Szegény párák – Frankenstein bohém lánya

Yorgos Lanthimos görög rendezőtől korábban olyan filmeket kaptunk, mint például a párkapcsolati disztópiában játszódó A homár vagy az angol fejedelmi paráznaságot bemutató A kedvenc. Történetei abszurdak, zavarba ejtőek, szemtelen ütköztetések saját szánalmasságunkkal. Rengeteget lehet rajtuk nevetni, vagy meg lehet rajtuk sértődni. Ilyen a Szegény párák is.

Született botrány

A 19. századi Londonban járunk. A torz sebész, Godwin Baxter (Willem Dafoe) felkéri egyik tanítványát, hogy kövesse figyelemmel fogadott gyermeke, Bella Baxter (Emma Stone) fejlődését. A lányt először szellemileg visszamaradottnak, majd gyermektestbe zárt felnőttnek nézi, mielőtt kiderül a sötét valóság: Bellát mesterségesen alkották egy öngyilkos nő holttestéből. A négy fal közé zárt lányt azonban idővel vonzani kezdi a világ, és Európa körüli utazásra kéredzkedik egy kicsapongó ügyvéd oldalán. A Szegény párák vérbeli felnövéstörténet – csak felnövés nélkül. Egyedisége abban rejlik, ahogy felnőtt főszereplője gyermeki egyszerűséggel értelmezi és provokálja az etikettet, a gonosz természetét vagy éppen a szexualitást. A végeredmény legalább annyira feszélyező, mint amennyire szellemes.

Lanthimos groteszk világában leginkább a színészek lesznek az idegenvezetőink, akik vidáman vetkőztetnek ki álszerény gátlásainkból. A legbűnösebb kacajokat jó eséllyel Willem Dafoe csikarja majd ki, aki századszorra is úgy mesél gyötrelmes, kísérleti nyúlként töltött gyermekkoráról, mint más a családi játékestekről. Könnyed ellensúlynak szerencsére végig ott lesz a parádés Emma Stone, aki, ha hagyjuk, akár még arról is meggyőzhet minket, hogy az ő képében nem tabudöntögetést ünneplünk. Elvégre alakítása a film 140 perce alatt egy egész emberöltőt összefoglal, az első ártatlan gyerekcsínytől egészen a szorongató filozófiai világképzavarig. Az is igaz azonban, hogy éllistás színésznőtől ritkán látni ennyire gátlástalan, testi alakítást, amely nemcsak a kimondott szavakkal, de minden megtett lépéssel és mozdulattal kihívás elé állít. Kinevetjük? Megkívánjuk? Elítéljük? Jó válasz nincs, csak fészkelődő nézők egy kimondatlan játszmában, ahol bármelyik nevetést kínos csend fogadhatja.

Ízes Európa

Az álomszerű szituációkhoz túlvilági látványvilág is társul. Az éles színek és a szédítő kameramozdulatok már önmagukban mámorítóak, a leginkább mégis a dekorációk ragadják meg a figyelmet. A méltán Oscar-jelölt látványtervezők (szó szerint) festői látképekkel, sajátosan irreális méretarányokkal, izgalmas steampunk stílusban gondolták újra a viktoriánus éra európai színhelyeit. A steampunk olyan művészeti stílus, mely az ipari forradalom elemeit, masináit turbózza fel modernkori elemekkel, megalkotva egy olyan, alternatív valóságot, amely egyaránt tiszteleg a múltunk és a jövőnk előtt. Egyszerre varázsolja gótikussá és futurisztikussá az élményt, és lehetőséget ad a nézőnek, hogy éppen annyira rácsodálkozzon az idegenszerű, helyenként túlbonyolított világra, mint Bella.

Végső soron erről a rácsodálkozásról szól a Szegény párák. A mellékszál, mely Bella előző életével, a halála körülményeivel foglalkozik, talán a film legunalmasabb része. Sokkal izgalmasabb, amikor azt látjuk, miként viszonyul a világhoz egy felnőttszerepbe kényszerült, gyermeteg elme, amely nem tolerálja a következetlen normákat, a félrebeszélést, a megjátszott szerénységet. Puszta létezésével kihívást állít az emberek elé, akik így viszonozzák a rácsodálkozást. Eleinte mi, nézők is, valahogy azonban a fal időközben leomlik. Talán akkor, amikor Bella különcsége először tűnik észszerűbbnek, mint a környezete megrökönyödése. Mire a történet egy pontján Bella önszántából prostituáltnak áll, már mi is bólogatunk. Elvégre a szexet szereti, a pénzre meg szüksége van, hát miért ne? Dicsérendő, hogy Emma Stone egy pillanatra sem láttatja kiszolgáltatottnak a figurát, inkább határozott, önazonos jellemnek, aki teljes autonómiát gyakorol a teste felett. Ez persze csak neki tetszik. A többiek üvöltenek, sziszegnek rá, a hajukat tépik. Valószínűleg ők a szegény párák. Majd kinövik.

Hazugság volna azt állítani, hogy a Szegény párák bárkinek ajánlható. A zsenialitás átka, hogy egy bizonyos szögből mindig őrültségnek tűnik majd. Bár ha engem kérdeztek, szerintem van beleszólásunk abba, honnan nézzük.