Állunk rendelkezésére!

Ad Szlovákia nem vénnek való vidék

Tisztelt Vrabec Mária! Már évek óta olvasom a Vasárnap hetilapot, nagyon szeretem, mert mindenről írnak, ami minket, nyugdíjasokat is érdekel, azért köszönet jár Önöknek! Nagy örömmel olvastam a Szlovákia nem vénnek való vidék című írását. No nem azért, hogy olyan jól érezném magam nyugdíjasként, de most igazán fején találták a szöget. Sajnos nagyon sokan vagyunk, akik ledolgoztunk 40-45 évet, közben gyerekeket neveltünk, és a nyugdíjunk (ha egyáltalán annak lehet nevezni) nagyon kevés.

Én személy szerint 15 évestől 60 éves koromig dolgoztam, és mára már elértem a 278 € nyugdíjat! Ugye milyen szép összeg? 1969-től egy állami cégnél dolgoztam, és közben két évig esti iskolába jártam munka után, hogy képesítésem legyen. Közben férjhez mentem, jöttek a gyerekek, de sajnos akkor még csak hat hónap volt az anyaszabadság, így a gyerekek a nagyszülőknél voltak, vagy bölcsődében és az oviban. Mikor felcseperedtek, jött az a csuda nagy demokrácia, és sajnos a munkám megszűnt. Szerencsés embernek mondhattam magam, mert egy hét múlva sikerült elhelyezkednem a szövetkezetben, igaz, nehéz fizikai munkát végeztem, de örültem, hogy van munkám. Aztán egy szép napon a szövetkezhet is tönkrement, megvásárolta valami jól menő vállalkozó, és mi már nem kellettünk neki. Akkor még két évem hiányzott a nyugdíjazáshoz. Egypár okos kolléganőm elment rokkantsági nyugdíjba, de én ostoba, megint kerestem munkát, mert úgy gondoltam, hogy az állam bácsit nem károsítom meg holmi „invaliddal”, inkább dolgozok betegen is, ha már egyszer van munkám. Míg én fizettem az adót, addig a barátnőim szedték a rokkantsági nyugdíjat. Ha száz évig élnék, akkor sem érteném meg, hogy a rokkantsági nyugdíjat miből számolták ki azoknak, akik kb. a felét dolgozták le, mint én, és 400–500 € nyugdíjat kapnak. Félreértés ne essék, nem mintha sajnálnám tőlük ezt a pénzt, mert a mai árakhoz ez sem sok. Sajnos a férjem és én is betegek vagyunk, ahelyett, hogy kirándulni járnánk, a kórházakat járjuk, és erre manapság sok pénz kell. Mindenütt korrupcióval találkozunk, még a politikusoknál is, akikben valamikor megbíztunk, mert nálunk csak a korrupció virágzik, nem az életszínvonal. Igaz, a politikusaink, élen Fico úrral, megszavazták a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak az ingyen vonatjegyet. Csak sajnos nem tudom, hol üljünk vonatra, mert nálunk még az sincs, de még a közelben sem. Sosem gondoltam volna, hogy öregségünkre ilyen megalázva kell élnünk, minden centet megforgatunk, mint egy varázsló, hogy valahogy elég legyen. Tisztelettel egy állandó olvasó:

T. M.

Boldognak lenni

Bár már elmúlt karácsony, bizonyára sok ember szívében, emlékezetében elevenen élnek az ünnep áhítatos, szívet, lelket melengető érzései. A karácsonyi csillag sokszázados jelkép a keresztyén világban. Fénye a békesség, a szeretet eszméjét sugározza. A betlehemi jászol a kisdeddel a világ hiúságairól való lemondás, a hazatalálás, a legszűkebb közösségben fellelhető csendes boldogság képzetével társul. S ha ez a közösség egy nagyobb családot, rokoni, baráti csoportot, vagy mint esetünkben egy egész iskola kis- és nagydiákjait, szüleiket, nagyszüleiket, egy tantestület valamennyi tanítóját foglalja magába, akkor ezek az érzések megsokszorozódnak.

Így történt ez 2014. december 17-én a bodrogszerdahelyi görög katolikus templomban, ahol a helyi magyar alapiskola tanulói nagyon szép karácsonyi műsort adtak. Már maga a környezet is megteremtette a szívekben a karácsonyi hangulatot. A templom előtt életnagyságú alakokkal, a jászolban fekvő kisdeddel, a szent szülőkkel, a három napkeleti királlyal valós életképet idéző betlehemi istálló állt. A zsúfolásig megtelt hatalmas templomban változatos, vidám és megható műsorszámok követték egymást. Sok-sok színvonalas, a magyar irodalom gyöngyszemeiből válogatott verset, ötletes kis jeleneteket láttunk, hallottunk. Ahogy a kereszténység uralomra jutásától kezdve a Megváltó születését a templomokban betlehemes játékban mutatták be, itt is így történt. Meglepő és érdekes élmény volt, hogy a karácsony hangulatát még egy rapes modern számban is előadták, elénekelték a gyerekek. A szépséges gyermek- és templomi karácsonyi énekek a lélek legáhítatosabb rezdüléseit idézték elő. Ott és akkor mindnyájan átélhettük a karácsony igazi, drága érzését. Karácsonykor az ember gyermek lesz újra. Gyermeknek lenni annyi, mint boldognak lenni. Az ember pedig adventi lény. Nincs másból, mint tiszta reménykedésből, ő maga a megtestesült várakozás. Születésétől kezdve kémleli a beteljesülést, kergeti a boldogságot. És ha karácsonykor, mikor meghalljuk a hírt, hogy üdvözülhettünk, hogy megváltattunk bűneinkből, és átéljük azt a csodát, amely rejtőzködő jobbik énünk megtalálásához vezet, akkor megkaptuk a legnagyobb ajándékot. A magyar iskola tanulóinak műsora által visszarévedeztünk gyermekkorunkra, emlékeztünk egykori önmagunkra, ahol egy régmúlt tiszta idő sejlett fel, és ez az emlékezés a lélek orvosságává vált. Szívünkön megéreztük a karácsonyi angyalszárnyak simogatását. Köszönjük, gyerekek, köszönjük, tanító nénik, tanító bácsik!

Gál Ilona, Bodrogszerdahely

Ad „Felháborodásomban kezdtem írni”

Mint minden alkalommal, most is úgy volt. Átlapoztam a Vasárnap 3. számát, és kezdtem az olvasást, de most nem a Kopertával. A Szomolai Tiborral készült interjúval indítottam, hiszen éppen most olvasom a Fáklyavivőjét. A könyvet lelkipásztorunktól, André Jánostól és családjától kaptuk karácsonyra. Nem jó olvasó vagyok, illetve voltam, nem nagyon tudtam kiolvasni könyveket. Talán ezt az okozta, hogy magyar létemre szlovák tanítási nyelvű iskolákba jártam. Szerintem ez nagyon hozzájárult az egészhez. Egy magyar tanuljon magyarul, és olvasson magyarul (azt nem mondom, hogy ne tudjon nyelveket!). Mostanra valahogy már megy ez is, de ahogy a Fáklyavivőt olvastam, egyre inkább beleéltem magam, többször éreztem, én vagyok Zsombor (a főhős). Nagyon tetszik a könyv, kiválóan rámutat az itteni viszonyokra magyarságunk terén és a katolikus egyházban. Több alkalommal fel is háborodtam, hogy milyenek is vagyunk valójában. Nem tartunk össze, nem teszünk semmit megmaradásunkért, hitünkért, és sorolhatnám a mindenféle helyzeteket. Visszatérve a könyvre. Hamar rájöttem, hogy Sajógyöngye valójában Rimaszombat, aztán az egyes személyeket is azonosítottam (akiket ismerek). Kár, hogy Zsombor kiállt a Katolikus Hitegyletből, de döntésével egyetértek – én is így tettem volna. Az írónak, Szomolai Tibornak üzenem, csak így tovább – háborodjon fel és írjon! Lesznek olvasói! Én is írnék, mert sokszor fel vagyok háborodva, de sajnos nincs hozzá tehetségem. A könyvhöz csak gratulálhatok, és bizonyos vagyok benne, hogy nem a máglyán fogja végezni, mint ahogy azt egyesek szeretnék – ugye, mert beleköpött a levesükbe –, teljes elismerésben részesül az olvasók többségétől. Hogy szentté fogják-e avatni? Ehhez reformátusként nehéz hozzászólnom, a mi egyházunkban szentté nem avatunk, de elismerünk embereket, főleg akik megérdemlik. És Ön, mélyen tisztelt Szomolai Úr, olyan ember, aki megérdemli. Köszönöm, és várom következő könyvét, a Cigányúton-t.

Borzy Bálint, Szalóc

A híres tanító

A közelmúltban emlékeztek meg Köbölkúton Stampai Jánosról, a tanítóról, az iskola igazgatójáról és kántorról, nem utolsósorban a neves, messze földön ismert imakönyvíróról és szerkesztőről. A megemlékezés a helyi temetőben kezdődött sírja megkoszorúzásával. A tiszteletadás a róla elnevezett magyar tanítási nyelvű iskolában folytatódott, ahol leleplezték és megkoszorúzták az emléktábláját. A koszorúzáson részt vettek unokái, dédunokái, ezenkívül koszorúztak az iskola pedagógusai, a Csemadok helyi szervezete Kovács Ferenc és a Magyar Közösség Pártja Bolya Szabolcs vezetésével. Stampai János érdemeit és munkásságát Geri Valéria leköszönő igazgatónő ismertette. Imakönyvei ismertek az egész történelmi Magyarországon. A pedagógusokból ideiglenesen összeállt énekkar Stampai egyik kórusművét adta elő. A megemlékezést az iskola történetét bemutató színvonalas és gazdag kiállítással fejezték be. Gyermekkoromban gyakran hallottam az akkori ismerősöktől, hogy mennyire jó tanító volt. És mindig csak elismerő szavakat mondott róla mindenki. Nála bukott diák nem létezett. És ezt csak kitartó, hozzáértő, türelmes munkával érhette el.

Vass Tibor, Köbölkút

Borszentelés Szentpéteren

Három évvel ezelőtt szép hagyomány vette kezdetét Szentpéteren, ami a helyi Szent Orbán Borosgazdák Társulásának köszönhető. Az év végi munkák befejeztével Szent Márton napjára hálaadó estét szerveztek, ahol megáldásra, megszentelésre vártak az új borok. Évente más-más egyházi képviselő vállalja ezt a megtiszteltetést. 2014-ben a helyi református lelkésznőtől, Bernáth Holop Krisztinától fogadhattuk az ünnepélyes áldást, ami az újonnan felépített St. Petrus Vini borászati vendéglőben zajlott, a csőszhegyi pincék egyikében. Örömünkre szolgált, hogy a vendégek között részt vett környékünk több borszakértője, akik véleményezhették az év munkáját (páratlan esős évet tudhatnak maguk mögött a borosgazdák). A borászok 49 bormintával tisztelték meg az estét, figyelemre méltó meglepetés volt, hogy egyre több fiatal jelenik meg Szentpéteren effajta alkalmakkor, és próbálkoznak komolyan foglalkozni a szőlőtermesztéssel, borászattal. Ez a Borosgazdák Társulásának szorgalmas munkáját dicséri, hiszen a több mint 100 éves szőlőkultúra úgy maradhat fent, ha kinevelődik a mindenkori utánpótlás. Zsidek Vilmos, az egyik főszervező sikeresnek értékelte az eseményt, és zárszavaként megköszönte és kérte Szent Orbán, a borászok védőszentjének segítségét, áldását további munkájukra, hogy a Szentpéteri rizling hírneve országszerte s határainkon túl is a legjobb visszhangra találjon.

+ 4 kép       Koperta4 folder

Párbeszéd

A szupermarket leárazott élelmiszerek polcánál két idősebb úr válogat. Az egyik megszólal:

– Maga is?

– Én is. Nagyon meg kell nézni, mire költünk ebből a keserves nyugdíjból. Valójában ez nem is nyugdíj, mondhatnám, nyögdíj, mert ebből élni nyugodtan nem lehet, csak nyögdécselni.

– Különben Mög vagyok – szól az első.

– Én is azért megvagyok.

– De én nem úgy. Nekem a nevem Mög.

– Aha. Így szögediesen?

– Nem, nem. Simán eM-Ö-Gé.

– És magát hogy hívják?

– Az én nevem Körösd. Látja, mindkettőnknél dominál az ö.

– Körösd – Mög, jól hangzó csapat lennénk. Erről jut eszembe, kinek szurkol?

– Saját magamnak a túléléshez.

– De a sportban.

– Az nem érdekel, az csak a pénzről szól, nekem pedig abból van a legkevesebb.

– A politikához mit szól?

– Mi az, provokál, Mög úr?

– Eszem ágában sincs.

– Hagyjuk a politikát. Az elvtársak idejében rendesen megégettem magam. Mára, mint jó keresztény, megbocsátottam mindenkinek, de felejteni nem tudok.

– Nem akar róla beszélni?

– Nem. Viszontlátásra, vár a kutyám. Magának van kutyája, Mög úr?

– Nincs, engem otthon csak egy befizetetlen határidős csekk vár.

(Ez a párbeszéd egy miskolci bevásárlóközpontban hangzott el, de lehetett volna akár Szlovákiában is.)

Szabó István, Kassa

Kedves Vasárnap!

Nem rosszból írok, csak egy hibát találtam, lehet, hogy már észre is vették. A 2016-os összetett naptárban a február 31 naposra van nyomtatva. Nem szeretném, ha jövőre vennék észre, és majd így jelenne meg. Egy nagyon régi olvasója a Vasárnapnak:

Lesko Katalin, Tiszacsernő

*

Nagyon szépen köszönöm a Csak az ember olvas rovat keretében kapott Alison Weir: A fogoly királyné könyvet. Kellemes meglepetés volt az ünnepekre. Áldott, sikerekben gazdag 2015-ös esztendőt kívánok az egész szerkesztőségnek! Maradok tisztelettel:

Martinský Ágnes, Szepsi

*

Mindannyiuknak megköszönve a sok szép és érdekes, tanulságos cikket, riportot, kívánok továbbra is ilyen jó lapot, sok sikert, erőt, egészséget, jókedvet, bőséget szeretettel:

Wieland Anna