Egy könyv sikertörténete

A könyv sikersorozata folytatódik. A 2013 decemberében megjelent eredeti, szlovák nyelvű kiadás (Imrich Szabó: Tisícročná história rodu Károlyi de Nagykároly) elnyerte a Szlovák Történelmi Társaság tekintélyes, tudományos körökben is magasra értékelt díját. A Társaság bírálóbizottsága minden évben két tárgykörben választja ki az általa legjobbnak ítélt történelmi témájú kiadványok közül a legjobbat.

Az idén tudományos munka kategóriában PhDr. Diana Duchoňová: Palatín Mikuláš Esterházy a jeho dvor (Esterházy Miklós nádor és udvartartása) című kötete nyerte el a díjat, ismeretterjesztés kategóriában pedig Szabó Imre Károlyi-könyvének szlovák nyelvű kiadása. A díjakat a História Magistra előadássorozat rendezvényén PhDr. Dušan Kováč DrSc. történész, író, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tagja (aki többek között a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja is) adta át a szerzőknek. A Szlovák Történelmi Társaság bírálóbizottságának elnöke, PhDr. Eva Kowalská DrSc. még az ünnepség előtt elmondta, hogy mindegyik benevezett munka értékes, a döntés nem volt könnyű, ám egyértelműen a Károlyi-könyv lett kategóriájának legjobbja, gazdag írói tapasztalatokkal rendelkezve pontosan tudja, mennyi aprólékos kutatómunka előzi meg egy ilyen kötet létrejöttét. Amit a másik legfontosabb dologként értékelt: a könyv lenyűgöző stílusgazdagsága. Egy történelmi témájú munkának az adatok pontossága mellett ez a legfőbb vonzereje: a különböző stílusok könnyed, elegáns, élvezetes váltakozása. A díj, a Szlovák Tudományos Akadémia elismerése egy értékes és kivételes könyv lélegzetelállító sikere.

Örömmel vegyes büszkeséggel hallgattam, hogy idén a magyar főnemesek vitték el mindkét díjat. Most a Károlyi-könyv újabb sikeréről kérdeztem a szerzőt, Szabó Imrét.

Ki nevezte be a művet a Szlovák Történelmi Társaság pályázatára?

Dr. Bernard Roštecký, Tótmegyer község polgármestere.

A Károlyi-könyv első, csak szlovák nyelvű kiadása is kapott elismerést.

Igen, valóban. Az első, 2012-ben megjelent szlovák nyelvű kiadás 2013 őszén elnyerte a Martinban székelő Szlovák Genealógiai és Heraldikai Társaság által meghirdetett 7. országos irodalmi vetélkedő 2. díját.

Több könyvét is díjazták már, mondhatni, ön rutinos díjátvevő, mégis megkérdezném: milyen érzés?

Elsősorban az olvasóknak írok, ugyanakkor – be kell vallanom – valamiféle, még a magam számára is nehezen meghatározható belső erő hatására. Olyan ez, mint egy elodázhatatlan kötelesség, amelyet ha törik, ha szakad, mindenáron el kell végeznem. Ezt a kötelességtudatot – amely arra ösztönöz, hogy képességeimet ki- és felhasználva egy egyetemes nemes célt szolgáljak – már gyermekkoromtól szívtam magamba, talán szülőfalum, Tótmegyer igényes kulturális környezetének hatására, vagy pedig nagyszüleim és szüleim nevelték belém, akik számára a kötelesség, az egyenes út, a becsület és a tisztesség mindig az első helyen álltak. Ebből a szempontból életem meghatározó, pótolhatatlan példaképe a nemeslelkű, melegszívű, bölcs asszony, Fekets Mária volt – az én drága, felejthetetlen nagyanyám, az asszonyi odaadás szinte tökéletes megtestesítője. És hogy milyen érzés? A jól végzett munka öröme.

Nem érzi úgy, hogy egy kicsit elégtétel is, hiszen megelőzött több szlovák történészt?

Egy dolgot feltétlenül szeretnék hangsúlyozni: soha nem volt célom bárkit is megelőzni vagy bárkivel versenyezni. Mindig azt tettem, amire képes voltam. Arról írtam, amiről úgy éreztem, hogy érdemes továbbadnom. Így szeretnék a kultúra és az irodalom terén egyfajta maradandó nyomot hagyni magam után. Ami pedig a történészeket illeti, végtelenül tisztelem és elismerem széles körű műveltségüket, és talán a lelkem mélyén kicsit irigylem is óriási tudásukat, de ahogy már említettem, soha nem hasonlítottam össze magam velük.

A szlovák olvasóközönség körében is nagy az érdeklődés a közös történelem, tehát a magyar történelem iránt is, annak ellenére, hogy mintha csökkenne az olvasási kedv. Mi erről a véleménye?

Tudom, hogy manapság nem mindenkit szólítanak meg a könyvek, és meggyőződésem, hogy ennek a nemzedéknek a kárára, hiszen sokan kifejezni sem tudják magukat rendesen, a helyesírásról pedig inkább szót se ejtsünk. Elég, ha csak az internetes hozzászólásokat nézzük. Véleményem szerint nagyon sokat kellene olvasni – mindenkinek, kortól függetlenül. Ha nem olvastam volna annyit, most nem is én volnék. Szellemi látóköröm kétségkívül szűkebb volna, és nem volna előttem semmiféle irodalmi példa, amely a szülői neveléssel együtt alakította jellememet és személyiségemet.

Hogyan alakul a Károlyi-könyv további sorsa?

A könyvet most fordítják angol nyelvre, augusztus végére tervezem a tördelést, de ne fussunk ennyire előre. Az angol változat minden bizonnyal elkészül, de még nem tudom, hány példányban jelenik meg, mert ez az anyagiaktól függ; minden a pénz körül forog. A romániai partnerekkel éppen most tárgyalok a román fordításról. Szurkoljon nekem!

A könyv – miután magyarul is elolvashatták – a Károlyi családban is nagy sikert aratott. Hogy nyilvánult ez meg konkrétan?

Rengeteg gratulációt kaptam azoktól az emberektől, akiket őszintén tisztelek és kedvelek, de teljesen ismeretlen olvasóktól is, akik e-mailben kerestek meg. A Károlyi család más tagjai is elragadtatással fogadták, és szívesen vették volna, ha az ő családi águkról is részletesebben olvashatnak benne – ami késik, nem múlik. Örömmel fogadták már az első, 2012-es szlovák kiadást is, de elolvasni nem tudták. Annál jobban várták a magyar fordítást, hiszen az idősebb generáció tagjai még tudnak magyarul. A legfiatalabb Károlyi-nemzedék már kevésbé érti a magyar nyelvet, ezért türelmetlenül várja az angol fordítást.