Az anyák küldetése

Mind más, egyiknek több vízre vagy napfényre van szüksége, mint a másiknak. Hiába akarjuk, hogy a szerény ibolya magjából tövises, erős rózsa legyen. De ha elfogadjuk, hogy ő „csak” ibolya lesz, és ennek fényében közelítünk hozzá, akkor sok örömünk fog telni törékenységében és illatában. Persze a rózsát is nyesegetni kell, hogy szép példány legyen belőle. A gyereket se elég a tévé elé ültetni, hogy bámulja egymás után a sületlen meséket. Új diagnózisról olvastam a minap, neve: virtuális autizmus. A gyermek hasonló tüneteket produkál, mint az igazi autista, csak ezt a tévé, a tablet, a mobil, a számítógép használata okozza. Aki négy-öt órát tölt ilyen foglalatossággal, annál könnyen előjöhet ez a betegség, ami szerencsére visszafordítható. A gyerek ilyenkor magába fordul, nem tudja tartani a szemkontaktust, ismétlődő mozgásokat végez. Az orvos kérdésére őszintén válaszoló szülőtől függ a diagnózis helyes felállítása, de kérdem én, hányan mernék bevallani, hogy hány órát bámulja a tévét a pár éves gyerekük? Több idősebb gyermekorvos nem hisz az új diagnózisokban, mint amilyen például az ADHD, ezeket a nevelés vagy a szeretet hiányával magyarázzák. Vagy nem öntözzük a virágunkat, vagy mást akarunk belőle nevelni. Nagy kihívás elfogadni a gyerekünket olyannak, amilyen, főleg, ha „problémás”. Ám az ő helyzetét könnyítjük meg vele, és ha biztonsággal és szeretettel lesz körülvéve, belőle is lehet elégedett, boldog felnőtt. Másra nincs is szüksége. Nem kell ahhoz orvosnak vagy mérnöknek lennie, hogy boldog legyen. Csak segítsünk neki megtalálni azt, amiben jó, amit szeret. Jó mesteremberekre is nagy szükség van. Képességeihez mérten kell vezetni, így nem fogunk túl sokat elvárni tőle. Mi is, ő is elégedettek leszünk így.

Szabó Katilla, Deáki