Feketén, fehéren, vörösen a holokausztról

1980 októberében Thomas Keneally ausztráliai író egy Beverly Hills-i üzletben járt. A tulaj, mikor megtudta, kivel van dolga, elkezdte mesélni „az emberiség legnagyobb történetét”. Arról szólt, hogyan mentette meg a háború alatt őt, nejét és zsidók ezreit egy bizonyos náci gyártulajdonos, Oskar Schindler. Schindler bárkája címen Keneally később könyvet írt az esetről, ami Steven Spielberg kezébe is eljutott.

Spielberg listája

Spielberg amerikai zsidó lévén azonnal vászonra álmodta Schindler történetét, a rendezői széktől azonban megijedt. Ekkorra már ismert filmkészítő volt, A cápa, az E.T. és az Indiana Jones sztárt faragtak belőle, azonban kevésnek érezte magát egy holokausztfilmhez. A projektre Roman Polanski és Sydney Pollack is nemet mondott, mielőtt egy időre Martin Scorsese ölében landolt. Ő azonban végül úgy gondolta, hogy a történetet egy zsidó rendezőnek kéne elmesélnie: így került vissza a gyeplő Spielberg kezébe, majd egy évtizeddel később.

Ekkor már késznek érezte magát, és azt is tudta, hogy a filmet az év telén, Lengyelországban akarja leforgatni. Ideje tehát nem volt sok, víziója annál inkább. A címszerepre például egy viszonylag ismeretlen színészt akart beválogatni, akit nem néznek majd csillogó szemmel az emberek. Így történt, hogy Mel Gibson és Kevin Costner érdeklődése ellenére végül Liam Neesonre esett a választás, akire Spielberg egy színdarabból emlékezett. A płaszówi koncentrációs tábor rideg náci felügyelőjét, Amon Göthöt pedig az a Ralph Fiennes alakította, akit később Voldemortként ismert meg a világ. Fiennes állítólag annyira hasonlított Göthre, hogy egy, a szettet meglátogató holokauszttúlélő végig remegett a közelében. A filmet egyébként különféle lengyel városokban és Auschwitzban forgatták. A płaszówi jelenetekhez életnagyságú replikát építettek az egykori táborból.

A kislány és a zuhany

A stúdió nem örült neki, hogy az 1993-as filmet fekete-fehérben készültek forgatni, Spielberg azonban olyan hangulatot álmodott meg, ami az archív felvételeket idézi. Minden idők talán legismertebb operatőri bravúrja, hogy egyedül egy vörös kabátos lengyel kislány színes a filmben, akin a krakkói gettótisztogatás során akad meg Schindler szeme. A lány rikít, kitűnik a tömegből, egy emberként képviseli az egyéniséget: hiszen a holokauszt nem statisztikákról szólt, hanem élő emberekről. Az élet törékenységével való szembesülés egyértelműen kulcsfontosságú a Schindler listájában: az egyik oldalon ott áll Göth, aki zavarba ejtő egyszerűséggel gyilkol, sportot űz belőle, a kivégzésre várók füle hallatára szidja besülő fegyverét. A másik oldalon pedig ott áll Schindler, a lélekkel „megátkozott” üzletember, aki szánalmát először dacos lázadásként próbálja leplezni, és csak a háború végén jön rá, hogy mit is tett: életeket, embereket mentett. Kevesebbet, mint amennyit képes lett volna.

Ilyen kényes témát persze lehetetlen ellentmondások és botrányok nélkül feldolgozni. Sokan voltak azon az állásponton, hogy Schindler minden jó cselekedete ellenére közel sem volt annyira aktív hős, mint ahogy azt a film sejteti. Szintén kritika érte az auschwitzi jelenetet, melyben Spielberg szándékosan rájátszik a nézők előismereteire az elgázosításról, hogy aztán végül semmi ilyen ne történjen, a zuhanyrózsákból pedig ténylegesen csak víz törjön elő. Michael Haneke filmkészítő buta, ízléstelen megoldásnak nevezte ezt. Spielbergnek azonban sosem volt célja távol maradni a közönségbarát elemektől, elvégre őket akarta megszólítani. Elmondása szerint azért döntött úgy, hogy német és lengyel helyett angolul forgatja le a filmet, hogy az emberek ne a feliratokat olvassák, hanem a képsorok szippantsák be őket. Azért kap helyet a humor, az izgalom és a szentimentalizmus, mert embereket gyászolunk, nem számadatokat. A holokauszt attól igazán tragikus, hogy elszenvedői nevettek, szeretkeztek, pityeregtek... és mégis lemészárolták őket.

Amikor Spielberg felkereste állandó zeneszerzőjét, John Williamset, hogy dolgozzanak újra együtt, Williams elolvasta a forgatókönyvet, majd sétálni indult. Mikor visszatért, azt mondta Spielbergnek, hogy ehhez a munkához nála nagyobb zeneszerzőre lesz szükség. Spielberg ezt válaszolta: „Tudom, de ők mind halottak”. Végül egyetlen félisten sem kellett ahhoz, hogy a Schindler listája minden idők egyik legfontosabb filmje legyen: csak pár ember, aki úgy érezte, ezt a történetet el kell mesélni.