Vigyázz magadra!

A hogy vagyra sem várunk választ, mit is lehetne?, köszi, megvagyok, hát, ahogy lehet, most mit mondjak, csak-csak, számos a lehető-lehetetlen... A kérdezőt nem nagyon érdekli, a válaszadó meg nem szokott előhozakodni a nyavalyáival. A legtöbb esetben. Pláne véletlen találkozáskor nem.

Vigyázz magadra! Mondom, s másokra is, vigyázz másokra is, gondolom, ahogy új értelmét keresgetem, nézegetem magamban ennek a vigyázzmagadrának, mert nem jó ám csak úgy vigyázni, nem is lehet igazából, ha a tégla pont a te fejedre akar esni, ha a részeg autós pont téged talál elütni... Vigyázni magamra, azt hogy is kell vajon? Sose tudtam. Ha szóltak, akkor meg csak azért sem. Fejjel mentem az összes falnak, begyalogoltam az összes gödörbe, s jól bebeszéltem annak a téglának, hogy pont az én fejemre essen, s még igazítottam is az utamon, hogy valahogy csak beletaláljak abba a gödörbe, amiből csak a hajam szálaiba kapaszkodva húztam ki magam, de kihúztam.

Vigyázz magadra! Újkori ez, modern korunké, más lett a mostani szörnyű métely miatt, egészen más a jelentése, mint hajdanán, amikor gyerekkoromban csak úgy mondta anyánk, ha a Kis-Duna falunk alatt folyó ágára mentünk fürdeni, vigyázz magadra, mert ha belegebedsz, agyonverlek. Azóta is ez az én egyik legkedvesebb anyám mondta emlék, a szeretet, a féltés igen megható pár szava. Sok ilyen van, ilyen anyámmondta, amit gyakran emlegetek vénülő fejjel, hej, ha akkor...

Vigyázz magadra! Ne dobd el azt a fránya maszkot, kellhet még, ne rohanj, ne menj mindenáron fejjel a falnak! Ha teheted. S miért ne tehetnéd? Csak egy picurkát kellene a szürkeállományodnak dolgoznia. Ahogy Hercule Poirot mondaná. Nem kell okvetlenül messzi tengerpartra menni, egzotikusnak mondott helyekre sem, ha már annyira mehetnéked van, drága embertársam. Óvatos légy, ha sokan vagytok szűk helyen! Védd magad, védd a többieket is! Meglehet, értelmetlen szavak ezek, hiszen oly nehéz volt betartani, figyelmesen kezelni az intelmeket, ha gyerekként, ha felnőttként, bármikor. Hiszen gyerekkorban sem tartottuk be szüleink, tanítóink tanácsait. Olyan jó volt nem betartani. Pedig akkor még rémálmainkban sem jött elő ez a mostani gyilkos kór.

Mégis, ebben a már nagyon hosszú ideig tartó rettegésben, az állandó vírus elleni harcban meg kéne fogadni őket, vagy megpróbálni legalább. Olyan szomorú, néha inkább dühös lettem, amikor lassan feloldották a vírus miatti korlátozásokat, és mennyien azonnal ledobták a maszkot, hányan csak egyszerűen a fűre, a bokor alá, a játszótéren, tíz perc alatt szatyornyit lehetne gyűjteni, a boltban meg csaknem a nyakamba lihegett az utánam fizető, amikor az előttem lévőnek ujjongta, hogy a hétvégén kirándulni mennek egy felkapott helyre, az arcvédője meg valahol a nyaka körül libegett. Csak böjtje ne legyen, gondoltam. Csak haza ne hozz valami nem kívántat, csak bele ne leheld mások orrába-szájába-nyakába, gondoltam. Vigyázz magadra! Másokra is, te figyelmetlen, nem vigyázó, felelőtlen ember! Olyan szomorú, néha inkább dühös vagyok, ha orvost, politikust, vagy magát mindenható megmondónak kikiáltót hallok az oltás ellen ágálni. Vannak számosan.

Vigyázz magadra, mert ha belegebedsz, agyonverlek, hallom rég halott anyám régi szavait. A szeretet és a féltés őszinte kifejezőjét. Vigyázz másokra is, ma már biztosan hozzátenné.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/23. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Az egyik VASÁRNAP, amikor apa, Betsie és én Hilversumban ebédeltünk, elmondtam, hogy szerintem Otto csupán figyelmetlen.

Corrie ten Boom: A menedék