Misztikus szám ez a két hetes. Ez a hetvenhét! Aki ismeri a meséket, tudja, hogy afféle mesekezdő fordulat ez. A nagy fáról szóló mesének a kezdőtétele.
Volt egyszer egy nagy fa, annak volt hetvenhét gyökere, hetvenhét ága, a hetvenhét gyökerén állott hetvenhét sárkány, a hetvenhét ágán hetvenhét holló. Mondják angyali számnak is, az isteni, hetes számrendszer része is. Itt a földi létben azonban csak egy szám, egy természetes szám a 77. Amely most, folyó év november huszonkilencedikén egy olyan jeles férfiú korát mutatja, akinek a szlovákiai és a határon túli magyar irodalomtörténet, kultúrtörténet, muzeológia, közművelődés és az irodalomtörténész-szakma igen sokat köszönhet. Praznovszky Mihályé e kor.
Az időt megérni nem érdem, az időt jól kitölteni az igazi érdem! Van erre egy latin mondás:
Non Quam diu sed quam bene – Nem milyen hosszan, de milyen jól! S ez a lényeg! Hogy az ember, az alkotó ember miként él. Marad-e nyoma, folyamatos jelenné tud-e válni az alkotásaiban, az írásaiban? Keveseknek adatik meg az! Praznovszky Mihálynak igen!
Az ő életéből, eddigi 77 évéből tulajdonképpen majdnem 60 esztendő igen erős tanulással, kutatással, munkával, írással telt, telik, s biztos vagyok abban, ez a további – remélt és óhajtott –évtizedekre is így marad! Erre mi sem nyilvánvalóbb bizonyíték annál, hogy jelenleg is irodalomtörténeti munkát ír Fráter Erzsike életéről. Mellette egy vagy két másikat éppen szerkeszt, összeállít, szakmai lektorként olvas, ráfigyel, és még kiállítást szervez, rendez, kiadványokban szakcikkekkel szerepel, konferenciákon vesz részt, irodalmi társaságot vezet, utazik és keres, vitázik és harcol. Azért, hogy a lehető legjobban és legszélesebb körökben elismertesse a magyar irodalmat, az általa kiemelten nagyra tartott tizenkilencedik századi magyar irodalmat, annak is nógrádi jeleseit. Madách Imrét, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát. Meg Jókai Mórt, a nagy magyar költői géniuszokat, Petőfit, Aranyt, Tompát, s hadd ne soroljam tovább! Meg a korábbi korszakok halhatatlan, de fakuló arcképű poétáit, Balassi Bálintot vagy Gyöngyösi Istvánt.
Praznovszky Mihály 77 éves! Aki hallotta már őt bárhol is előadni, tárlatot vezetni, nyilvánosság előtt beszélni, tudja, hogy milyen zseniálisan és közérthetően, érdekesen és szakmailag megalapozottan tud beszélni az irodalomról, a színházról, a társművészetekről, egyáltalán a világról. Reneszánsz ember Ő! Afféle régi vágású, egy talpig úriember, aki mintha egy regény lapjairól toppanna éppen elénk, olyan bensőséges viszonyban van a regénynek a hőseivel, na meg az írójával is. Ha drámáról beszél, ha kedvenc darabját, Madách Imre Az ember tragédiáját elemezi, szinte megállíthatatlan hévvel, láttató erővel szól a drámáról. Annak rejtett tartalmait, egyszerű olvasó számára kódolt üzeneteit egyszerre világossá és pontosan érthetővé téve. Amikor Praznovszky Mihályt bármilyen témában előadni hallottam, azt éreztem, a rácsodálkozás varázspálcájának ütésével mintha újabb és újabb értelmezési lehetőségek csillaghalmazaira nyitott volna a szigorú szövegeken való átjutáshoz egy járatot.
Tőle tanultam azt is: a kimondottsága véglegessé teszi a szót. Azt tudjuk, régen nem a szavak száma számít, hanem azok súlya. Praznovszky Mihály műveit olvasva még felesleges vesszőt sem vettem soha észre.
Az ő igazi kedvence Madách Imre, akinek hatalmas művéről, Az ember tragédiájáról mint a magyar kultúra legértékesebb exportcikkéről szokott beszélni. Vajon Madách anno gondolt-e arra, kései olvasói miként fogadják a művet? Gondolt-e ránk Madách? Mert-e remélni utódot, leszármazottat, más térben és más időben, egy más dimenzióban létező olvasót, értelmezőt, gondolkodót, vagy falanszterre ítélt minket? Sejtette-e, hogy lesz egy irodalomtörténész, aki egy életen át kutatja, elemezi a nagy művet? Ki tudja! Rejtély ez. Maga Praznovszky mesélte azt, hogy hiába feküdt bele egyszer, még a kiállítás építése idején Madách oroszlánbarlangjának hálórészében a drámaköltő fekhelyére, hogy ott ihletet merítsen valami Opus Magnumhoz, nem járt jól. Az ihlet az nem jött, de a kemény deszkán heveréstől kisebb isiászt kapott. Derékfájás, bajok, gondok, betegségek kerüljék Praznovszky Mihályt! Vivát! Két hetes, mágikus hetvenhét idején meg még sokáig! Az egész élete egy Opus Magnum!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.