Állunk rendelkezésére!

Ad Panaszkönyv 51. / Sokáig oktatná a jegyeseket az egyház

A rovatban egy jegyespár aggodalmának adott hangot, miszerint soknak tartják a 9-szeri találkozót a jegyesoktatás alatt. Mint a somorjai esperesség egyik jegyesoktatója szeretném megnyugtatni a kedélyeket, hogy a 9 találkozó tényleg sok, ezért ennyi nincs is, hanem 3. A félreértés abból adódhat, hogy 9 témát érintünk a találkozók alatt.

A másik félreértés, hogy a hit alapelveiről szólnak a találkozók. Nem egészen. A kibővített jegyesoktatás programja épp olyan hasznos témákkal bővült, mint a konfliktusmegoldás, a gyermeknevelési problémák kezelése vagy a hatékony kommunikáció a házasságban. Bemutatásra kerül az aktív hallgatás módszere, amikor is a másik fél érzi, hogy meghallgatják, és figyelnek rá. A jegyesek megismerkednek a szeretetnyelvekkel, a jellemtípusokkal és a hatékony párbeszéd módszertanával is, ami segít elkerülni a félreértések zömét. A témákat családosok adják elő saját élettapasztalatukon keresztül, megkönnyítve a jegyesek dolgát, hogy ne kelljen sötétben tapogatózniuk, amikor jönnek a nehézségek. És bizony jönni fognak. Ha mi anno jegyesként megkaptuk volna ezt a társadalomtudományok tárházából álló tudásanyagot, sok nehézséget tudtunk volna elkerülni...

Egyetértek Vrabec Máriával, hogy a templomi házasság nem gyógyír a válásra, a napi közös ima viszont felmérések alapján az. Végezetül még arra a több helyről is hallott aggodalomra szeretnék reagálni, mely szerint az új feltételek a templomi esküvők számát csökkenteni fogják. Nos, az egyház számára soha nem volt cél az, hogy minél több legyen az egyházi házasságkötések száma. A cél az, hogy akik az egyházi házasságot választják, ebbe jól felkészülve, a házasság lényegét és felbonthatatlanságát tudatosítva lépjenek be, hogy így mindvégig kitartva egymás mellett tudjanak egymást szeretve, támogatva, boldog családi környezetben élni. Üdvözlettel:

Dávid Dániel jegyesoktató, Somorja

Meddig még…

Újat nem mondok, ha a kialakult gyógyszerhiányról teszek említést. Csak arról írok, amire nekem szükségem volt. Operáció után és még hosszú hónapokig szükségem volt vérhígítóra. Fraxiparine injekciót kellett szúrnom mindennap, volt, hogy naponta kétszer is. Akkor szembesültem vele, hogy hiánycikk. Bármelyik gyógyszertárba mentem, közölték, nincs, és nem is lesz. Végül külföldön kellett beszereznem, amíg az itthoni patikákban lett. Hála Istennek, ezen már túl vagyok, de jött a következő hideg zuhany. Szeptemberben még kaptam egy doboz (50 db) Vessel DueF vérhígító tablettát. Itt jegyzem meg, létezik sokféle, csak sajnos az én szervezetem olyan, hogy más vérhígítótól rosszul vagyok. Most kezdődik minden elölről. Majd október közepén vagy végén lesz – közölték velem. Ugyanez történt novemberben is. Decemberben az van, hogy adminisztrációs hiba az egész, de januártól biztosan lesz. Addig meg mindenki szerezze be, ahogy tudja, vagy számlálja a vérrögöcskét! Félre a tréfával. Hogyhogy a szomszédos országokban van, csak nálunk hiányzik? Ennek a fele sem tréfa, itt emberi életekről van szó! Vagy pedig fizessük meg a 22,60 eurót, mert külhonban ennyibe kerül, és még orvosi recept is kell hozzá! Ott ügyesebb vagy jobb az egészségügy, vagy értékesebbek az emberek, emberi életek? Mert amikor vállat vonva azt mondja a gyógyszerész – nincs, és nem is lesz, ettől senki sem gyógyul meg. Most már várjuk, melyik gyógyszer fog hiányozni megint. Mert ugye ez nem élelmiszer, hogy ha nincs tojás, semmi baj, eszünk mást.

Figura Katalin, Borsi

Hol húzódik a Felvidék határa?

Fogas kérdés, és nehéz rá egyértelmű, mindenki számára elfogadható választ találni. Pedig a különleges jogállású regionális önkormányzati autonómiára való törekvés folyamán ezt is meg kell oldani. Egy ifjú aktivista honfitársam szerint ez lesz a legegyszerűbb lépés, amit tenni kell. A déli határvonal már adott, hiszen megegyezik a szlovák–magyar országhatárral. Az északi határvonal pedig könnyen megállapítható az 1938. november 2-án hozott bécsi döntés alapján, mely szerint a felvidéki területet akkor visszacsatolták az anyaországhoz.

Az aktivista által felvázolt egyszerű útvonal túlságosan göröngyös ahhoz, hogy járható legyen. Bizonyításként egy korabeli térképen megmutattam neki a visszacsatolt országrész határát. A határvonal nagyjából a hajdani nyelvhatárnak megfelelően húzódott ugyan, de az anyaországhoz való visszacsatolásról akkor is lemaradt több magyarok által lakott település, mintegy 70 ezer lakossal. Ugyanakkor a visszakerült területen élő népesség közel negyede szlovák és más nemzetiségű volt. Továbbá a határrevízióról hozott hajdani bécsi döntést az 1947-ben kötött párizsi békeszerződés érvénytelenítette. Sajnos a Felvidék Magyarországhoz csatolt területe még az 1945-ös fegyverszüneti egyezmény életbelépése előtt visszakerült Csehszlovákiához. Utána az ott élő magyarokra megtorlás várt. Elveszítették minden addig megszerzett kisebbségi jogaikat, többen vagyonukat is. Mindezt tudatosítva ifjú honfitársam belátta, hogy a problémát mindössze egy huszárvágással nem lehet megoldani.

Helyhiány miatt a témát nem tudom bővebben tárgyalni, így a teljesség igénye nélkül csupán néhány mondat közlésére szorítkozom. A Felvidék történelmi eredetű tájnév. Eredetileg Felső-Magyarország, illetve Felföld néven vált ismertté, és a történelmi Magyar Királyság északon fekvő, a síkvidéket követő magasabb domborzatú hegyvidéki területeinek földrajzi megnevezése volt. Tehát a Felföld hajdan magában foglalta a Visegrádi-hegységtől a Szalánci-hegységig húzódó Észak-magyarországi-középhegység Magyarországon maradt részeit is, ugyanakkor nem tartozott hozzá a Kisalföld tájegységei közül később Csehszlovákiához került Csallóköz és Mátyusföld, valamint a Vág–Garam köze, továbbá a Zempléni-síkságon található Felső-Bodrogköz és Ung-vidék sem. A „Felföld” szinonimájaként használt „Felvidék” fogalmát a dualizmus korában kezdték el politikai értelmezésben is alkalmazni, a többségében vagy jelentős részben szlovák és ruszin lakosú 16 vármegyét értve alatta. A trianoni békeszerződés után a volt Magyar Királyságtól Csehszlovákiához került területeket kezdték így nevezni, tehát a mai Szlovákia teljes területét is. Ezért ne csodálkozzunk, ha szlovák ajkú polgártársaink fülét a „Felvidék” kifejezés irritálja, és anyanyelvükön inkább a tájnév régebbi formájának szlovák megfelelőjét – „Horná zem” – használják.

A 2. világháború előtt Csehszlovákiától Magyarországhoz visszacsatolt országrészt (Dél-Szlovákiát és Kárpátalját) „az anyaországhoz visszatért felvidéki terület”-nek nevezték. A „felvidéki magyar” a „szlovákiai magyar” kifejezés mesterségesen deformált alakja, amit 1938−39-ben politikai célból alkottak. Felvidék a történelem során sohasem vált önálló közigazgatási egységgé, a Magyar Királyság vármegyerendszerének szerves részét alkotta. Ezért nem alakult ki saját jelképrendszere, nem volt saját közigazgatási központja, kijelölt határvonala sem. Újabban a szlovákiai magyarok a „Felvidék” fogalma alatt a szlovákiai magyar nyelvterületet értik.

Krisztián József, Losonc

Bennem volna a hiba?

Az év végén, egy hét alatt olyan sok minden történt, amit nem értettem. A férjemnek szoktam mondani, hogy ami nem logikus, azon nem szabad gondolkodni, mert az rossz irányba visz. Hát én a múlt héten sok esetben voltam kénytelen gondolatstoppal élni. Nem gondolkodni azon, hogy miért kell azt úgy elfogadnom, ahogyan mások mondják. Aztán egy idő után elbizonytalanodtam, mert olyan sok esetben tűnt úgy, hogy csak én nem tudok beilleszkedni ebbe a világba, hogy elkezdtem azt hinni: bennem lehet a hiba.

Kezdjük az elején. Egy kedves szomszédasszonyom látogatott meg, és arra kért, hogy segítsek neki kérvényt írni, mert az RTVS visszamenőleg 250 euró büntetést rótt ki neki azon a címen, hogy nem fizette a rádió és televízió üzemeltetési díját. Hát, ha nem fizetett, akkor bizony be kell fizetni, gondoltam. Marika néni azonban kezdte magyarázni a dolgokat, hogy neki nem küldtek semmilyen számlát, sem levelet arról, hogy fizetési kötelessége lenne, sem felszólítást, mert valamikor régebben egyszer már elküldte a leszázalékoltságát igazoló okmányát az illetékeseknek. Sajnos nem ajánlva küldte, így ezt nem tudja bizonyítani. Igaz, hogy öt évig senki nem kért tőle semmit, csak az idén júniusban kiküldték a büntetést. Még a polgármester úrhoz is elment tanácsért, aki szintén megerősítette abban, hogy nem kell fizetnie, mert az igazolványa mentesíti őt ettől. Most viszont mégis kell, mert a szabályzat úgy szól, hogy az egészségkárosultság leigazolását számítóan ismerik el a fizetéstől való felmentést. Ez azt jelenti, hogy Marika néninek fizetnie kell annak ellenére, hogy 2009 óta egészségkárosult. A törvény nem ismerete pedig nem mentesít a felelősségre vonás alól. Én ezt a problémát az emberjogi biztoshoz továbbítottam, JUDr. Zuzana Stavrovskához.

A következő napon a szemétpénz fizetésétől való mentességet indultam intézni. Lányom Kolozsvárra jár egyetemre, s mivel nem tartózkodik itthon, ilyen esetben a tíz hónapra lehet fizetéscsökkentést kérni. Azt már tudjuk, hogy az egész összeget előre be kell fizetni, és utána a leigazolt iskolalátogatás után kérvényezhető a befizetés csökkentése. Vittem hát a két szemeszterről az egyetemen kiadott igazolásokat (most az ötödik alkalommal!), és leadtam az ügyfélablaknál. A hölgy rám nézett, majd azt kérdezte: „Ez meg milyen egyetem?” Én megválaszoltam, hogy a Babeş–Bolyai Egyetem, Kolozsváron, Romániában. No, hogy ő még ilyen egyetemről nem hallott. Pedig létezik, a Szlovákiában elfogadott egyetemek jegyzékében is szerepel, és már ötödik éve hordom, adom le itt az igazolásait. Kérdésemre, hogy akkor most már a túlfizetést visszautalják-e, azt válaszolta, hogy majd csak ha megkapják a kérvényt arról, hogy igényeljük a túlfizetés visszatérítését. Akkor most ki is tölteném a kérvényt, hogy ezt igényeljük, örvendeztem abban a hitben, hogy ez így el lesz intézve. Erre a hivatalnok azt mondta, a kérvényhez még csatolnom kell a bankból kikért igazolást is arról, hogy azt az összeget átutaltuk. „Nem értem, komolyan nem értem, ön az előbb diktálta le nekem, hogy pontosan hányadikán érkezett meg az átutalt összeg az önök számlájára. Miért kérjek igazolást a bankból is?” – kérdeztem elképedve. „Mert ez egy belső rendelet, és anélkül nem fogadjuk el a kérvényt.” Szóval: csak. Nagyon rossz érzéssel távoztam a hivatalból, tudatosítva, milyen egy összeférhetetlen, akadékoskodó természetem van. Ám amikor a legközelebbi alkalommal sikerült leadnom a túlfizetés visszaigényléséről szóló kérvényt, mellékelve a pénz átutalásáról szóló banki igazolást is, a hivatalnok megjegyezte, hogy a legközelebbi testületi ülésen fognak dönteni arról, visszakapjuk-e a pénzt. Nem értem, hát nem természetes az, hogy az igénybe nem vett szolgáltatást nem kell megfizetni? Erre a hosszadalmas intézkedésre van pénz?

A következő napon egy bankba mentünk kolléganőmmel az Értelmileg Akadályozottakat Segítő Társulás gyűjtéséből befolyt összeget betenni a bankszámlára. Az összegyűjtött pénz sok darabból állt, de szerencsére mi már címletekben összeszámolva vittük be. Átszámolták, majd ismertették velünk a szabályt, hogy mivel a leadott pénz mennyisége meghaladja a száz darabot, ezért 2%-os illetéket kénytelenek levonni, ami 43 eurót jelent. Nem értettem, így hát visszakérdeztem: most mi betesszük a pénzt a bankba, és amíg ki nem vesszük, az önöknél kamatozik, ugye? Igen, de ez egy szabály, és ha az illetéket nem vonják le, akkor ezt az összeget a banktisztviselő fizetéséből kell levonniuk. Végül szerencsénk volt, hosszas telefonálás után bizonyítani tudtuk, hogy a pozsonyi képviseletünk kivételt intézett a banknál. A gond megoldódott. Mégsem vagyok fölöslegesen akadékos.

Lanstyák Edit, Dunaszerdahely

Két kedves esemény Vígtelkén

Történt, hogy 2017. november 12-én a Kálvin-ház előtt állva Vígtelkén, ahol a HEKS cigány missziós programját vitattuk meg a gondnok asszonnyal, a piacnak nevezett téren megállt egy DS jelzésű autóbusz. Mivel úgy nézett ki, mintha üzemzavara lenne, hiszen szebbnél szebb iskolás lányok szálltak ki belőle két fess hölggyel, és mint a gólyák, egyik lábukról a másikra lépegettek, odamentem hozzájuk, bemutatkoztam, és megkérdeztem, tudok-e valamiben segíteni. Amit aztán megtudtam tőlük, az nagyon melengette a szívemet-lelkemet, hiszen felismertem az egyik lányban egy 45 évvel ezelőtt férjhez ment falubelimet. A barátnőm unokája volt, akit ide húzott a szíve, hogy megmutassa barátnőinek, honnan származik a nagymamája. Én mindjárt felkínáltam a társaságnak bemutatni templomunkat és református közösségi házunkat, a Kálvin-háznak nevezett, valamikori iskolaépületben létesült egyházi-kulturális találkozóhelyet. Ami még ezután következett, megint csak kellemes érzéseket váltott ki bennem. Elmondták ezek a lányok, hogy részt vettek Szepsiben az Egressy Béni színházfesztiválon mint a dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad szereplői Takács Tímea és Kota Tímea rendezők vezetésével. Közben tanúja voltam annak, hogyan kell kihasználni minden percet a siker érdekében, hiszen ők azt az időt is kihasználták a Kálvin-ház befüvesített udvarán, amíg én hazaugrottam a templom kulcsáért. Én a baráti ölelések, búcsúcsókok mellett megígértem, hogy a világ tudomására hozom ezeknek a fiataloknak a magyar kultúra ápolásáért tett lelkes, időt, pénzt, fáradságot nem kímélő aktív hozzáállását.

Eltelt tíz nap, s egy újabb történésnek voltam a szereplője, amiről, úgy érzem, kötelességem informálni a Vasárnap Koperta-olvasóit. Telefonon felhívott egy volt ezredesi rangban levő „obsitos”, 69 éves, de még mindig aktív kollégám, barátom, szalóci falubelim. Tudatta velem, hogy meghívót kapott egy erdő- és legelőtulajdonosi közgyűlésre, s mivel ő már hosszú éveken keresztül nemeskosúti lakos, és velem sem találkozott évtizedeken keresztül személyesen, de olvassa a Vasárnapot, és a Koperta oldalain szerzett tudomást az én aktivitásomról (büszke rám, persze ez kölcsönös, hiszen az én toborzótiszti mivoltommal is hozzájárultam a katonai pálya választásához). A sors fintora révén, annak ellenére, hogy tőlem két évvel fiatalabb, a rangsorban két fokkal megelőzött, mivel én itt ragadtam a szülőfalum közelében szolgálni, ő bejárta Csehszlovákia több szolgálati helyét, és magas beosztásoknak örvendhetett, a Varsói Szerződés megszüntetésénél is kivéve a részét. Itt említeném meg, hogy mint magyar ajkú szoros kapcsolatban volt a határon átnyúló történésekkel is, és mint a hadtudományok mérnöke, szakelőadója a Pro Memoria Veteranorum nemzetközi közösségnek, akik nem hagyják feledésbe merülni a háborúkban elesett katonák emlékét, és minden évben megemlékeznek ezekről a személyekről, mementóul szolgálva a fiatalabb generációknak, hogy jobban becsüljék meg a béke nem „magától értetődő” jelenlegi törékeny voltát.

Végezetül pedig szeretném megköszönni a Vasárnap szerkesztőségének a személyemmel kapcsolatos hozzáállásukat, türelmüket, s a továbbiakban kívánok nagyon jó egészséget, sok sikert az új évben mind a személyes, mind a közösségi életükben.

Bokros Gyula, Szilice szülötte, Vígtelke lakosa

Már csak 11-en

A jászói kemp adott helyet a szepsi mezőgazdasági középiskolában 1967-ben érettségizett szépkorúak csoportjának a tavalyi év augusztusának utolsó szombatján az 50 éves érettségi találkozónak. Már csak 11-en jöttünk el, pedig sokkal többen voltunk osztálytársak. Nem járnak már sokan a találkozóra, nem tudni, miért.

Szomorú, de sok volt osztálytársra már csak a néma tiszteletadás emlékeztette a jelenlevőket. Csendesen reméltük, hogy ők talán velünk együtt ünnepelnek az égben. Emlékünkben élnek: Kanyitúr Laci, Váradi Gyuszi, Fűkő Géza, Fedák Pista, Berki Imre, Varga Árpi, Mihályi Habi, Makula Vince, Bodor Pista, Pszota Józsi.

Maga az ünnepség jó hangulatban, a feleségek társaságában telt el. Jó ételek, italok, jó zene, kellemes terefere, s így késő éjszakába húzódott a befejezés.

Hogyan lesz tovább? Lesz-e még találkozó?

Básti Ernő, Óbást

Tiszta, műanyagmentes környezetet

Gyakran tapasztalja az ember, hogy úton-útfélen üres flakonok és egyéb műanyaghulladék hever szanaszét. A napokban olvastam, hogy Görögországban bevezették, fizetni kell az üzletben a nejlonzacskókért. Viszont ha igazi változást akarnának elérni a környezet tisztaságát illetően, a műanyag zacskók helyére papírzacskókat tennének. De nemcsak ezek okoznak gondot. Az üzletekben az ember alig lát olyan árut, ami ne műanyagba lenne csomagolva. Amikor ezt a rengeteg műanyag-felhasználást kitalálták, senkinek a világon nem jött az eszébe, hogy ennek nem lesz jó vége? Ma már köztudott, hogy a műanyag nagyon nehezen, szinte soha nem bomlik le. Ha elégetik, mérgező gázok termelődnek. Olyan mérgek, melyek a rákbetegség kialakulásának a melegágyát jelentik. Ellenben a papírral, amely természetes anyagból készül, és a természetben hamar elbomlik. A magas képzettségű mérnököknek és tudósoknak előre tudniuk kellett volna, ebből csak baj lehet. De sajnos a világ oda jutott, ahová jutott. És ami a legnagyobb baj, hogy már a huszonnegyedik órában vagyunk, s még most sem, a füle botját se mozdítja senki. Legalábbis érdemi, átfogó megoldásokról soha nem hallani. Ebből a szempontból téli álmát alussza az egész világ. Minek kellene még történnie, hogy végre valami változzon pozitív irányban?

Vass Tibor, Köbölkút

Kétszer volt karácsony

Jó visszagondolni, emlékezni a karácsonyi ünnepekre, a békesség, a szeretet ünnepére, az ajándékokra. Nálunk, Nagydarócban mondhatnánk, hogy kétszer volt karácsonyest, egyszer a helyi közösségi központ dolgozóinak a meghívására vehettünk részt egy kedves, meghitt találkozón. A közösségi központ vezetője Kurčíková Irma, és polgármester asszonyunk, Rubintová Vierka szép, meghitt környezetben fogadtak bennünket, időseket és más érdeklődőket, ahol ötletes kézimunkák, karácsonyi díszek és hagyományos receptek kerültek bemutatásra, többfajta hagyományos ételt meg is kóstolhattunk. Nagyon ízletes, finom volt a hagyományos káposztaleves, a mákos és diós fentő, meg a többi kalács, sütemény. Többen meglátogatták ezt a már hagyományos rendezvényt, és megosztották velünk a régi karácsonyi emlékeiket is. Ajándékot pedig a falunk minden lakója kapott, megjelent a Falusi Hírlap magyar és szlovák nyelven, mely mindenkinek nagyon tetszik. Van miről tájékoztatni a lakosokat, pl. a helyi Polgári Rendészeti Szolgálat, a szociális iroda sikeres működése. De most legjobban a közösségi központ működéséről szeretnék írni, amely naponta az emberek rendelkezésére áll professzionális szakmai szinten. Csoportos akciókat rendeznek – kulturális, szociális, relaxációs programokat, masszázst, szakmai előadásokat, alkotóműhelyeket, szakköröket és különórákat az alapiskolásoknak, stb. Szociális és speciális tanácsokat nyújtanak a munka és egészség terén – ügyintézés, fellebbezés, egzekúció és mások. Segítenek az önéletrajzok, motivációs levelek, kérvények, bizonylatok, nyilatkozatok megírásában, fénymásolásban. Intézkednek és közvetítenek a kedves ügyfeleiknek. Higgyék el, már több község lakói is felfigyeltek erre. Nálunk legjobban a kanalizáció és a vezetékes ivóvíz hiányzik, vagy egy jó körzeti orvosi rendelő és gyógyszertár. Kíváncsian, érdeklődve várjuk az új évben is a fejleményeket, a Falusi Hírlapot, a Vasárnapot, ami csupa új, jó dolgokról számol majd be, reményeink szerint. Kívánok Önöknek és minden kedves olvasójuknak békés, boldog új esztendőt, főleg jó egészséget. Tisztelettel:

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

Kedves Vasárnap!

Igazán megörültem, ahogy kézhez kaptam a Vasárnap 50. számát és a benne mellékelt Humorzsákot. Én is szeretem a jópofa vicceket. Fiatalkoromban sokat meg tudtam jegyezni. Ezekből szeretnék Önöknek egy kedveset idézni, mely így hangzik: „A paraszt bácsi eladta tehenét, mely Bimbó évre hallgatott. Egy alkalommal felment Budapestre. Ahogy nézegette elmélázva a falakon függő cégtáblákat, megakadt a szeme egy föliraton, hogy „Bimbó ügyvéd”. Így gondolkodott magában: „Nohát, Bimbó, nem gondoltam volna, hogy ügyvéd lett belőled.”

A Vasárnap 51. számát is olvasva a horoszkópom olvasása közben rájöttem, hogy ez most találó volt. Mivel december elsejei vagyok, azt írja, hogy nosztalgiát érzek a régi karácsonyokra emlékezve. Igencsak megfogalmazódott bennem egy régi gondolat a karácsonyt fölidézve. Ez még előtte történt, mielőtt elolvastam a horoszkópomat. Minden olvasójuknak és a világ emberiségének áldásos és boldog esztendőt kíván:

Krajcsik Gabriella, Ipolyság

*

Még soha nem írtam le gondolataimat a Vasárnapban olvasottakkal kapcsolatban. De most olyan erős hatású volt Oláh Ibolya véleménye, hogy ez már nekem fájt. A szöveget a szerkesztő írta le, de a sztár véleménye volt. Az idézet: „Mi legyek akkor ebben a kib…tt rasszista világban?” Ezt a híres sztárra bízom, de a hazámat ne gyalázza trágár, gonosz beszédével!” A hasonlóan gondolkodó nevében is kikérem! Nekünk ez már fáj! Nagyon! Tavaly egy idős magyar színész is trágárul beszélt a Vasárnapban, szégyellheti magát. A Vasárnap olvasóit ne nézzék le! Megbocsáthatatlan számomra az öszödi beszédben elhangzott „kurva ország” szó is. Hogy lehet a hazát így nevezni?!

Megjegyzem: a Vasárnapot én olvasom, szeretem. De az ilyen beszéd tűrhetetlen, és biztosan nemcsak nekem. Kívánok az új évben erőt, egészséget a Vasárnap szerkesztőségének és olvasóinak. Tisztelettel:

Molnár R., Zselíz

*

Köszönöm a hűséges olvasói ajándékot, a horgolt terítőket és a Vasárnap-kesztyűt. További munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok, egészségben, örömökben gazdag új esztendőt.

Kobela Mária, Gömörsíd

*

Tetszett a köztársasági elnökkel készült beszélgetés. Vacsorázni készültem, gondoltam, hogy a felét meghagyom vacsora utánra, de nem tudtam abbahagyni az olvasást. Ha esetleg újra akar indulni, egy szavazata már van. Újévi jókívánság helyett küldök egy szép orosz pohárköszöntőt:

Ne igyunk az egészségre, azért imádkozzunk!

Ne igyunk a boldogságra, azért harcoljunk!

Ne igyunk a szerelemre, azt csináljuk!

De igyunk a gyönyörű ábrándokra! Hátha megvalósulnak.

Nazdaróvie!

Plavec Gyula, Vilke

*

Tisztelt Főszerkesztő Asszony! Engedje meg, hogy az új évben a magam és az olvasóköröm nevében kívánjak a szerkesztőség minden tagjának jó egészséget és munkájukhoz sok sikert. Szeretnénk megköszönni felelősségteljes, fáradságos munkájukat, amivel szép élményeket nyújtanak a Vasárnap olvasótáborának.

Minden éven bővül az olvasnivaló, gazdagodik a kivitelezés, és hát helyet kapnak a levélírók is, akik tájékoztatást nyújtanak az egyszerű emberek életéről, milyen a sorsuk, hogyan próbálnak megbirkózni a rájuk rótt feladattal. A szegény emberekről keveset tudnak, az ő ügyük kis dolognak számít, csak sajnos a kis ügyekből lesznek a nagyok, és erre figyelni kellene. A Kopertából sokat megtudunk az emberek életéről, hogyan viszonyulnak egymáshoz, milyen problémákkal küzdenek, az állam rólunk nemigen akar tudomást venni vagy segítségünkre sietni. A Vasárnapban legalább olvasunk róla, és levonjuk a tanulságot. Hát írjunk, olvassunk, bővüljön tudásunk. A Vasárnap olvasása gazdagítja lelkünket, és a szívünk boldogsággal telik meg. Békés, boldog esztendőt kíván:

Tóth Éva, Kassa