A mikulás valósága Szent Miklós püspök

Ki volt Szent Miklós, akit kedveskedve, barátkozva, egyszerűen csak Mikulásnak szólítunk? Az Isten iránti sokszor közömbös világ földig érő bíborköpenyben, föveggel a fején, mosolygós orcával, hófehér szakállal, hátán minden jóval teli puttonnyal ábrázolja őt. Görög katolikus egyházunk mint neves főpapját-püspökét, mennyei pártfogóját, akinek az ünnepét december 6-án tartjuk, püspöki díszben ábrázolja. Bal kezében az Evangélium, jobbját pedig áldásra emeli. E szimbólumokkal teli ábrázolások lényegében mindent elmondanak a szent püspökről, és 1600 esztendő távlatából választ adnak arra a kérdésre, miért tiszteljük őt napjainkban is. Jézus Krisztus szellemisége, melyet az evangélium őriz meg számunkra, legfőbb törvényként: a szeretet. Szent Miklós püspök élete nyomán a szeretet Krisztusaként lett egyre szélesebb körben ismertté az emberek között. Létező személy, aki a 325-ös niceai zsinati okmányon ott hagyta keze nyomát, mikor azt Nicolaus myrai püspökként aláírta.
Szent Miklós Krisztus után 245-ben a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában született gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez (aki apja testvére volt), a város kolostorába költözött. Az ő felügyeletével nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretetének, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. A 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek folytán a tengerészek védőszentjévé vált. A zarándokútról visszafelé betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, és ott legendás körülmények között püspökké választották. Évek alatt a gyermekekkel, emberekkel való törődéséért annyira megszerették, hogy nemcsak püspöküknek, hanem vezetőjüknek is tartották. Vagyonát a rászorulók megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított, és szeretetet hirdetett. Megszámlálhatatlan azoknak a legendáknak a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak. Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendájához tartozó eset is, amely valóban megtörtént:
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemesember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhezmenetel előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, melyikük adja el magát rabszolgának, hogy segítsen a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök. Meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. A lányok kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól. Akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és a püspök bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és a pénz éppen beleesett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni a hóborította Taurus hegy miatt, mivel mindig ilyenkor, télen történtek ezek a csodák, hogy a Tél Apó hozza az ajándékokat. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, kínozták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint lelkét (342. december 6-án) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódját, a Mikulást. Mai világunk is tanulhat tőle: Jézus Krisztus evangéliumának tiszteletét, áldást és jóságot osztogató életformát, egyenes lelkű, mélységesen emberi magatartást.

A szerző görög katolikus pap