Öt éve gyilkolták meg Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát

Vasárnap

Öt évvel ezelőtt, 2018. február 21-én Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová régész halálhírére ébredt az ország. Mire mi elolvastuk a híreket, szüleik és testvéreik már tudták, hogy nem élnek.

Martina édesanyja úgy értesült lánya haláláról, hogy a nagyszombati rendőrparancsnokság épületébe nem akarták beengedni, majd egy nyomozó azt mondta a portásnak: hagyd, ő a meggyilkolt nő anyja. Ján szüleinek annyit árult el a Nagymácsédra siető lányuk, hogy baj van, mert a fiatalok háza előtt rengeteg rendőrautó áll, és azonnal Nagyszombatba, a rendőrparancsnokságra menjenek. Ő akkor már tudta, hogy a testvére nem él, a szülők még reménykedtek.

Azóta csak abban reménykednek, hogy a bíróság ennyi év után igazságos ítéletet hoz, és végre megnevezi, felelősségre vonja a kettős gyilkosság megrendelőjét. 2020 szeptemberében már hozott egy megdöbbentő ítéletet az ügyben a speciális bíróság. A szenátus két tagja ártatlannak találta Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát azzal az indoklással, hogy a rendőrséggel a kezdetektől együttműködő koronatanú, Andruskó Zoltán vallomása hiteltelen, a Threema-üzeneteket szó szerint kell olvasni, és nem szabad különféle értelmezéseket belemagyarázni a rejtélyes mondatokba.

Hóesés, fogfájás, halálfejek

Emlékeztetőül: a nyomozás eredményei szerint Marián Kočner kitartottját, a komáromi Alena Zsuzsovát bízta meg a gyilkosság megrendelésével, mert Ján Kuciak a kétes ügyeit feszegető oknyomozó riportjai miatt kényelmetlenné vált számára. Kočner és Zsuzsová a gyilkosság előtt és után is számos üzenetet váltottak egymással hóesésről, fájó fogakról és halálfejekről, de a speciális bíróság első körben arra a következtetésre jutott, hogy ezeket szó szerint, nem pedig összefüggésekben kell értelmezni.

A legfelsőbb bíróság ezzel nem értett egyet, leginkább a bizonyítékok logikus értelmezését, valamint egyes bizonyítási eljárások elmulasztását kérte számon, és 2021. júniusában visszaadta az ügyet újratárgyalásra a speciális bíróságnak. Magyarán, azokról a szöveges üzenetekről volt szó, amelyekben a vádlott Marián Kočner arról írt egy ismerősének (vulgáris kifejezést használva), hogy agresszív módszereket fog alkalmazni Ján Kuciak ellen. Továbbá a bíróság figyelmen kívül hagyta azokat az sms-eket, amelyeket Marián Kočner az előzetes letartóztatásból Peter Tóth tanúval váltott, holott pont ezek tartalma győzte meg Peter Tóthot arról, hogy Ján Kuciak meggyilkolását Kočner rendelte meg. A bíróság figyelmen kívül hagyta azokat a Ján Kuciak megfigyelése során készült felvételeket is, amelyeket a Marián Kočner villájában tartott házkutatás során előkerült USB-kulcson talált a rendőrség, mint ahogy az Alena Zsuzsová által 2018. február 22-én Kočnernek küldött, fogfájásról szóló üzeneteket is.

Kódolt üzenetek

Az ügyet 2022 áprilisában kezdte újratárgyalni a speciális bíróságon az új szenátus: Ružena Sabová, Rastislav Stieranka és Jozef Pikna, mivel az eredeti szenátus egyik tagja, Ivan Matel hosszabb ideje betegállományban volt. Innen kezdve főleg az addig ki nem hallgatott tanúkra, Marián Kočner jobbkezére, Peter Tóthra, és Alena Zsuzsová ismerőseire összpontosítottak, mert a cél az volt, hogy megtalálják a gyilkosságok megrendelőjét. Az elkövetőket, a vérdíjat átvevő Andruskó Zoltánt, a közvetítő Tomáš Szabót és a halálos lövéseket leadó Miroslav Marčeket már első körben elítélte a bíróság, Andruskó a vádalkunak köszönhetően 15 évet kapott, Marček és Szabó egyenként 25 évet.

A megrendelő kilétét azonban még mindig homály fedi, annak ellenére, hogy a január 13-i tárgyaláson a kriminalisztikai informatika szakértője, Ján Mikolaj magyarázta el a Kočner mobiltelefonjában talált Threema-üzenetek lényegét és összefüggéseit. Ján Kuciakot kiirtandó rühnek nevezték, a halálával kapcsolatban kiesett fogakról váltottak üzeneteket és halálfejes emotikonokat. A Comenius Egyetem nyelvészei által kidolgozott elemzés szerint ezek az adott időben történt eseményeket tekintve egyértelműen kódolt üzenetek, semmiképp sem tekinthetők szó szerinti ártatlan csevegésnek.

„Felfigyeltünk arra, hogy bizonyos kifejezések főleg a gyilkosság időpontját megelőző és követő hetekben ismétlődtek, ez aligha lehet véletlen” – mondta a bíróságon az elemzés egyik társszerzője, Matej Karásek.

A nyomozó ellenállt

A meggyilkolt Ján Kuciak szüleit képviselő ügyvéd, Roman Kvasnica szerint ez a szakértői elemzés döntő lehet a tárgyalás kimenetele szempontjából. „Ilyen szintű nyelvészeti elemzést bizonyítási eljárásként még nem végeztek Szlovákiában. Bízom benne, hogy a bíróság figyelembe veszi annak ellenére, hogy nem kvalifikálta szakértői elemzésnek, csak véleménynek. Az ügyész, Matúš Harkabus szintén úgy vélte, hogy a nyelvészek rávilágítottak a Kočner és Zsuzsová közti üzenetváltás lényegére. A sajtónak azt nyilatkozta, hogy ilyen érthető és kvalifikált szakvéleményt rég nem hallott a bíróságon.

Ha a Threema-üzenetek nyelvészek által kidolgozott értelmezése nem lenne elég meggyőző a szenátus számára, ott van még a nyomozócsoport vezetőjének, Peter Juhásnak a tanúvallomása. A Threema-üzeneteket bűnügyi szempontból az Europol elemezte, és Juhás szerint az előző főügyész, Jaromír Čižnár és helyettese, Peter Šufliarsky megüzenték neki, hogy titkos információként kezelje, ami Marián Kočner és egyes politikusok, ügyészek, bírák közti üzenetváltásokból kiderült. Juhás ennek a kérésnek nem tett eleget, feltételezhető, hogy ezért is oszlatta fel az akkori rendőrfőkapitány, Milan Lučanský a Kuciak-gyilkosság felderítésén dolgozó csapatot.

A speciális bíróság meghallgatta volna Peter Tóthot is, aki évekig Marián Kočner jobbkeze volt, majd ő árulta el elsőként és adta át a rendőrségnek a Threema-üzeneteket tartalmazó USB-kulcsot, de ő a bíróság előtt nem volt hajlandó vallomást tenni.

Jó lenne még a választások előtt

A tárgyalás március végén további tanúmeghallgatásokkal folytatódik, áprilisban ítélethozatal várható. Ján Kuciak szülei azonban attól tartanak, tovább is elhúzódhat az ügy.

„Több bizonyítékot bírálnak el, főleg azt tartom fontosnak, hogy a szakértő azt mondta, a Threema-üzeneteket nem manipulálhatták. Jó lenne, ha megszületne az ítélet, mert kezdődik a választási kampány, és ha a választásokig húzódik az egész, akkor végleg eltemetik az igazságot, mindenkinek csak az lesz fontos, hogy magát láttassa a gyerekeink által. Bármi lesz az ítélet, Jankót és Martinkát már nem hozza vissza, de egyszerű emberként is látom, hogy itt már nemcsak róluk van szó, hanem a többi újságíróról is. Azóta is fenyegetik azokat, akik megírják az igazságot, bármikor megtörténhet ugyanez. A szívem hasad meg, amikor azt látom, hogy az emberek nagy része újra azokat választaná, akik felelősek a fiam haláláért, pedig mennyi minden derült ki azóta” – mondta lapunknak Jozef Kuciak, aki feleségével ma már nyugdíjasként tengeti a napjait.

Jozef fia tavaly októberben házasodott, Mária lánya egy hároméves kisfiú, Lukáš édesanyja. Az unokával a nagymama is szót ért, annak ellenére, hogy az átélt trauma miatt elveszített beszédkészségét máig sem nyerte teljesen vissza.

A fiatalabb Kuciak fiú esküvőjén tavaly Martina Kušnírová családja is ott volt, hiszen a tragédia után komaságba kerültek, Martina bátyjának kisfiát Jankónak hívják, és az ifjabb Jozef Kuciak a keresztapja. „Vannak kis örömök, de sokkal nagyobb a fájdalom és már a csalódottság is. Kočnernek sok pénze, még több ismerőse, lekötelezettje van, a bírák is félnek tőle. Még most is azt látom, hogy az egyik bíró főleg akkor jegyzetel, amikor ő beszél. Csak arra tudok gondolni, hogy mellette akar érvelni. Azért is nehéz a szívem, hogy Martinka ügyét külön eljárásban tárgyalják, mert hiszen a napnál világosabb, hogy azért kellett meghalnia, mert Janko menyasszonya volt. Senkinek nem rovok fel semmit, csak fáj, mintha egy másodrendű áldozat lenne, aki véletlenül volt rossz helyen” – mondja Zlatica Kušnírová.

Hiányzik az együttérzés

A fiatalok nagymácsédi házát a nagyszombati megyei önkormányzat fogja a közeljövőben lebontatni, és a kertben emlékparkot hoz létre. A jelzáloghitelt annak köszönhetően sikerült rendeznünk, hogy Janko vette fel és ő halt meg elsőként. Martinka volt a kedvezményezett, a neki járó összegből törlesztettünk mindent, de nem ment könnyen, sok érzéketlenséggel találkoztunk. Ha a lányom halt volna meg elsőként, mindent nekünk kellett volna fizetnünk, ez volt az első, amit a bankban közöltek velünk. Soha nem hittem volna, hogy még ennyi együttérzés sincs itt senkiben. De lassan megszokom, mert nagyon sok olyan megjegyzéssel találkozom, nem unom-e még, hogy folyton a lányomat emlegetem.

Minden alkoholistának elmondanak, pedig nem az alkoholtól vagyok lepusztult, hanem attól, amit átéltem. Negyvenévesen megözvegyültem, két gyereket neveltem fel egyedül, állatokat tartok, szénát kaszálok, művelem a kertet, nevelőszülő vagyok. Próbáljon cserélni velem bárki, aki a kényelmes fotelből írogat a Facebookra” – teszi hozzá Zlatica Kušnírová.

Nevelőszülőként két éve két nagyfiút bocsátott útjára, most egy egyéves kislányt és egy két és fél éves kisfiút dédelget. Fia családja, hét és fél éves lányunokája és négyéves fiúunokája együtt él vele, így mindig hangos a ház. Azt mondja, ennek köszönheti, hogy nem hallja folyton, ahogy végre hazajön és beköszön a lánya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?