AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG ereje

Mellettük egy pici gyermek, szőke tincsekkel, világra rácsodálkozó gyönyörű kék szemmel. Boldog kiscsalád, hárman párban: Csehy Zoltán, Polgár Anikó és a pöttöm, de annál magabiztosabb Flóra. Kiváltságosnak érezheti magát az a házaspár, amelyben a férjet és a feleséget az életre szóló köteléken kívül valami más szoros kapocs is összeköti: a közös (vagy legalábbis nagyon hasonló), már-már szenvedélynek nevezhető érdeklődés, szakmai háttér. Zoltán és Anikó gimnazista koruk óta ismerik egymást. Irodalmárhajlamuk, költészet iránti rajongásuk egészen korán megmutatkozott, nem véletlen, hogy a kilencvenes években mindketten részt vettek a fi atal magyar tehetségek számára szervezett Pegazus-találkozókon. A pályázat, majd a pozsonyi Comenius Egyetem magyar– latin szakának elvégzése után sem váltak külön útjaik: Budapesten ugyanazt a doktori képzést látogatták. „Tényleg nagyon szerencsésen alakult, hogy egyetemistaként sokat lehettünk együtt, s hogy a mai napig a kapcsolatunkat érintő dolgok mellett szakmai kérdéseket is meg tudunk egymással beszélni.

Mindenképpen előny számunkra az a háttér, amelyből jöttünk – avat be Csehy Zoltán. – Mire hét év után, ’99-ben összeházasodtunk, teljes mértékben ismertük a másik legbensőbb titkait is.” Izgalmas kiszámíthatatlanság A hetes szám ezután is meghatározó lett közös életükben, hiszen Flóra házasságuk hetedik évében, 2006-ban született. A költő-műfordító-tanár házaspár megszokott mindennapjait tizenhat hónappal ezelőtt kislányuk világrajövetele új érzésekkel gazdagította. „Hihetetlen, amikor az ultrahangos vizsgálaton a kismama és apuka még csak egy pontot lát, de az már élő szervezet, s amikor egyszer csak azt mondja az orvos, kislányuk lesz, és mutatja a képernyőn, hogy ezt miből állapította meg. A meghatott szülők pedig csak valami mozgó, homályos káoszt látnak, amely pár hónap alatt kifejlődik, mint a gyümölcs, s végeredményben egy darab lesz belőlük, része önmaguknak – folytatja Zoltán. – Flóra számunkra a teljességet és a harmóniát hozta, ugyanakkor a kiszámíthatatlanságot is, ami egyben sok izgalommal jár, olyan váratlan örömpillanatokkal, amelyeket korábban nem tudtam elképzelni. Hiányozna egy folt az életemből, nem lennék igazán egész, ha ezt az érzést nem tapasztalhattam volna meg.” „Amikor várandósan szakkönyveket olvastam, akkor tudatosult bennem, hogy a kismamáknak írt művekből kimarad, valójában mi is az, ami a gyermeket életre hozza – veszi át a szót Anikó. – Mert a születés orvosilag csak egy bizonyos határig magyarázható meg, a művészettel vagy valamilyen más, nem egzakt módon viszont sokféleképpen. Ennek a csodának számomra legtökéletesebb megfogalmazása kedvenc középkori szerzőmtől, Szent Hildegárdtól származik, aki szerint a szülésben az örökkévalóságnak az ereje nyilvánul meg.”

Anikó a várakozás kilenc hónapja alatt igyekezett testben és lélekben is felkészülni a nagy napra. Kismamatornára és szülést előkészítő tanfolyamra járt. Mivel nem szeret előre álmodozni, nem próbálta meg elképzelni, milyen lesz kisgyermeke, olyannak akarta szeretni, amilyennek megszületik. „Fontos, hogy ne egy amerikai könyvnek a lefordított változatából olvassuk el, mi vár ránk a szülőasztalon, mert nálunk sok minden másképpen működik, hanem hogy nagyjából valós képet kapjunk arról, mégis minek miképpen kell lezajlania – vallja Anikó. – Nekem rengeteget segített a kismamaklub, a többi várandós anyukával, a szülésznővel való találkozások, a torna, ahol olyan merész gyakorlatokat végeztünk, amilyeneket szakmai irányítás nélkül otthon nem merne egy kismama, helyette hajlamosabb elhagyni magát.” „Anikó terhességének utolsó szakaszában megnyugtató volt számunkra az is, hogy nem voltak a kórházból drasztikus élményeink – veszi át a szót Zoltán. – Dunaszerdahelyen szépen felújították a szülészeti és újszülöttosztályt. Arra is van lehetőség, hogy az anyuka különszobát kapjon, ahova szabadon bejárhat a kispapa, s így szinte az első pillanatoktól együtt lehet a család. Említésre méltó egyébként az is, hogy az alatt a pár év alatt, amióta Dunaszerdahelyen élünk, a város sokkal gyermekbarátabb lett. Játszóterek, sétálóutcák létesültek, hasznos tanfolyamok nyíltak.” Tündéri mániák Beszélgetés közben Flóra többször jelzi, nem helyes, hogy őt kihagyjuk a társalgásból, hiszen neki is épp elég hozzászólnivalója van az elmondottakhoz. S miután fehér gyöngysorommal már mély barátságot kötött, s helyeslően bólogatva kedvenc szavait is elsorolta, nem lehet őt nem komolyan venni, rögtön levesz a lábamról. Amúgy is tündérien fest kis piros ruhácskájában, s az az angyali mosolya... „Flóra számára az emberek az elsődlegesek, leginkább az idegenek érdeklik, nagyon szeret barátkozni – meséli Anikó. – Vidámságát és nagy felfedezőkészségét szerintem teljesen az apjától örökölte. Édesanyám elmondása szerint én nyugodt gyerek voltam, Flóráról ez nem állítható. Bár igazán szeretetre méltó kislány, eleven, nagy mozgásigényű, mindenben részt akar venni. Imádja a nyüzsgést, ha sok új arccal ismerkedhet. Előfordult például, hogy beállt a sétáló óvodások mellé, mert az egyiknek éppen nem volt párja, csak nem bírta az iramot, mert akkor még alig-alig tipegett.

Gyermektársaságba a szerdahelyi totyogók klubjába járunk, rajong érte, de felhőtlen a boldogsága akkor is, ha a nagyszüleinél lehet falusi környezetben.” Személyesen is meggyőződhetek arról, hogy Flórának irigylésre méltó közvetlensége mellett két nagy mániája van: a könyvek és a kutyák. Miután már végiglapozta a kicsiknek szóló itáliai útikalauzt, és Micimackó kalandjait is megunta, a Renoir-kötet van soron: megtudom, nincs olyan nap, hogy ne csodálná meg Madame Renoir-t a kezében ülő kiskutyussal. „Haf-haf” – mutatja nagy boldogan, majd később előkerülnek a kedvenc játszótársak is. Megdicsérem az Akka névre keresztelt sárga plüsselefántot, de közben már egy nagy fülű, búsan lapuló játék kutyus kerül a kezembe. Míg a kis kedvenceket mustrálgatom, Flóra már az autós székből dudál rám, s ilyenkor illik megijedni. „Csakúgy, mint a tanári munkámban, a gyermeknevelésben is fontosnak tartom az egyéniség tiszteletét – ismerteti Zoltán. – Flóra maga kezdte felfedezni a polcon számára elérhető magasságban található könyveket, nem mi erőltettük rá őket. Hagyni kell, hogy saját maga fejlessze ki a rituáléit, persze csak bizonyos határokon belül.” „Az ebéd utáni háromórás alvás után még úgy fél órát a kiságyban »olvasgat«, de nagyon szereti a verseket, mondókákat is – egészíti ki Anikó férje szavait. – Esténként, amikor altatom, szinte követeli, hogy szavaljak neki. Mivel az elsötétített szobában nehezen menne a felolvasás, fejből mondom Weöres Sándor, Petőfi , Arany költeményeit, és sokszor már néhány gügyögő szótaggal előre jelzi, melyik versszak következik. A mesét is általában akkor találom ki, mert a felolvasásokat úgy szereti, ha közben képeket nézünk.” A csöppség megszületése óta Zoltánnak és Anikónak sikerült olyan harmonikus és a maga módján rugalmas napirendet kialakítania, amely mindhármuk igényeihez maximálisan igazodik. „Mivel Anikó visszament dolgozni, vannak olyan napok, amikor Flóra gyakorlatilag egész nap velem van – mondja az egyre gyakorlottabb apuka. – A munkamegosztás nálunk nincs úgy megszabva, mint egy hagyományos családban. Az főz, mosogat, vasal, akinek több ideje van, mert ha valamelyikünk éppen fordít vagy ír, azzal határidőre el kell készülnie. Flórával nemcsak a toleranciaigényünk és a türelmünk növekedett, hanem az időt is jobban meg tudjuk becsülni.

De nagyon izgalmas az is, ahogyan be lehet őt vonni bizonyos tevékenységekbe.” Egyforma felvértezettség Csehy Zoltán szakterülete „szabad idejében” a reneszánsz és humanista költészet kutatása, az antik–humanista líra fordítása, Polgár Anikó pedig műfordítás-történettel, az antik irodalom magyar fordításaival és hatástörténetével foglalkozik. Emellett mindketten régi magyar irodalmat oktatnak: Anikó a nyitrai, Zoltán a pozsonyi bölcsészkaron. „Nagyon érdekes, hogy a szenvedélyeinket minden ponton beépítjük az életünkbe. Többször rajtakaptam magunkat, hogy az életet is valahogy a görög, latin, az antik világ műveinek szellemében éljük meg, mindig a régi szerzőkhöz nyúlunk vissza. Amikor például Anikó állapotos volt, egy antik görög nőgyógyász könyvét olvasta. Flóra nevének kiválasztásakor is latin nevet kerestünk, de olyat, amely egyúttal a magyar hagyományba is beépült (s itt nemcsak József Attila Flóraverseire gondolok, hanem a régi magyar irodalomból Gyöngyösi István Florentina című drámájára vagy Lázár János Florindájára). Viszont fordítva: a magánéletünkben ért változások szintén lecsapódnak a munkáinkban. Mivel számunkra most már Flóra az első, nem véletlen, hogy mindketten a rövidebb műfajoknak hódolunk, hiszen elmélyültebb szaktanulmányba leginkább akkor tudunk belekezdeni, ha alszik. Én jelenleg Poggio Bracciolini elmés mondásainak, anekdotáinak fordításán dolgozom, vagy kétszázötven darabból áll a gyűjteménye. Kedvelem a kisköltészetet, a humoros, tréfás és erotikus darabokat. Olyan fergetegesek ezek a kurta történetek, mintha egy Boccaccionovellát redukálnánk le Örkény típusú egypercesre. De az utóbbi időben élénkült meg publicisztikai, irodalomkritikai tevékenységem is, mert ezeket az írásokat gyorsabb papírra vetni.” „Ez így nagyon jól működik – helyesel Anikó is. – Amikor van egy kis időm, nekiülök fordítani, de közben Flóra gyakran az ölembe kéredzkedik. Most éppen Philosztratosz hetvenhárom ógörög szerelmes levelének magyarra ültetett változatát tökéletesítem. Még Flórával a hasamban kezdtem el fordítgatni őket, de mellette fejeztem be. Az anyaság mint téma egyébként állandóan foglalkoztat, már terhességem idején is versírásra ihletett – prózában kevésbé tudnám kifejezni érzéseimet. Következő verseskötetem a görög mítoszok világán keresztül a gyermeknevelés, szoptatás, szülés, terhesség kérdésköréről fog szólni, hamarosan elkészülök vele. Kicsit ilyen család vagyunk, ugyanaz a fölvértezettség hajt bennünket Zolival.” Kérdésemre, hogy a 2001-ben, Illatos kenőcsök háza címmel megjelent közös fordításkötetüknek a közeljövőben lesz-e folytatása, egyszerű választ kapok. Távlati terveik ugyan vannak, de Flóra miatt kevesebbet tudnak vállalni, hiszen semmivel sem pótolható számukra látni azt, ahogyan növekszik, okosodik, fejlődik. Flóra is beleegyezően bólogat