<p>Az önzés olyan, mintha az ember homlokára írott szócska volna. Máséról könnyen le tudjuk olvasni, de a magunkéról még tükör előtt sem vagyunk hajlandóak. Az róla folytatott vita az egyik legértelmetlenebb időtöltés, sokan mégis előszeretettel hibáztatják a másikat. </p>
Ha megfigyeled, leginkább olyankor vagy hajlamos a másikra mutogatni, amikor valami nem az elképzeléseid szerint alakul. Számtalan esetben kiszolgáltatottak vagyunk mások jóindulatának. Társasan élünk, ezért természetes, hogy sok gondot közösen könnyebb megoldani, mint ha egyedül küszködnénk velük. Szeretünk erőt meríteni mások társaságából pusztán azzal, hogy kiöntjük a lelkünket.
Mindaddig rendben van, amíg a másik eleget tesz elképzeléseinknek. Segít, amikor szeretnénk, meghallgat, amikor szükségünk van rá. Sokszor azonban az ilyen kapcsolatok átalakulnak. Mindenki a saját életútján halad, és egy pillanatban eltávolodik közelünkből. Ilyenkor nincs mindig ott, amikor szeretnénk, egyedül maradunk nehézségeinkkel, és elérkezik a hibáztatás ideje. Ekkor vagyunk hajlamosak másokat önzőnek bélyegezni.
Bármennyire fájdalmas is az eltávolodás, időnként megtörténik. A bölcs ember vita helyett útnak engedi a másikat, mert annak nyilván máshol van feladata. Ezzel ellentétben a haragos ember dühöng. Hibáztat és haragszik, mert élete nem az elképzelései szerint alakul. Mást vádol önzéssel, miközben ő az, akire ráillik ez a minősítés.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.