Betemetett a nagy hó

Isten hozott bennünket 2017-be! Bizony mondom, mert úgy tűnik, isteni kegyelem (és csak csendeskén remélem, nem büntetés), hogy itt vagyunk egymásnak, hiszen amióta nem találkoztunk, további nagyok (és kevésbé nagyok) távoztak az örök hazába, hogy csak Megyesi Gusztávot említsem, a szakma etalonját, aki miatt már egyetemista koromban sorban álltam az Orbisban Élet és Irodalomért. Róla mondta Esterházy, hogy ha újságíró volna, Megyesi Gusztáv szeretne lenni. A Hasnyálmirigynaplóból már sejthettük a rosszat, fel-felbukkan benne a neve, kórházban, kemón, sugarazáson találkozgattak. És most megint, ahogy a Mester mondaná. Nem sokat váratott magára az újságírás Esterházyja. Nekik jó, újra eszmét cserélgethetnek, de mi lesz velünk itt, akik etalonok nélkül maradunk?

És még a hó sem jön, az a békebeli igazi, a szikrázó fehér, a minden rondát elfedő tisztaság. Bár, ugye, ez is olyan kétséges már, hogy jön vagy nem jön, hiszen amikor megérkezett Hegyi Zsuzsa naplójegyzete, rögtön szilveszter után, elsőre megijedtem, mert akkor éppen sarki telet jósoltak az előrejelzők. No, mondom magamban, mire ez megjelenik, nyakig ülünk a hóban, kapom majd megint a figyelmeztetést, hogy lehetnénk aktuálisabbak, figyelhetnénk kicsit jobban. Ám a hó még mindig nincs itt, megnyugodva olvastam a napló levonatát, amikor anyukám telefonált, hogy már harmadszor söpörte el az utcán. Köbölkúton! Mintegy százötven kilométerre innen, Pozsonytól, úgyhogy ki tudja, lehet, olvasóim mind ujjonganak vagy dohognak, attól függően, mennyire szeretnek havat seperni. Nekik írtam fel címnek Kányádi Sándor egy verssorát, így aztán aktuális is vagyok, meg nem is, mint az egyszeri királylány.

Akárhogy is, söpörni való, vagy roskadt latyak, nekünk, akik ide születtünk, ez alá az égöv alá, valahogy genetikailag van szükségünk a hóra. Ha csak rövid időre is, de megtisztít mindent, fellélegzik az ember, megkönnyebbül a látványtól, hogy aztán állja tovább a sarat. Hamisan sunnyogni is nehezebb, hiszen a hóban a nyomok is láthatóbbak, a sunnyogásra gyakorlatlan szemnek is feltűnnek. Aha, arra mentem. Jó irányban? Vajon. Mert persze, a hívatlan vendég lábnyoma is látszik, de olykor nem árt a sajátunkra koncentrálni. Szembesülve vele, lehet, sokan megdöbbennének: de hát hisz én nem is oda akartam menni. Ha volna hó az interneten, és mutatná, mi mindent bejártunk rajta, ki mindenki látott, figyelhet minket általa, alighanem kulcsra zárnánk mindent, lehúznánk még a redőnyöket is rettenetünkben. Már még az új, beiktatásra váró amerikai elnök is azt mondja, hogy fontos levelet papíron kell megírni és futárral küldeni, mert az a biztos. No, ajvé! Jöhet a futárokat és leveleiket elfogó Robin Hoodok ideje, és a végén még az is kiderül, hogy a könyv meg a nyomtatott sajtó az, ami időtálló és hiteles. Legalábbis utólag átírni már nem lehet, utólag meghamisítani, azt állítani, hogy nem azt állítottuk, képtelenség. Mindenesetre olvassák el az e heti témát, mégpedig nagyon figyelmesen, és borzongjanak. Már aki borzongani szeret. Leginkább azonban okuljanak, mert az okos ember más kárán tanul, de legvégső esetben legalább a sajátján. A hó, ha jön is, bizony mondom, nem temet be mindent. És amit betemet, előbb-utóbb arról is leolvad.

És ha már a tisztaságnál tartunk, megvalósult 2017 első örömhíre nálunk, az új, Háztartás melléklet, mellyel bővült a terjedelem is, meg a tartalom is, remélhetőleg sok hasznos ötletet, gyakorlati segítséget nyújt nemcsak a fészekrakóknak, hanem az igazi otthonteremtőknek és azoknak is, akiknek mindhalálig fontos a családi tűzhely őrzése. Férfiaknak és nőknek, lányoknak, fiúknak, magyarul tudó újságolvasóknak.

Isten hozta!

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

VASÁRNAP délután, nézd, mindent elborít, az a hó, mit vártunk lent a sár helyett.

Bereményi Géza: Hóesés