Az Európai Parlament is aggodalmát fejezte ki az MI jelentette veszélyek miatt

Vasárnap

Az Európai Parlament nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról – olvasható az mti oldalán.

A képviselők nagy kockázatúnak minősítenék azokat az MI-rendszereket, amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet. A választási eredmények és a szavazók befolyásolására alkalmas MI-rendszerek, illetve a több mint 45 millió felhasználóval rendelkező közösségimédia-platformok által használt ajánlórendszerek a képviselők javaslatában szintén felkerültek erre a listára.

Az EP álláspontja szerint az általános célú MI-rendszerek fejlesztői csak azután hozhatnák forgalomba termékeiket az uniós piacon, hogy felmérték és mérsékelték a lehetséges kockázatokat (az egészségre, biztonságra, az alapvető jogokra, a természeti környezetre, a demokráciára és a jogállamiságra), és bejegyeztették modelljeiket az uniós adatbázisba.

Az olyan rendszerekkel szemben, mint például a ChatGPT, elvárás lenne, hogy minden esetben fel kellene tüntetni, hogy a tartalmat mesterséges intelligencia állította elő, segítséget kellene nyújtani az úgynevezett "deepfake" képeknek az igaziaktól való megkülönböztetéséhez, valamint megfelelő biztosítékokkal kellene elejét venni a jogellenes tartalomgenerálásnak.

ChatGPT egyelőre egyedül hódít

A plenáris ülést megelőzően derült ki, hogy a Google egyelőre nem teszi elérhetővé saját mesterséges intelligenciáját, mert a platform nem tartja be az Európai Unió adatvédelmi törvényeit. Mint ismert, a cég még 2023 februárjában mutatta be Bard nevű chatbotját az Európai Unióban, néhány hónappal azután, hogy óriási népszerűségre tett szert a ChatGPT, az OpenAI nevű cég mesterséges intelligencia rendszere.

A Bard egy párbeszédre képes mesterségesintelligencia-szolgáltatás. A fejlesztés a Google meglévő nyelvi modelljére épült, amit az elmúlt két év során fejlesztett a vállalat. 

(mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?