Bohóclélek

Nyitott könyv az élete. Elmondta, megírta: nyolcéves múlt, amikor elveszítette az édesapját, édesanyja már súlyos beteg volt akkor. Bátyjával együtt gyámszülőkhöz került, ők nevelték fel mindkettőjüket. Közgazdasági technikum, kollégium, Zikmund és Hanzelka-könyvek, színpadi szereplések, érettségi után bírósági adminisztrátor, munka mellett színjátszó kör, aztán segédszínész lesz Kaposváron.

Ott ismerkedik meg későbbi férjével, Koltai Róberttel. Ma már külön élnek, három unokájuk van. Pogány Judit híres állatbarát is, kutyák és macskák seregéről gondoskodik, s van egy ötszáz darabból álló bohócgyűjteménye is.

 

Azt, hogy színész lett, Zsámbéki Gábornak köszöni, aki a hatvanas évek végén benne látta meg a tüskés lelkű, tizennégy éves kislányt a Várj, míg sötét lesz című krimiben Kaposváron. Volt ő Hamupipőke is, Pinokkió is, de Rosalinda és Anna Petrovna is a legendás kaposvári társulatban, aztán két év Nemzeti Színház, majd újra Kaposvár, és 1994-től ismét Budapest. Werner Schwab Elnöknők című darabját húsz éve játssza Csákányi Eszterrel és Szirtes Ágival a Katona József Színházban, de már az Örkény Színház tagjaként, ahol Molnár Piroska és Csomós Mari társaságában a Macskajáték Orbánnéját is életre keltette. Filmjei közül a Bástyasétány 74, az Ajándék ez a nap, a Panelkapcsolat, az Egymásra nézve, a Zuhanás közben, A legényanya, a Csinibaba, a Hyppolit, a Meseautó és a Kalandorok emelkedik ki. Szinkronmunkái közül a Vik, a Szaffi a legemlékezetesebbek. A Pom Pom meséiben több mint száz, a Bogyó és Babóca című mesesorozatban több mint hetven hangon szólal meg.

Ezt mind tudjuk.

Egyvalamit azonban nem. Hogy forgatott ő Michael Hanekével, A zongoralecke, a Furcsa játékok, a Fehér szalag és a Szerelem című filmek Oscar-díjas osztrák rendezőjével is.

 

* Filmes pályafutásának ez lehet a koronája. Egyedüli magyar színészként külföldi produkcióban, egy világhírű rendező által kiválasztva. Hogyan történt, mikor kapta a felkérést, milyen körülmények között?

Ma már én is büszke vagyok erre a munkámra. Miután felvették A lázadás utolsó snittjét, a rendező letérdelt elém, és csak annyit mondott: „Köszönöm.”

* Joseph Roth regénye alapján készült a film, Ausztriában.

Egy budapesti produkciós iroda közvetített ki Bécsbe, minden rajtam kívül történt. Már javában dolgozott a stáb, amikor húsvét táján, 1993-ban leállt a forgatás, mivel nem volt meg az egyik női szereplő. Német, lengyel, cseh és szlovák színésznőkkel készült próbafelvétel, eredmény nélkül. Haneke elképzelt valakit, s abból nem engedett. Nála nincs olyan, hogy ha nincs meg, akit keres, jó lesz az is, ami van. Nem ismer kompromisszumot. Magyarországról vagy háromszáz színész fotóját kapta meg a célkorosztályból, köztük az enyémet is. Elsőre kiválasztott. Ezután kaptam egy anyagot, talán négy sort, hogy mondjam fel, és küldjük ki a videofelvételt. A szöveg természetesen német nyelvű volt. Nem akartam csalódást okozni senkinek. Visszaüzentem, hogy ne haragudjanak, én ezt a pályát a saját nyelvem miatt választottam. Közepesen nem szeretnék játszani, egyébként pedig nem is tudok németül.

* Hanekét így elutasítani!

Akkor még nem is tudtuk, ki Haneke. Csakhogy jött az újabb üzenet, hogy a rendező mégis azt kéri, csináljuk meg a felvételt, simán olvassam fel a szöveget, hogy hallja a hangomat, a kiejtésemet. Kaposváron, a próbateremben úgy, ahogy voltam, civilben felolvastam a szöveget, kiküldték az anyagot, mire jött a válasz, hogy kapok még két jelenetet, tanuljam meg, és menjek ki Bécsbe próbafelvételre. Meg is kaptam az anyagot németül, és másodjára véglegesen lemondtam a felkérést. Teljesen kizárt, hogy én ebben részt vegyek, közöltem a stábbal. Érzelmileg sem volt könnyű a jelenet, nem még szöveggel. A megismerkedés, amikor háborús özvegyként megfogom magamnak a rokkant férfit, hogy a kislányomnak mégis legyen apja, s a végén leköpöm, kriplinek nevezem, és megcsalom a szomszéd rendőrrel. Tehát nagy kiborulás, nagy veszekedés. Ezt! Németül! Ne haragudjon, kérem, üzentem Hanekének, tekintsen el tőlem, én ezt idegen nyelven nem tudom megcsinálni. Nem izgatott, hogy Bécsbe hívnak.

* Aztán mégiscsak elment.

Elmentem, mert Haneke ragaszkodott hozzám. Kérte, hogy akkor is menjek ki, ha nem tudom megtanulni a szöveget. Természetesen elkezdtem tanulni, mert akkor már a produkciós iroda kiküldött rólam egy vágott anyagot a Zuhanás közben című filmből, amelyben szerelmes nőként akaszkodom rá Kaszás Attilára, és tényleg jó voltam a szerepben. Ezt kapta meg Haneke, és megmakacsolta magát. Újra üzent, hogy akkor is menjek ki, ha magyarul fogom mondani a szöveget.

* Tisztában volt vele, hogy micsoda bizalmat és mekkora lehetőséget kapott a rendezőtől?

Még a helyszínen sem fogtam fel, esküszöm. A ragaszkodása viszont kezdett gyanús lenni. Valami furcsa erőt éreztem benne. A nyelvi akadályoktól tényleg nagyon féltem. Jött egy nálam alig magasabb partner a próbafelvételre, egy halál egyszerű ember, aki mellett úgy mennék el az utcán, hogy észre sem venném. Ugyanaz a típus, mint én. Picit sem tűnt színésznek. Branko Samarowski. A rendező vékony volt, sápadt, ősz szakálla öregítette, pedig egyáltalán nem volt az. Kinyúlt ujjú, barnás pulóveréből kilógott egy pamutszál. Pontosabban: elkezdett bomlani a pulóver ujja. Így néz ki egy bécsi rendező? Nekem ez kezdett tetszeni. Megnyugtató érzés volt. A partnerem sem tudta a szövegét, oda tette maga elé az asztalra. Nagyon jól sikerült a megismerkedésünk. Jó szerepet kapott ő is. A történet szerint kintornás volt, féllábú, háborús rokkant. Le kellett szólítanom őt az udvarban, gyümölcsöt adtam neki. Ez nagyon jól sikerült, én is éreztem. Működött a jelenet. Csak aztán jött a nagyjelenet, figyelmeztettem is rá rögtön a rendezőt, hogy erre mondtam: közepesen nem szeretném, idegen nyelven viszont nem tudom úgy játszani, ahogy magyarul tudnám, az igényem szerint. Haneke erre azt felelte, amíg tudom, mondjam németül a szöveget, aztán folytassam magyarul. Végül csak az utolsó három mondatot mondtam magyarul, s az egész úgy sült el, hogy Haneke kézen fogott, bevitt egy irodába, és azt mondta: „Itt a szerződés, írja alá!” De hiszen magyarul mondtam a végét! „Nem baj, nekem így is jó!” – válaszolta. Megkötöttük a szerződést, és onnantól kezdve úgy játszottam Kaposváron, hogy éjjel-nappal kocsi vitt, kocsi hozott, mert Bécsben forgattam.

* Nem történt meg, hogy átírtak egy jelenetet, amelyet már megtanult, és ott, a helyszínen kapta meg az új szöveget?

Ilyen szerencsére nem volt, de egy dalt valóban ott, a forgatás helyszínén kellett megtanulnom németül. Az egy picit rémültre sikerült. Ablakpárkányon ülök, kint zenél a kintornás, ez még a megismerkedésünk előtt történik, és el kellett dudorásznom a dalt. Nehéz volt, de Haneke azt is elfogadta. Az eredeti elképzelés természetesen az volt, hogy majd szinkronizálni fognak.

* Sejtem, mi lett a vége.

Haneke megkérdezte, mit gondolok, miért engem választott a filmbe. Úgy érzem elég erős az átélő képességem, az az empátia, amivel létezni tudok egy szerepben, mondtam neki. Igen, ez az egyik, bólintott. A másik: az összes színésznő közül én voltam az egyetlen, aki nem akart negatív figurát formálni a szerepéből. Megvédtem a nő igazát. Neki tehát az kellett, hogy egy kicsit se legyen rossz vagy gonosz az asszony, még akkor sem, ha biológiailag undorodik a férfitól. Megpróbált együtt élni vele, de nem tudott. Nem bírta elviselni. Képtelen volt megmaradni mellette. De én is feltettem egy kérdést a rendezőnek. Hogy ő miben bízott? Mi lett volna, ha nem tudom megtanulni a szöveget? Legyintett. Egyszerűen én kellettem neki, felelte. Őt már az sem zavarta volna, ha átváltok magyarra. Én persze a kiborulás szövegét is megtanultam, pedig az volt a legnehezebb.

* Végül ki szinkronizálta?

Ez volt az újabb meglepetés. Egyszer csak jött az üzenet, hogy utószinkron, Bécs. Mi? Azt hittem, már rég túl vagyok ezen a német filmen, erre kiderült, hogy még mindig nem? Csak két rövid mondat, ami értelmezhetetlen szövegrész, nyugtatott a rendező. Nem szinkronizáltatott német ajkú színésznővel. Arra kért, találjak ki egy magyar hangzású nevet. Varga Katalin, mondtam. Így lettem Kathi Blumich, ami ült is a történetben, hiszen a Monarchia után olyan keveredés volt Ausztriában, hogy ott nyugodtan élhetett egy magyar származású háborús özvegyasszony. Tehát törhettem a nyelvet, Hanekének nagyon tetszett, ahogy németül beszéltem. Végig azt használta a filmben.

* Játszott már azóta külföldi produkcióban?

Egyszer. A franciákkal. Ödön von Horváth egyik novellájából készült a film, abban egy kocsmárosné voltam. De magyarul beszéltem.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?