Hopp, egy világjáró látszerész

Mert amellett, hogy a szakmája volt a hobbija, nagyon érdekelte a Távol-Kelet, elsősorban annak kulturális kincsei. Ezekből hatalmas gyűjteményt hagyott hátra. A páratlan kollekció nagyobb része azonban úgy járt, mint Széchenyi Zsigmond hatalmas trófeagyűjteménye: hamuvá égett Budapest 1945-ös ostromakor.

Inasból cégvezető

Széchenyi Zsigmonddal ellentétben Hopp Ferenc erről már nem értesült, hiszen még 1919-ben elhunyt, nyolcvanhat évesen. A híres magyar utazók közt kivételnek számít annyiból, hogy míg az utazók többsége ifjúkorában indult neki, ő már majdnem ötven volt, amikor először lépett ki, hogy megkerülje a földet.

Fulnekben, egy morvaországi faluban született 1833-ban. Apja először ferences szerzetes volt, de kilépett, és sekrestyésként próbálta biztosítani családja megélhetését. A német ajkú család egyik posztókereskedő ismerőse pedig elhozta az akkor tizenhárom éves fiút Budapestre, Calderoni István (született Lombardiában Stefano Calderoniként) olasz származású optikushoz, hogy látszerészinasként folytassa tanulmányait. A fiatal Franz családtag lett, hiszen Calderoniéknak lányuk volt, így kezdettől fogva úgy tanították és nevelték az inasfiút, hogy idővel övé lesz a vállalat. A tanításnak része volt egy amerikai tanulmányút is: tizenkét évi inaskodás után 1857-ben az Egyesült Államokba utazott, és ott négy évig dolgozott, szintén látszerészként. Visszatérve feleségül vette Calderoni lányát, Idát, megtakarított pénzéből pedig betársult egykori mesteréhez, és 1861-ben megalapították a Calderoni és Társa nevű vállalatot, melyet 1864-ben Hopp teljes egészében át is vett, az eredeti elnevezést azonban megtartotta. Mivel jól ráérzett kora fejlődő ágazatainak szükségleteire, ügyességének és az állami megrendeléseknek köszönhetően nagy vagyonra tett szert. A házassággal már nem volt ekkora szerencséje, Calderoni Idával mindössze fél évig bírták együtt. Hopp ezután már nem nősült meg, érdeklődése viszont még inkább a geográfia és a műkincsek felé fordult.

Politika helyett utazás

Mivel Hopp Ferencet ismert és befolyásos budapesti üzletemberként a politikai élet nem vonzotta, szabadidejét és vagyonának egy részét utazásra és műkincsek gyűjtésére fordította. Először szakmai indíttatásból vagy üzleti tevékenységének kiszélesítése végett indult távolabbi tájak felé, de 1882-ben már kimondottan azzal a céllal hagyta el Fiume kikötőjét, hogy megkerüli a földet. A Földközi-tengeren és a Szuezi csatornán keresztül kelet felé hajózva eljutott Ceylonba és Ausztráliába, majd Indonézián keresztül Indiába. Dardzsilingben meglátogatta a 19. század leghíresebb magyar utazójának sírját. „Január 2-án reggel az első utam a temetőbe vezetett, hogy felkeresem honfitársam, Alexander Csoma de Körös sírját, és síremlékére egy friss virágkoszorút tegyek. A síremlék nagyon jó állapotban van, a homokkő oszlopot éppen frissen meszelték” – számolt be útjáról az egyik budapesti német újság. Indiában Hopp két hónapot töltött, onnan Japán és Amerika érintésével tért haza 1883 augusztusában. Különösen nagy hatást gyakorolt rá a japán díszítőművészet. Az első japán impulzus még inas korában érte, az Egyesült Államokban, ahol egy hivatalos japán küldöttség egyik tagja egy díszérmét ajándékozott neki, Hopp Ferenc pedig színházi látcsővel viszonozta az ajándékot.

Jótékonyság, hobbi, üzlet

1814-ig még négy világ körüli utat vállalt. A leghosszabb Portugáliából indult, és majdnem másfél évig tartott: ekkor nyugati irányban kerülte meg a földet. Bár többször érintette Délkelet-Ázsiát, és járt Mongóliában is, figyelme középpontjában végig a nagy kelet-ázsiai kultúrák: India, Kína és Japán álltak. Néprajzi és vallási jellegű tárgyak, textilek, Buddha-szobrok, festmények, mozaikok és kerámiák százait gyűjtötte össze, miközben tudós társaságokat, és jótékony szervezeteket is támogatott. A korabeli budapesti aukciókon elárverezett távol-keleti tárgyak nagy része is hozzá került. Emellett persze tovább működtette a látszerészetet, szemüvegeket, távcsöveket és persze tanszereket forgalmazott és gyártott.

Múzeum lett a háza

Bár Budapesten a századforduló környékén Hopp Ferenc birtokolta a legtöbb keleti műtárgyat, műgyűjtőnek sosem nevezte magát. Mivel szinte mindegyik tárgyához személyes emlékek fűzték, nem adott el semmit. Részben azért is vásárolt magának 1883-ban egy Andrássy úti villát, hogy helyet biztosítson tárgyainak. Múzeumi és egyéb kiállításokra viszont szívesen kölcsönözte őket. Halálakor négyezer darabos gyűjteményét és villáját az államra hagyta, az Andrássy úti épületben a 20-as években meg is nyitották a róla elnevezett múzeumot, mely Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum néven ma is fennáll. Jelenleg egy Sanghaj-kiállítást nézhetünk meg benne, melynek célja, hogy a két háború közt Sanghajban élt magyarok hagyatéka révén bepillantást engedjen a kínai metropolisz világába, másrészt hogy a magyarországi művészetben tapasztalható keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket. Valószínűleg maga Hopp Ferenc is megnézné, ha ugorhatna egyet az időben.

Tanszerek a Miatyánk utcából

Magyarországon sokan a tanszeripar atyját tisztelik Hopp Ferencben. A világjáró műkincsgyűjtő látszerész ugyanis a dualizmusban az elsők közt létesített tanszerlerakatot Budapesten, és tanszerboltot is nyitott a Miatyánk utcában (de a magyarországi iskolai szemléltetőeszköz-gyártás is az ő nevéhez fűződik). Az 1868-as, Eötvös-féle közoktatási törvény egyik vállalása az volt, hogy az állam felszereli a népiskolákat, s a tanszer-közbeszerzések egyik legmegbízhatóbb és legjobb minőséget garantáló beszállítója Hopp Ferenc vállalata, a Calderoni és Társa volt. Hopp egyébként morva szülőfalujába is küldött tanszercsomagokat, vagy glóbuszt, vagy éppen anyagi hozzájárulást a templom új padlójának elkészítéséhez, és több köszönőlevelet is kapott a hálás fulnekiektől.