Tardoskeddről tánclépésben Amszterdamba

Varga József a romantikus előadások szépséges hercegeinek szerepét táncolja sorra: Diótörő, Hattyúk tava, Giselle, Hamupipőke, Rómeó és Júlia... Mielőtt elábrándoznék, hamar kijózanít, hogy ehhez a kivételes pályához megfelelő testi adottság, átlagon felüli akaraterő, fegyelmezett életmód és elhivatottság szükséges. Egy háromórás balettelőadáshoz komoly fizikai és mentális erő kell, kilométereket kell futni, nagy ugrásokat elegáns pontossággal kivitelezni. „Hiába legendásan karcsúak a balerinák, egy-egy előadás során tonnákat kell emelni” – mosolyog a 37 éves balett-táncos, aki egészen fiatal korától tudatosan készült hivatására.

„Előbb rajz szakra jártam a művészeti alapiskolában, de a képzőművészet igazából nem fogott meg. Aztán egyszer épp felvételiztettek tánc szakra, amikor anyuval betévedtünk, és fel is vettek. Egyedüli fiú voltam, de ez nem zavart. A tanárom negyedikben ajánlotta, hogy tanuljak tovább egy nyolcosztályos pozsonyi konzervatóriumban. Magam is csodálkoztam, amikor oda bejutottam. Ugyanis nekem a harmadik körben a felvételin már nem is kellett táncolnom, sem improvizálnom, csak fotóztak. Nem is értettem, amikor megjött postán az értesítés, hogy sikerült a vizsgám. Így aztán elég korán, 10 évesen elkerültem otthonról, 89-től 97-ig Eva Jaczová tánckonzervatóriumában tanultam.”

Tanulmányai kezdetén még azt gondolta, hivatásos néptáncos lesz. Aztán az első balettelőadás olyan nagy hatással volt rá, hogy eldőlt: az eleganciának, a légiességnek, a kecsességnek kötelezi el magát. „A Diőtörőben táncoltam a Nemzetiben először, abban rengeteg a gyerek szereplő, és nekem nagyon megtetszett a színpad. Pedig eleinte nem voltak a legjobb jegyeim balettből, többéves kitartó gyakorlás, sok-sok edzés kellett hozzá, hogy a legjobbak közé kerüljek.”

Monte-Carlón át Zürichbe

17 évesen tanári ajánlásra három hónapot Monte-Carlóban töltött egy kurzuson. „Nyári táncszínházi előadásra kellettek fiúk. Ott nyílt ki a szemem a világra, a táncművészetre. Rájöttem, mennyit kell még tanulnom, fejlődnöm – az egyszerűen más szint volt. Azt is megértettem, hogy sokkal többre vagyok képes, magasabb fokon is táncolhatnék. Meghatározó volt számomra Marika Besobrasová személye, aki az iskolát vezette. Amikor aztán leérettségiztem, felhívtam őt, hogy szeretnék nála továbbtanulni. A legjobb táncos akartam lenni, aki csak lehetek. Másra nem gondoltam. Tudtam, hogy ott kihozzák belőlem. Így is lett.” 

Ösztöndíjasként két évig tanult az akadémián, nagyon jó helyezéseket ért el nemzetközi versenyeken. Első profi lehetőségét a Ballett Zürichben kapta, ahol aztán nyolc évet töltött. „Ott három éven belül első szólista lettem, vezető táncos. Nagyon jó társulat volt, de a világban vannak nevezetesebbek is, és éreztem, hogy váltani kéne, más repertoárt kipróbálni.”

Amszterdam után?

Európában pedig Amszterdamban a legnagyobb a repertoár. József már a 10. évadot tölti itt, mellette rengeteget vendégszerepel szerte a nagyvilágban. „Táncoltam a moszkvai Bolsojban, Koreában, Japánban, fellépek gálaesteken Pozsonyban, Budapesten is, nehéz felsorolni; tulajdonképpen csak Amerikát és Ausztráliát nem hódítottam még meg. Előfordul, hogy nyolc előadásom van tíz nap alatt három országban... olyankor azért nagyon húzós.”

Emellett tavaly díjnyertes művészfilmet forgatott, fotókönyvben szerepelt, nyári kurzusokon tanított. „Az újabb nemzedéknél a fókusz a technikai dolgokon van; én a hagyományos stílus híve vagyok, ezt akarom átadni.”

Körülbelül 60 előadásban táncol évente. Naponta hét órát próbál, mellette fitnesz, torna, úszás, fizioterápia, masszázs, nyújtás, futás... A megfelelő kondíció megtartása másként nem lehetséges. „Csak otthon, Tardoskedden tudok igazán semmit nem csinálni, teljesen kikapcsolódni. Bár a fitneszedzéseket ott sem hanyagolom el.” Ez azonban évente csak háromszor adatik meg neki. „Egy-egy ilyen hét alatt anyu főztjén élve fel is szedek öt-hat kilót, de gond nélkül lefaragom, amint visszazökkenek a hétköznapokba.”

Élete mégsem csak a tánc körül forog. Hét nyelven beszél, fotóz, a 4. ligában versenyez dartsban. Autója nincs, a holland fővárosban biciklin és motorcsónakkal közlekedik. Négy éve együtt él egy ottani lánnyal. „Nagyon szeretem, amit csinálok, bár nem tudom, mennyi ideig leszek képes ilyen szinten művelni. Majd elválik, hová visz a szívem... Még az is könnyen lehet, hogy semmi köze nem lesz a tánchoz ” – mosolyog titokzatosan.

Addig azonban még sokat kell gyakorolnia, előírásszerűen étkeznie, aludnia, s a most, a szabadság idején növesztett komoly szakállat is le kell vágatnia. A szerződésében még azt is kikötik, hogy nem síelhet, és más veszélyes sportokat sem űzhet. Egy sérülés hosszú időre eltiltaná a színpadtól, és ezt ő sem szeretné. „Az ember vigyázzon magára” – búcsúzik bölcsen.