Bohóclélek

Ott ismerkedik meg későbbi férjével, Koltai Róberttel. Ma már külön élnek, három unokájuk van. Pogány Judit híres állatbarát is, kutyák és macskák seregéről gondoskodik, s van egy ötszáz darabból álló bohócgyűjteménye is.

Azt, hogy színész lett, Zsámbéki Gábornak köszöni, aki a hatvanas évek végén benne látta meg a tüskés lelkű, tizennégy éves kislányt a Várj, míg sötét lesz című krimiben Kaposváron. Volt ő Hamupipőke is, Pinokkió is, de Rosalinda és Anna Petrovna is a legendás kaposvári társulatban, aztán két év Nemzeti Színház, majd újra Kaposvár, és 1994-től ismét Budapest. Werner Schwab Elnöknők című darabját húsz éve játssza Csákányi Eszterrel és Szirtes Ágival a Katona József Színházban, de már az Örkény Színház tagjaként, ahol Molnár Piroska és Csomós Mari társaságában a Macskajáték Orbánnéját is életre keltette. Filmjei közül a Bástyasétány 74, az Ajándék ez a nap, a Panelkapcsolat, az Egymásra nézve, a Zuhanás közben, A legényanya, a Csinibaba, a Hyppolit, a Meseautó és a Kalandorok emelkedik ki. Szinkronmunkái közül a Vik, a Szaffi a legemlékezetesebbek. A Pom Pom meséiben több mint száz, a Bogyó és Babóca című mesesorozatban több mint hetven hangon szólal meg.

Ezt mind tudjuk.

Egyvalamit azonban nem. Hogy forgatott ő Michael Hanekével, A zongoralecke, a Furcsa játékok, a Fehér szalag és a Szerelem című filmek Oscar-díjas osztrák rendezőjével is.

* Filmes pályafutásának ez lehet a koronája. Egyedüli magyar színészként külföldi produkcióban, egy világhírű rendező által kiválasztva. Hogyan történt, mikor kapta a felkérést, milyen körülmények között?

Ma már én is büszke vagyok erre a munkámra. Miután felvették A lázadás utolsó snittjét, a rendező letérdelt elém, és csak annyit mondott: „Köszönöm.”

* Joseph Roth regénye alapján készült a film, Ausztriában.

Egy budapesti produkciós iroda közvetített ki Bécsbe, minden rajtam kívül történt. Már javában dolgozott a stáb, amikor húsvét táján, 1993-ban leállt a forgatás, mivel nem volt meg az egyik női szereplő. Német, lengyel, cseh és szlovák színésznőkkel készült próbafelvétel, eredmény nélkül. Haneke elképzelt valakit, s abból nem engedett. Nála nincs olyan, hogy ha nincs meg, akit keres, jó lesz az is, ami van. Nem ismer kompromisszumot. Magyarországról vagy háromszáz színész fotóját kapta meg a célkorosztályból, köztük az enyémet is. Elsőre kiválasztott. Ezután kaptam egy anyagot, talán négy sort, hogy mondjam fel, és küldjük ki a videofelvételt. A szöveg természetesen német nyelvű volt. Nem akartam csalódást okozni senkinek. Visszaüzentem, hogy ne haragudjanak, én ezt a pályát a saját nyelvem miatt választottam. Közepesen nem szeretnék játszani, egyébként pedig nem is tudok németül.

* Hanekét így elutasítani!

Akkor még nem is tudtuk, ki Haneke. Csakhogy jött az újabb üzenet, hogy a rendező mégis azt kéri, csináljuk meg a felvételt, simán olvassam fel a szöveget, hogy hallja a hangomat, a kiejtésemet. Kaposváron, a próbateremben úgy, ahogy voltam, civilben felolvastam a szöveget, kiküldték az anyagot, mire jött a válasz, hogy kapok még két jelenetet, tanuljam meg, és menjek ki Bécsbe próbafelvételre. Meg is kaptam az anyagot németül, és másodjára véglegesen lemondtam a felkérést. Teljesen kizárt, hogy én ebben részt vegyek, közöltem a stábbal. Érzelmileg sem volt könnyű a jelenet, nem még szöveggel. A megismerkedés, amikor háborús özvegyként megfogom magamnak a rokkant férfit, hogy a kislányomnak mégis legyen apja, s a végén leköpöm, kriplinek nevezem, és megcsalom a szomszéd rendőrrel. Tehát nagy kiborulás, nagy veszekedés. Ezt! Németül! Ne haragudjon, kérem, üzentem Hanekének, tekintsen el tőlem, én ezt idegen nyelven nem tudom megcsinálni. Nem izgatott, hogy Bécsbe hívnak.

* Aztán mégiscsak elment.

Elmentem, mert Haneke ragaszkodott hozzám. Kérte, hogy akkor is menjek ki, ha nem tudom megtanulni a szöveget. Természetesen elkezdtem tanulni, mert akkor már a produkciós iroda kiküldött rólam egy vágott anyagot a Zuhanás közben című filmből, amelyben szerelmes nőként akaszkodom rá Kaszás Attilára, és tényleg jó voltam a szerepben. Ezt kapta meg Haneke, és megmakacsolta magát. Újra üzent, hogy akkor is menjek ki, ha magyarul fogom mondani a szöveget.

* Tisztában volt vele, hogy micsoda bizalmat és mekkora lehetőséget kapott a rendezőtől?

Még a helyszínen sem fogtam fel, esküszöm. A ragaszkodása viszont kezdett gyanús lenni. Valami furcsa erőt éreztem benne. A nyelvi akadályoktól tényleg nagyon féltem. Jött egy nálam alig magasabb partner a próbafelvételre, egy halál egyszerű ember, aki mellett úgy mennék el az utcán, hogy észre sem venném. Ugyanaz a típus, mint én. Picit sem tűnt színésznek. Branko Samarowski. A rendező vékony volt, sápadt, ősz szakálla öregítette, pedig egyáltalán nem volt az. Kinyúlt ujjú, barnás pulóveréből kilógott egy pamutszál. Pontosabban: elkezdett bomlani a pulóver ujja. Így néz ki egy bécsi rendező? Nekem ez kezdett tetszeni. Megnyugtató érzés volt. A partnerem sem tudta a szövegét, oda tette maga elé az asztalra. Nagyon jól sikerült a megismerkedésünk. Jó szerepet kapott ő is. A történet szerint kintornás volt, féllábú, háborús rokkant. Le kellett szólítanom őt az udvarban, gyümölcsöt adtam neki. Ez nagyon jól sikerült, én is éreztem. Működött a jelenet. Csak aztán jött a nagyjelenet, figyelmeztettem is rá rögtön a rendezőt, hogy erre mondtam: közepesen nem szeretném, idegen nyelven viszont nem tudom úgy játszani, ahogy magyarul tudnám, az igényem szerint. Haneke erre azt felelte, amíg tudom, mondjam németül a szöveget, aztán folytassam magyarul. Végül csak az utolsó három mondatot mondtam magyarul, s az egész úgy sült el, hogy Haneke kézen fogott, bevitt egy irodába, és azt mondta: „Itt a szerződés, írja alá!” De hiszen magyarul mondtam a végét! „Nem baj, nekem így is jó!” – válaszolta. Megkötöttük a szerződést, és onnantól kezdve úgy játszottam Kaposváron, hogy éjjel-nappal kocsi vitt, kocsi hozott, mert Bécsben forgattam.

* Nem történt meg, hogy átírtak egy jelenetet, amelyet már megtanult, és ott, a helyszínen kapta meg az új szöveget?

Ilyen szerencsére nem volt, de egy dalt valóban ott, a forgatás helyszínén kellett megtanulnom németül. Az egy picit rémültre sikerült. Ablakpárkányon ülök, kint zenél a kintornás, ez még a megismerkedésünk előtt történik, és el kellett dudorásznom a dalt. Nehéz volt, de Haneke azt is elfogadta. Az eredeti elképzelés természetesen az volt, hogy majd szinkronizálni fognak.

* Sejtem, mi lett a vége.

Haneke megkérdezte, mit gondolok, miért engem választott a filmbe. Úgy érzem elég erős az átélő képességem, az az empátia, amivel létezni tudok egy szerepben, mondtam neki. Igen, ez az egyik, bólintott. A másik: az összes színésznő közül én voltam az egyetlen, aki nem akart negatív figurát formálni a szerepéből. Megvédtem a nő igazát. Neki tehát az kellett, hogy egy kicsit se legyen rossz vagy gonosz az asszony, még akkor sem, ha biológiailag undorodik a férfitól. Megpróbált együtt élni vele, de nem tudott. Nem bírta elviselni. Képtelen volt megmaradni mellette. De én is feltettem egy kérdést a rendezőnek. Hogy ő miben bízott? Mi lett volna, ha nem tudom megtanulni a szöveget? Legyintett. Egyszerűen én kellettem neki, felelte. Őt már az sem zavarta volna, ha átváltok magyarra. Én persze a kiborulás szövegét is megtanultam, pedig az volt a legnehezebb.

* Végül ki szinkronizálta?

Ez volt az újabb meglepetés. Egyszer csak jött az üzenet, hogy utószinkron, Bécs. Mi? Azt hittem, már rég túl vagyok ezen a német filmen, erre kiderült, hogy még mindig nem? Csak két rövid mondat, ami értelmezhetetlen szövegrész, nyugtatott a rendező. Nem szinkronizáltatott német ajkú színésznővel. Arra kért, találjak ki egy magyar hangzású nevet. Varga Katalin, mondtam. Így lettem Kathi Blumich, ami ült is a történetben, hiszen a Monarchia után olyan keveredés volt Ausztriában, hogy ott nyugodtan élhetett egy magyar származású háborús özvegyasszony. Tehát törhettem a nyelvet, Hanekének nagyon tetszett, ahogy németül beszéltem. Végig azt használta a filmben.

* Játszott már azóta külföldi produkcióban?

Egyszer. A franciákkal. Ödön von Horváth egyik novellájából készült a film, abban egy kocsmárosné voltam. De magyarul beszéltem.