Az 56-os események kalandos életű szereplői

Akik nagyon sokra vitték

Aki egy forradalom idején jól helyezkedik, nagy politikai karriert futhat be. Az 1956. október–novemberi események szereplői közül később Jurij Andropov jutott a legmagasabbra: a Szovjetunió budapesti nagykövete volt, és aktívan kivette a részét abban, hogy az invázió megtörténjen. Moszkvába visszatérve pályája egyre feljebb és feljebb ívelt: Brezsnyev halála után pedig 1982-ben ő lett a szovjet pártfőtitkár. A hatalmat viszont csupán 16 hónapig élvezhette, 1984. elején ugyanis váratlanul meghalt.

A legügyesebb helyezkedő mindenképpen Kádár János volt, hiszen ő még Nagy Imre forradalmi kormányában is miniszteri posztot töltött be. November 4-én átállt a szovjetekhez, 7-én pedig már tankokkal tért vissza Budapestre. A megalakuló Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára és Magyarország első embere volt, megszakítás nélkül 1989-ig. Kevesen tudják róla, hogy Fiumében (ma Rijeka) született Czermanik János néven, azt pedig még kevesebben, hogy édesanyja Ógyalláról származott, apja pedig egy szlovák földműves volt.

Újságírók, katonák

Szintén Fiuméban született Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre forradalmi kormányának sajtófőnöke. Maléter Pál, Nagy Imre harmadik kormányának hadügyminisztere pedig Eperjesen, a helyi lutheránus kollégium igazgatójának fiaként. Később a prágai Károly Egyetemen orvosnak tanult. Nagy Imrével egy napon végezték ki.

Szintén Eperjeshez kötődik Münnich Ferenc neve, aki itt (és Kolozsváron) tanult jogot. Az ő életéből is le lehetne forgatni néhány kalandfilmet: hadnagyként harcolt a keleti fronton az osztrák–magyar hadseregben. Orosz hadifogságba esett 1915-ben; a szibériai Tomszkba deportálták, ahol ma is utca van elnevezve róla. Hazatérése után a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik alapító tagja és a Szlovák Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa, valamint a szlovák vörös hadsereg szervezője volt. A tanácsköztársaságok leverése után Bécsbe szökött, majd 1922 és 1936 között a Szovjetunióban élt. Harcolt a spanyol polgárháborúban, utána 1942 és 1945 között főszerkesztő volt a Moszkvai Állami Rádió magyar osztályán. Az 56-os események idején ő ment Kádárral Moszkvába, egyesek őt szerették volna Kádár helyett Magyarország élére. Így is sokáig az ország második embere volt.

A jelenleg a Nagykürtösi járáshoz tartozó Terbegecen született 1898-ban Gerő Ernő. Az ő élete sem volt kevésbé kalandos, mint Münnich Ferencé. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után körözést adtak ki ellene, ezért Bécsbe menekült, ahol részt vett az emigráns magyar kommunista mozgalomban. Pozsonyba küldték, ahol részt vett a szlovákiai és a román ifjúmunkás szövetségek megalakításában, az Ifjúmunkás című magyar és szlovák nyelvű lap kiadásában. 1922-ben Ausztriából hazaküldték Magyarországra, de szeptemberben hetven másik aktivistával együtt letartóztatták, majd májusban 15 év börtönre ítélték. 1924-ben azonban kiadták a Szovjetuniónak. Itt beiratkozott a Nemzetközi Lenin Iskolába. Felvette a szovjet állampolgárságot és az NKVD (a szovjet titkosrendőrség) ügynöke lett. A spanyol polgárháborúban folytatott tevékenységével kiérdemelte a barcelonai mészáros gúnynevet. A Rákosi-korszakban a legkeményebb kommunisták egyike volt, ő váltotta Rákosit az ország élén 1956 júliusában, majd október 23-án rádióüzenetében ellenforradalomnak minősítette a megmozdulásokat. Két nappal később leváltották, a pártfőtitkári posztra Kádár került. Gerőt családjával a szovjetek repülőgépen a Szovjetunióba menekítették. 1960-ban tért vissza Magyarországra, de posztot már nem kapott.

Fáradhatatlan emigránsok

Az 56-os események után sokan elhagyták Magyarországot, félve a megtorlástól. Közülük néhányan egészen kalandos életutat jártak be. Király Béla a forradalom idején Budapest katonai főparancsnoka volt, feladata az új Nemzetőrség megszervezése is. 1957 januárjától viszont már a Strasbourgban létrejött Magyar Forradalmi Tanács egyik alelnöke, majd tanúvallomást tesz a forradalmi eseményekről az ENSZ Ötös Bizottsága előtt New Yorkban. Számos előadást tartott a forradalomról a világ különböző egyetemein. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, 1959-ben az Egyesült Államok Hadseregének Parancsnoki és Vezérkari Akadémiája tiszteletbeli tagjává választotta. 1966-ban PhD fokozatot szerzett a Columbia Egyetem történelem szakán. Díszpolgára lett Baton Rouge (Louisiana), Louisville (Kentucky) városoknak, valamint Maryland és Delaware államoknak.

1989-ben hazatért. Beszédet mondott Nagy Imre és vértanú társai újratemetésén. Még ez évben a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene korábban emelt vádak alól, és visszaadta vezérőrnagyi rangját. 1990-ben vezérezredessé léptették elő. Az 1990-es országgyűlési választáson független jelöltként mandátumot is szerzett. 1990 novemberében átült az SZDSZ-frakcióba (a pártba nem lépett be), mandátumát 1994-ig viselte.

A már említett Kéthly Anna arról is ismert, hogy ő volt a második nő, akit (1922-ben) a magyar Országgyűlésbe választottak. Az 1956 októberében újjáalakult Szociáldemokrata Párt elnöke lett. Őt nem kompromittálta semmilyen együttműködés a kommunistákkal, és ő volt a legtekintélyesebb az itthon maradt szociáldemokrata vezetők közül. A november 3-án megalakult Harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott. 1956. november 4-én Bécsben tartózkodott, részt vett a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Hazafelé tartva értesült a szovjetek bevonulásáról. Többé nem tért vissza az országba. Első útja New Yorkba, az ENSZ magyar bizottságához vezetett, ahol részt vett a forradalomról szóló jelentés elkészítésében. 1957-ben a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács elnöke lett. Brüsszelben telepedett le, és a londoni Népszava főszerkesztője volt, egészen 1964-ig.