A cétényi unikum

A Katona József Színházban ő az igazgatója. Borbély Alexandra boldog is, hogy így alakult a pályája.

* Vagány, belevaló csaj lehetett tizenéves korában. Nem az a halk, félrehúzódó teremtés, aki a sarokból figyeli, mire hogyan reagálnak a többiek. Valami azt súgja: bátran küzdött az igazáért, véleményét sosem titkolta.

Mindig jó, tisztelettudó gyerek voltam. Jó jegyeket kaptam. A szüleim kéréseit igyekeztem teljesíteni. A színház iránti vágyat, a szereplések örömét a szavalóversenyeken éreztem meg először. Sikerem volt. Szerveződtek körém a lányok, a társaság középpontja, mozgatórugója lettem. Tele voltam energiával, kitaláltam dolgokat. Komárom az én falumtól, Nagycéténytől és Nyitrától hetven-nyolcvan kilométerre van, a gimnázium kiszakított az otthoni fészekből. Tizenöt éves koromtól önálló életet élek. Komáromban az ipari kollégiumában laktam, ahol a legfelső emelet volt a lányoké. Éjszaka a fiúk kihajoltak az ablakon, és felfelé dumáltak nekünk, lányoknak. Nagyon vicces volt.

* De nem kellett félteni, hogy »kislányom, aztán vigyázz magadra«?

Anyukám feltétel nélkül bízott bennem.

* Ezért akar inkább az édesapjának bizonyítani?

Szeretnék az anyukámnak is. Csak mindkettőjüknek más volt a hozzáállása a színészethez vagy inkább a pályaválasztásomhoz. Anyukámmal gyerekkoromtól fogva filmeket néztem. Cseh, szlovák és magyar filmeket vegyesen. Anyukám nagyon nagy rajongója a színészetnek. Boldog is volt mindig, amikor szerepeltem. Az ő részéről megvolt a támogatás. Apukám a jó jegyeim alapján reálisnak tartotta, hogy ügyvéd legyek, vagy olyan foglalkozást válasszak, ami biztos megélhetési forma lesz. A komáromi gimnáziumot a GIMISZ miatt választottam. »Tényleg színész akarsz lenni?« – kérdezte apukám a felvételik előtt. »Igen!« – mondtam mindent kizárva. És tudomásul vette. Nem akart lebeszélni róla. Egyedül az akkori nagy szerelmem nem akarta, hogy színésznő legyek.

* Félt, hogy elveszíti.

A kedvéért már le is mondtam volna erről, ha nem fogja meg a kezem a gimiben Csengel Mónika, hogy »gyerünk, megyünk felvételizni«.

* Képes lett volna feladni?

A szerelem megbolondítja az embert. A komáromi közeg aztán Pest felé sodort. Pedig sok szlovák barátom volt, a nyelv nem okozott gondot. De a szívem valahogy mégis Budapestre húzott. Az anyanyelv hatása.

* Volt egy éve, még a színművészeti előtt, amelyet a Nemzetiben töltött.

A felvételi utolsó hetében Gálffi Lászlóhoz kerültem. Imádtam őt, később a tanárom is volt, de az osztály, amelyet ő indított, nem az én közegem volt. Nem az én embereim, és nem az én helyem. Ezt éreztem. Minden este sírtam. Nem volt sikerélményem. Aztán felhívott Jordán Tamás, hogy lenne-e kedvem a Nemzetihez. Volt. Egy csodálatos év után kerültem be Máté Gábor osztályába.

* És vitte a virágot – haza!

A kertben adtam át apunak. Furán is kezelte. Erős, nagyon szigorú, tiszteletet parancsoló ember. Vittem a virágot azért is, mert amikor másodjára sem Pozsony, sem Budapest nem sikerült, apám megkérdezte: »Fel fognak téged valaha is venni a színművészetire?« »Fel« – mondtam akkor. És a következő évben sikerült. Hinniük kellett bennem, és ők végig ott álltak mellettem. Bíztak abban, hogy jó úton haladok. Ezért volt a virág. Hálával tartozom nekik, hogy kitartottak mellettem.

* Három gyerek a családban: Alexandra, Dominika, Dávid. Jó nevek.

Anyukám ötlete volt. Az ő anyukája, Szidónia olyan neveket adott a gyerekeinek, hogy Szerafina, Szebasztián, csak az anyukám lett Erzsébet. Ma sem érti, hogyan alakult ez így. De a stílusa akkor is egyedi: elképesztően kifinomult. Nemcsak a ruhatárában, még a lakberendezésben is megmutatkozik az ízlése. Pedig ő is faluról jött. Pogrányból. Mindig rácsodálkozom, hogyan van felöltözve, mert úgy tudja variálni a dolgait, hogy az tényleg ámulatba ejtő. Dominikával mindent próbálunk ellesni tőle, de anyu ezt akkor is jobban csinálja.

* Évad közben nyilván ritkábban jár haza.

De a nyarat tavaly is teljes egészében otthon töltöttem. Az a nyugalom, ami az ottani környezetből árad! Az engem mindig feltölt. Szirtes Ági lánya, Pálmai Anna jó barátnőm. Többször is eljött már hozzánk, mert annyira jól érzi magát nálunk. Biciklizünk, elmegyünk a nagymamához ebédelni. Van egy tó Nagycétény mellett, gyerekként abban tanultam meg úszni; mára halastó lett, ott van faházunk, apukám építette, és lesz majd biofarmunk is… Nagyon erős az ottani családi fészek. Létezni sem tudnék nélküle. Általuk vagyok erős. Annyi mindent kaptam a szüleimtől, ezek olyan belső értékek, hogy én is így szeretném majd nevelni a gyerekeimet. Ezekre a dolgokra csak akkor döbben rá az ember, amikor szembesül mások életével.

* Ha Pálmai Anna a barátnője, akkor Szirtes Ágival is közeli viszonyban lehet.

Főiskolás koromban, amikor együtt próbáltunk, ő kérdezte meg tőlem, hogy: »Te miért lettél színésznő? Neked semmi bajod nincs az élettel. Te olyan rendben vagy!« Annyira megérintett ez a megjegyzése, hogy ebből írtam a diplomamunkámat.

* Hadd kérdezzem még néhány »katonás« kollégájáról. Bodnár Erika.

Barátnőm.

* Ónodi Eszter.

Jókat tudunk nevetni együtt.

* Bán János.

Az én kis falum révén egészen közel áll hozzám.

* Haumann Péter.

Egyszer azt mondta: »Nagyon veszélyes nő vagy te!«

* És tényleg az?

Szerintem nem. Be kellett mutatkoznom elsőben, a gimiben. Borbély Alexandra vagyok, Nagycétény, Nyitra mellől, mondtam. Most is felemlegetik a lányok, mindig ezen nevetünk. De hogy milyen voltam! Már gimiben is magas sarkú cipőben jártam. Napközben. Nekem ez nem volt probléma. A barátnőim közül sokan röplabdáztak. Nem értették, hogyan tudok ilyen cipőkben járni. Most már ők is tudnak. Nevettem is nemrég, amikor találkoztunk, hogy na így, látjátok! Tizenöt évesen már érett, tapasztalt nő benyomását keltettem. A színművészetin a többiek tréningnadrágban mentek mozgásórára, én ruhában, magas sarkúban, mindig elegánsan. Nekem ez hobbi, kaland, izgalom, állapot. Anyutól van. Összeállítom, átgondolom, mit veszek fel. Van, amikor rögtön tudom, máskor idegeskedem. Ez a két véglet. A színművészetin szinte kötelező volt a művészi slendriánság. Én nem álltam be ebbe a sorba. Nem szeretném, ha nagyképűen hangozna, de büszke vagyok rá, hogy egyszer csak azt vettem észre, inspirálom az osztálytársaimat. Elkezdtek nőiesebben öltözködni.

* A Katona József Színházban is »nagy nők« vannak.

Jól érzem magam köztük. Ez persze azért is van, mert befogadtak. Egyikük sem kezelt úgy, hogy »te kis kezdő«.

* Ez a harmadik évadja a társulatban.

Nem úgy létezem itt, hogy Jézusom, kik között vagyok! Ezt én tudom. Ez egy helyzet. A félelemre nem mehet rá egy évem. Mindenkivel közvetlen vagyok, ez nagyon sokat segít. Jól érzem magam a csapatban. Máté Gábor volt az osztályfőnököm, most az igazgatóm. Ez maga a tökély.

* Hátrafelé hány lépést tenne az életben?

Egyet sem. Ami megvolt, megvolt. Megyünk tovább. Nem szabad úgy élni, hogy valamit megbánj a múltból, vagy épp annak fejében vágyakozz vissza. Ez azt jelentené: nem vagy elégedett a jelenben. Én pedig az vagyok. Akkor fáj a szívem néha, ha valamit egyedül kell megoldanom. Kiküldenek egy számlát 100 ezer forint bírságról, mert rossz átalány volt megállapítva. Vagy elrohad a mosógép csöve a falban, és ömlik a víz. Ezek hétköznapi kellemetlenségek. Hívom telefonon apámat, hogy: »Apuci, mí nem vagy itt ilyenkor? A lánkák azt szokták csinányi, hogy fővészik a telefont, hogy apuci, átgyünné segíttennyi? De nem vagy itt, és most nékém kő megoldanyi.« És kiborulok. Sírok. Budapest–Nagycétény két óra kocsival. Megyek, ha tudok. Egy vasárnapi ebéd otthon! Csodás! Havonta egyszer biztos, hogy hazamegyek. Apu nem szívesen jön, legfeljebb félévente. Olyankor viszont hoz mindent. Tojást, kolbászt… megpakolja a kocsit rendesen.

* Szórakoztatott, ahogy előbb beszélt. Ezzel az ízes tájszólással.

Molnár Piroskával játszottam a Munkaügyek című tévésorozatban. Tanított a Nemzetiben. Szeretjük egymást. A történet szerint termékbemutatót kellett tartanom az irodában. Piroska szólt, hogy legyen tájszólásban. Pesten ezt unikumként kezelik, de ott nem akartam elővenni. Piroska mégis kikönyörögte, a többieknek meg tetszett, így az lett. Otthon nem beszélhetek úgy, ahogy kell. Apu rám szólt egyszer, hogy „te itt nekem ne pestieskedjél”. Röhögnek a kollégák, ha otthonról hív valaki telefonon. »Jó van, anyuci, most haggyatok bíkin!« De én is hülyén érezném magam, ha azokkal az emberekkel, akikkel felnőttem, máshogy beszélnék, nem úgy, ahogy ők beszélnek hozzám. Fura lenne. De ha itt a húgom, és fent van nálam Pálmai Anna, akkor mindkettőjükhöz máshogy beszélek. Nekem ez így természetes.

* Átok, Coming out, Haction, A rajzoló, Swing. Tévében, moziban jó szerepek.

Pedikűrös-manikűrös, kórházi asszisztens, rendőrségi bizonyíték-szakértő, vak kurva, nős férfi szeretője… volt már sok minden. Tarantinóval mindenesetre szívesen dolgoznék. Nyitott vagyok a világra, az emberekre, mindenre.

* Nyugodtan alvó, kellemes közérzetű, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti.

Tényleg? De azért szeretnék én is több lábon állni, mint apám. A színészet mellett jól jönne valami más is. Hogy ne függjek semmitől és senkitől.