Kis és nagy építők

Vasárnap

Nemrég hallottam, hogy az egyik, több évtizede létező szlovák lap már nem fejleszti a nyomtatott kiadását. Megtartja ugyan, de energiát inkább csak az internetes kiadásba fektet, hiszen a nyomtatott sajtó fölött eljárt az idő, egyre kevesebben olvassák, és ez a tendencia aligha fog megfordulni.

Néhány nappal később azon gondolkodtam, melyik lehetett az első újság, amit gyerekként kezembe vettem. Emlékszem homályosan a Kis Építőre (bár sokáig nem értettem, hogyan kell „kisépíteni”), az IPM-re, amelynek 80-as évekből származó évfolyamai még az ezredfordulón is érdekes olvasmányoknak bizonyultak, de állítólag a Hét meg az Új Szó is a kezem ügyében volt néhány éves koromban (ráadásul a betűk ismerete nélkül is mindig tudtam, melyik „a mostani”). Hasznos dolog néha átlapozni a húsz vagy harminc évvel korábbi sajtót is.

Az ezredforduló táján került a kezembe Kós Károly könyve, Az országépítő. Kós Károly polihisztor volt, építészként és íróként is maradandót tudott alkotni, 1918-ban közösségszervező politikusként pedig a Kalotaszegi Köztársaság kikiáltásával próbált autonómiát kiharcolni Erdélyben. Említett könyve történelmi regény, amely I. István király életéről szól. (Kós egyébként 1942-ben színművet is írt István királyról). Ha tanulmányozzuk első, szent királyunk életét, megállapíthatjuk, hogy kicsit benne is tisztelhetünk egy polihisztort. Ha nem is volt az a szó szoros értelmében, mindenképpen bizonyította, hogy egy uralkodónak, ha hosszú ideig szeretné vezetni és építeni az országát, sok mindenhez értenie kell. Ezer év elmúltával csak találgathatjuk, milyen volt István király jelleme, a trónján eltöltött négy évtized viszont arról tanúskodik, hogy birtokában volt azoknak az uralkodói erényeknek, amelyeket a krónikák és legendák vele kapcsolatban emlegetnek. A trónutódlást viszont nem tudta biztosítani, hiszen fia, Imre herceg 990 éve, 1031. szeptember másodikán egy vadászbalesetben meghalt. Neki, fiának szólnak a korabeli királytükör műfajában íródott intelmei, amelyek több ezer éves tanulságokat fogalmaznak meg. A hatodik fejezetből (A vendégek befogadásáról és gyámolításáról) származik a következő idézet.

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.”

Az e heti Vasárnapban országépítő királyunkhoz kötődő témák mellett a mai kor építőinek problémáival is foglalkozunk. Nagyon megnőttek az építőanyagok árai, ezért azoknak, akik építkeznek vagy házat újítanak fel, sokkal több költséggel kell számolniuk. Sztárinterjúnkban egyszerre három hazai színész életpályájáról tudhatunk meg érdekes részleteket: Bandor Éva, Mokos Attila és Szabó Viktor Zselízen érettségiztek, Pozsonyban diplomáztak, és mindhárman Komáromban játszanak. De visszatekintünk az olimpiai játékokra, és találnak még a lapban történelmi kvízt, és sok-sok receptet a Vasárnapi Asztal, valamint az Okos Konyha mellékletünkben.

Építkezzünk tehát tovább, de azért néha kapcsoljuk ki a betonkeverőt.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Érdekes

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

Tintakék éjszakában robogtunk át Új Mexikón, szürkületkor a texasi Dal-hartban jártunk, a kietlen VASÁRNAP délutánon a sík Oklahoma egyik városát a másik után hagytuk el, estére Kansasba értünk. S a busz csak őrölte az utat. Október volt, a hazatérés hónapja.

Jack Kerouac: Úton

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?