10 éves a 172 éves Pázmány Péter

<p>Két év után, amikor fennállásának 170 évére emlékeztek, ismét ünnepelt az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium. Október 3-án önállósulásának 10. évfordulója alkalmából a kultúrházban gálaműsort adtak, melyen az iskola jelenlegi és egykori diákjai léptek fel.</p>

A gimnázium Luzsica Galériájában havonta nyílik kiállítás a tehetséges újvári gimnazisták alkotásaiból, most a kultúrház előcsarnokában ezekből is láthatott válogatást a közönség, konkrétan Szabó László, Dankó Zsófia és Kovács Patrícia festményeiből, grafikáiból, Decsi Katalin domborműveiből, Csémy Éva tűzzománc mandaláiból, Hadviga Julianna szobraiból, Bresťák Ildikó, Kanyicska Dávid, Danczi Tamás, Mészáros Ronald és Biróczi Réka fotóiból.

Peternai Zsuzsanna, a gimnázium jelenlegi igazgatója elmondta, hogy mikor a magyar tagozat helyszűke miatt elhagyta a több mint 160 éves régi épületet 900 szülő támogató aláírásával, az intézményben akkor 360 diák tanult; most 144. Országos és nemzetközi sikereinek, tanári gárdájának is köszönhetően idén 27 elsősük van, jövőre már két osztályt szeretnének nyitni. Gejza Pischinger polgármester a színpadról kérte Nyitra megye magyar képviselőit, hogy tegyenek meg mindent a gimnázium megmaradásáért és fejlesztéséért. A gálán díjazták a tehetséges diákokat is, a felső- és középfokú németnyelv-vizsgán elért eredményért járó okleveleket Peržeľ Fodor Magdolna nyugalmazott tanár, a gimnázium egykori igazgatóhelyettese adta át.

A jubileumi ünnepséget a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi szervezete rendezte, Stancz Alízzal az élen

Szigeti László megyei képviselő, volt iskolaügyi miniszter, államtitkár köszönetet mondott mindenkinek, aki ott volt az intézmény megalakulásánál

A műsort a gimnazisták palotása nyitotta meg

Felléptek egykori érsekújvári diákok: Szeredy Krisztina operaénekes, Vanya Róbert, a Győri Nemzeti Színház, Bernáth Tamás, a komáromi Jókai Színház tagja, Szalma József színinövendék és a tehetséges jelenlegi gimnazisták, akik közül sokat a Vasárnap olvasói is ismerhetnek már

Az ünnepi gála végén Cs. Liszka Györgyi nemcsak mint egykori újvári gimnazista köszönte meg tanárainak, Peržeľ Magdolnának, Stancz Györgynek és Hornyák Pálnak az életre szóló emberséget, hanem mint a Vasárnap főszerkesztője a lapmenedzserrel, Szamaránszky Edittel együtt két jelenlegi tanárnak, a lap legaktívabb külső munkatársainak, Benkő Tímeának és Peternai Zsuzsának a nagyszerű együttműködést is, átnyújtva nekik a Vasárnap elismerő díszoklevelét

 

Képriport a Vasárnap 42. számában!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?