott?”

Huszonöt éves jubileumát ünnepelte 1971-ben a cannes-i fesztivál. Luchino Visconti, az olasz mozi grófja (valóban az volt, il conte) csak úgy vállalta a versenyben való részvételt, ha garantálják neki az Aranypálmát. A Thomas Mann regénye alapján készült Halál Velencében című alkotását óriási siker övezte. De nem kisebb az angol Joseph Losey A közvetítő című filmjét. Visconti végül életműdíjat kapott, amelyet dühében át sem vett, annál boldogabb volt Makk Károly a zsűri nagydíjával.

„Ugyanazt a New York-i szabók által készített békebeli szmokingot viseltem 1971-ben is, mint most – meséli a szellemileg és fizikailag remek formában levő rendező. – Csak akkor vittem a gépésznek egy üveg pálinkát, mert arra kértem őt, hogy a vetítés során ügyeljen a kép élességére. Erre most nem volt szükség, mert a film digitálisan felújított, teljes körűen restaurált változatát láthatta Cannes idei közönsége. S ugyanúgy, mint akkor, négy és fél évtizeddel ezelőtt, Törőcsik Mari és Darvas Iván utolsó mondatai („Velem alszol az éjjel? Egész éjjel velem alszol?” „Minden éjjel, amíg csak élünk!”) után, ismét beállt a mélységes csend a moziban.

Makk Károly ezt a csendet hozta haza magával.

Emlékként.