Könnyes szemmel?!

Vasárnap

Könny szökött a szemébe. Különösebb oka nem volt rá látszólag, mégis ott ült az asztal mellett és egyre homályosodott előtte a kép. Csillogni kezdett minden, a tárgyak körvonalai eltűntetek, a színek keveredni kezdtek.

Az első könnycsepp legördült az arcán. Búslakodásra is akadt volna ok bőven, de ezek nem a bánat, sokkal inkább az öröm könnyei voltak. A szája önkéntelenül is mosolyra húzódott, miközben érezte, olyan, mintha egy másik dimenzióba került volna. Oda, ahol semmi sem számít, csak a szeretet. Ezen a homályos, mégis tűpontosan éles szemüvegen át látta a világot. A saját világát. Mindazt, ami történt az elmúlt esztendőben. Látta a bút, az év nehézségeit, félelmeit, mindennapi és nem mindennapi kínlódásait. Érdekes, mégsem a fájdalom könnyei csorogtak arcán, hanem a háláé. Azt érezte, így visszatekintve mindez már kevésbé számít, s ha fájt is, mára már lehet vele élni.

A homályban látta a saját örömét. Annak minden jelentős és jelentéktelen pillanatát. Az embereket, helyzeteket, pillantásokat, amelyek a boldogságot hozták-vitték az életében. Könnyei folytak, arca mégis ragyogott. Volt, amit már rég elfeledett, akire nem is emlékezett, s olyan is, aki máig mindennapi örömének okozója. Hálás szívvel tekintett e furcsa szemüvegen keresztül ismerősre és ismeretlenre egyaránt. A furcsa, létnélküli állapotából a kakukkos óra zökkentette vissza a valóságba. Érezte, hogy valami megváltozott, s miközben zsebkendő után kutatott, meglátta magát a tükörben. Arcán még mindig ott volt a mosoly, s egyszer csak megértette, mit akart üzenni ez az éber álom: minden elmúlik.

Mosollyal teli évösszegzést, zárást kívánok Neked!

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?