Állunk rendelkezésére!

Az iskola, ha magyar

Olvastam a főszerkesztő asszony Az iskola, ha magyar című írását anno. Bizonyára sok igazság van abban, amit ír. Sokszor a szülők a hibásak abban, ha nem magyar nyelvű iskolába adják a gyereküket, de azért a dolog nem ilyen egyszerű. Ki van ez nagyon spekulálva! Losoncon a magyar nyelvű alapiskola, ahová valamikor én is jártam, a kakasos templom mögött található. Ez az épület már annak idején, a hetvenes évek elején is korszerűtlennek számított. Kaszárnyának megfelelt volna, de a gyerekek mozgásigényét már ekkor sem volt képes kielégíteni. Azzal vigasztaltak minket, hogy ez egy patinás épület. Valóban, valamikor mint gimnázium működött. Az akkori Magyarország második legöregebb gimnáziuma volt, talán a debreceni után, de alapiskolának csapnivaló. Annyi előnyünk megvolt, hogy az autóbusz közvetlenül a bejárat mellett állt meg. Ma már ez az előny is megszűnt. A gyerekeknek, akik a falvakból járnak be, három útkereszteződésen kell áthaladniuk, és kb. ötszáz métert kell gyalogolniuk, hogy eljussanak az iskolába. Még a szocialista időkben elkezdtek építeni egy új, szlovák nyelvű alapiskolát a város délnyugati részén. Olyan helyen, ahonnan tíz, zömében magyarlakta faluból érkeznek be autóbuszok. Fel is sorolom: Tőrincs, Vilke, Jelsőc, Panyidaróc, Kalonda, Rapp, Múlyad, Terbeléd, Mucsány, Pilis. Az új iskola tágas, világos, tele sportpályákkal. Természetesen az új iskolánál megállnak az autóbuszok. Mondják meg nekem – félretéve a nemzetiségi elkötelezettségüket –, önök melyik iskolába íratnák a gyermeküket? Egy tágas, világos sportpályákkal teletűzdelt iskolába, vagy egy sötét patkánylyukba? Ami igazán lehangoló, hogy mikor az új iskolát elkezdték építeni, a város elöljáróinak zöme még magyar származású volt. Egy üveg borovicskáért eladták a lelküket, és behunyták a szemüket. Ezek az akkori elvtársak zömében Duray Miklós korosztályából kerültek ki. Ami pedig ennél is durvább: sokszor magyar származású tanítók tanítanak magyar származású gyerekeket magyargyűlöletre. Ez még ma is tetten érhető. Nekem a szomszédságomban van az iskola. Jó pár éve járogatott hozzám az egyik tanítónő. Úgy hívták, hogy Feketéné. Velem nem volt hajlandó magyarul beszélni. Egyszer mentünk gyalogosan fel a kórházhoz, ahol ő lakott. Egy mellékutcán haladtunk, s akivel csak találkozott, mindenkivel magyarul beszélt. Az összes ismerőse magyar volt, de bizonyára féltette az állását, ezért játszotta meg a kőkemény szlovák nacionalistát.

Plavec Gyula, Vilke

Mi lesz a szórványokkal?

Elég lenne megnyerni a régióban élő magyarok ⅓-át, akikkel létrehoznánk a Zoboralji Magyarok Autonóm Közösségét, és elindulhatna a nemzetmentés. Az „autonóm” azt jelenti, hogy mindenről ez a közösség dönt, nem a pártok és a vianovások, tehát nem a pártcivilek, nem a Rákóczi Szövetség, sem Magyarország kormánya, sem nemzetmentő, nemzetegyesítő szervezetei, sem a szlovákiai országos szervezetek. A ZMAK döntene arról, kitől mit kérünk, és kitől mit fogadunk el. A ZMAK-ba tartozás tagdíjhoz lenne kötve, már ezzel életre keltenénk a hibernált magyarságot, stb., már a tagdíjjal érdekeltté tennék őket az iskolamentésben, és ez lenne az első önállóan megszerzett pénzcsomag. Az anyagiakat a ZMAK-nak kellene előteremtenie, létrehozná a szerveit, úgy működne, mint egy önálló miniállam, lennének „minisztériumai”, ezek dolgoznák ki a megmaradáshoz szükséges rendszert, a megmaradási stratégiát és a megvalósításhoz szükséges költségvetést. Minden, ami szükséges egy állam irányításához és működéséhez, mindez törvényes keretek között, amit a törvény nem tilt, az megvalósítható. Zoboralja már olyan helyzetben van, hogy gyors életmentő beavatkozásra van szüksége, az elképzelésem megvalósításával „életeket mentenénk”, a magyar szórványt!

Csodaiskolákra van szükségünk, uszodával, tornateremmel, felszereltségben a legjobbaknak kell lenni, az oktatás-nevelési kínálatban szintúgy, a magyar iskoláknak országosan a legjobbaknak kell lenniük.

Növelni kell a többgyermekes családok számát, ezt differenciált támogatással tudnánk elérni, 1 gyereknél x euró, 2 gyereknél x + ⅓x, 3 és több gyereknél 2(x + ⅓x). Tehát ez lenne a leggyorsabb hatású injekció.

A magyar diákok oktatási-nevelési kiadásait a ZMAK vállalná óvodától az egyetemig (Délvidéken a magyar iskolákat végzett egyetemisták havonta 150 euró körüli ösztöndíjat kapnak).

A differenciált támogatásból születéstől a középiskola elvégzéséig szép összeg kerekedne, mellyel a fiatal elindulhatna az életbe, vállalkozásba kezdhetne, stb.

Minden szórványrégió fontolja meg az elképzelésemet, a legfontosabb, ha közösség összekovácsolásával szándékozunk elindítani a magyarság megmentését, mert ezzel kell kezdeni, akkor ki kell küszöbölni a megosztó tényezőket, azok pedig a pártok és pártcivilek. Nem arról van szó, hogy ezeket kizárjuk a közösségből, csak nem szolgálhatnak két szervezetet: a pártcivileknek el kell dönteniük, hogy a pártban fognak tevékenykedni, vagy pártoktól függetlenül civilként a magyarság megmentésében. Több beszélgetésen az első kérdés az volt, honnan lesz a pénz. Válaszom: Pénz lesz, megszerezzük, a kérdés az, meg akarjuk menteni a magyarságot, vagy nem; ha igen, akkor szervezkedünk, ha nem, akkor fölösleges volt feltenni a kérdést!

Azzal tisztában vagyok, hogy ismét nem a szlovákoktól kell félteni a projekt megvalósítását, hanem a saját véreinktől ITT és OTT. S talán a legfontosabb dolog, nekünk a szórványban nincs mire és kire várnunk, sem az MKP autonómiatervezete, sem a többi tervezet nem segít helyzetünkön, eddig sem segítettek, sőt Zoboralján épp hogy keresztbe tettek, de ha mégis sikerülne az autonómia megszerzése, nekünk az semmi hasznos megoldást nem adna, ezért vágjunk bele önállóan saját régiónk megmentésébe! Ha a ruszinoknak sikerült 20 év alatt megduplázniuk a számukat, erre mi miért ne lennénk képesek?

Balkó Gábor, Kolon

Hányadik LEVEL?

Ha csak tehetem, mindig az unokámmal sétáltatom a farkaskutyámat, és ezt az 500 m-es utat sétálva, oda-vissza 15-20 perc alatt tesszük meg, persze mindig beszélgetve. Leggyakrabban mesékbe vagy rímelősdikbe foglalom a mondanivalómat, nevelő szándékkal. Általában a jó és a rossz fogalmát igyekszem összehasonlítani, többször visszatérve az átélt gyermekkori emlékeimre. 8-10 éves koráig hallgatta is figyelemmel, de egy ideje már leggyakrabban megállít a felénél, és mint a vízfolyás, ismételgeti a világháló vagy más elektronikus eszköz által közvetített információkat. A végén csillogó szemmel közli, mennyi „LEVEL”-t tudott begyűjteni, hogy a virtuális világ eszközeivel mennyi ellenséget képes megsemmisíteni. Magamat nem tartom elmaradott, vaskalapos, régimódi felfogásúnak, sőt úgy érzem, az optimistábbak, objektívebbek közé tartozom, de ilyenkor elgondolkozom az elkövetkező generációk jövőképével kapcsolatban. Kiindulópontnak veszem a most is zajló háborúskodásokat, a bűnözést és más negatív jelenségeket, amit a média napról napra ont reánk. Igaz, a mesevilág idejében is kirobbant a világháború a felnőttek politikája miatt, pedig akkoriban a jólneveltség volt a divat, sőt a hitéletet is többen gyakorolták, mint most, amikor a templomok konganak az ürességtől, pedig már nem tiltják. Ez tehát a nagy kérdés: hol lakozik az emberekben annyi negatív energia, ami végül csúnya gyűlöletté forrja ki magát vallások, nemzetiségek, népcsoportok, sőt nemek között is, nem beszélve a faji megkülönböztetés és másságok kontójára?

Két leányunokám már kirepült az alapiskolából, a kassai művészeti szakon folytatják, az egyik rajzot, a másik fényképészetet tanul. Itthon maradt még az emlegetett hetedik osztályos fiú, na és ha már az iskolaügynél tartunk, had köszönjem meg a magyar bástyákat – végvárakat őrzőknek sokévi fáradságos munkájukat.

Bokros Gyula, Vígtelke

Volt egyszer egy iskola…

Egy magyar tannyelvű alapiskola. 1951–1971 között. 2014. szeptember 27-én nagyon szép és megható ünnepségen vettünk részt Ímelyen, szülőfalunkban a kultúrházban. A diáktalálkozón 142 volt iskolás jelent meg, évfolyamok szerint ültek az asztalnál. Sajnos, volt olyan osztály, amelyből már csak három-négyen vannak. A jelen levő diákokat, tanítókat és az ünnepséget részvételével megtisztelő Tyukos Ferenc polgármester urat Gogola Attila üdvözölte. Az ünnepi műsort az ímelyi Búzavirág vegyes kórus Vörösmarty Mihály Szózatának eléneklésével nyitotta meg, állva hallgattuk végig. Ezután Juscsákné Jóba Ilonka név szerint olvasta fel elhunyt tanítóink és diáktársaink nevét, akikre egyperces néma főhajtással emlékeztünk. Spornýné Miskovics Sarolta dióhéjban elmondta az iskola történetét, majd virágcsokorral köszöntöttük jelen levő tanítóinkat. Vargáné Lengyel Márta és Vecsey Lajos előadásában verseket hallgattunk, a kultúrműsort a Búzavirág az Ez a hazám című dallal zárta. Gogola Attila pohárköszöntőjével kezdetét vette a vacsora és a beszélgetés, hiszen voltak, akik évtizedek óta nem látták egymást. Aki akart, élő zenére táncolhatott, énekelhetett. Köszönet azoknak, akiknek eszébe jutott e diáktalálkozó, s akik aktívan is részt vettek a szervezésében.

Tamás Józsefné Gogola Mária, Gyöngyös

Hozlárová Gogola Erzsébet, Érsekújvár

A 100 éves Dombi Ferenc köszöntése

Örömteli, ritka szép ünnepi eseménynek voltak tanúi január 4-én Ipolynyék polgárai és a környékbeliek a Szent István római katolikus templomban. Dombi Ferenc kanonok úr e napon töltötte be 100. életévét. Én ezzel a verssel köszöntöm őt.

Köszöntő

1915. január 4.

Hideg tél volt akkor, amikor születtél.

Édesanya karján picinyke gyermek,

Álomba ringatják a féltő kezek.

Kit ringat a bölcső, jó édesanya?

Nem tudhatod, ez a jövő titka.

Minden titok nyitja csak a magas ég,

A Teremtő, ki onnan fentről néz.

Növekszik a fiú, örül a család,

Boldogan nézi fejlődő kisfiát.

Eljár a templomba, ministrál sokat,

Érlelődik benne egy titkos gondolat.

Voltak buzdítói, de fékezői is,

Ám a szilárd jellem valahol győz mégis.

Jó Szüleim! Lelki atyám! Döntöttem!

Indulok az úton, mit Jézus szánt nekem!

Nincs nagyobb teher, és nincs nagyobb boldogság,

Mint alázattal szolgálni Jézusnak nyáját.

Igen erős bennem a vágy és akarat

Egész életen át szolgálni másokat!

Jó Mennyei Atyám választott ki engem,

Érzem szívem mélyén, beleremeg lelkem;

Csépa, Esztergom, Örsújfalu, Ipolynyék,

Hála Isten, minálunk tartotta az ég!

Jó 45 éve híven szolgálja népét,

Buzgón hirdetve az Úristen igéjét.

Száz esztendő, óh, kimondani is sok!

Csüggedni miatta nincsen rá semmi ok.

Megtartotta mindmáig derűs mivoltát,

Mindnyájan csodáljuk az optimizmusát.

Mit is kívánhatnánk Önnek itt mi most?

Adjon Isten még sok boldog születésnapot!

Gömöry Mária, Ipolynyék

Kedves Vasárnap!

Kívánok kedves Mindnyájuknak ebben az esztendőben további hasznos, sikeres munkát a VASÁRNAPÉRT, olvasókért, minden jólelkű magyar emberért szűkebb pátriánkban! Kitartást, kiállást értünk, szlovákiai magyarokért! Sok szép gondolatot szeretnék még olvasni heti üzenetként, és számos gyönyörűséges verset, melyet kiválasztanak mottónak lapjukba. Önök értünk küzdenek, írnak, boldogítják szegényes mindennapjainkat, adva lelki támaszt a túléléshez ebben a szomorkás világban. Az Önöket kritizálókkal ne törődjenek, a Koperta meg remélhetőleg átalakul igazi olvasói fórummá, megtisztulva a fura emberektől! Mindannyiuknak köszönöm, hogy vannak nekünk, nekem.

Izsák Ildikó, Komárom

*

A Vasárnap január 20-i számában a Hogyan változtak étkezési szokásaink? című cikkben a táblázat egyik adata szerintem helytelen. Az egy főre eső sajtfogyasztás 2014-ben biztos 98,3 kg volt? Az naponta majdnem 0,27 kg, vagyis 27 dkg sajt. Szerintem elírás történt. Üdvözlettel:

Záhorský Ildikó, Ipolyság

Kedves Olvasónk, köszönjük a figyelmeztetést, természetesen igaza van, elcsúszott a tizedes vessző. A helyes szám: 9,83 kg.