Nagyjaink nyári lakhelyei

vasarnap

Ma nehezen elképzelhető, hogy írói tiszteletdíjból kertes villára tegyen szert valaki. Jókai Mór 1853-ban az Egy magyar nábob folytatásokban megjelent regénye honoráriumából vásárolt telket a Svábhegyen. Babits Mihály 1924-ben vette nyaralóját Esztergomban. Mindkettő látogatható.

Séta a Jókai-kertben

Az író derék gazda volt, emlékét ma is őrzi itt néhány fa és rózsatő. Állítólag reggelenként mindig azzal kezdte a napot, hogy körbejárta a kertet. Kedvenc alkotóhelye – az oroszlános pad – ma is látható. Számos regénye született a pihenőhelyen.

Kívánsága szerint ide kellett volna őt temetni is.

Úgy akarom és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Svábhegyen. El ne vigyenek a Kerepesi úti kertbe, a sok kérkedő márványoszlop közé. Tegyenek oda a négy fehérlevelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat.

 

Erre a hálátlan utókor mégiscsak a Kerepesi úti temetőbe vitte. A Jókai-villa mára megsemmisült, csak a présház maradt meg. Itt alakítottak ki egy kis emlékszobát az író személyes tárgyaival. Legszebb darabja a szülővárosától – Komáromtól kapott tulipános láda. A kert 1975 óta természetvédelmi terület.


A Babits-emlékház

Az esztergomi nyaraló ugyancsak számos irodalmi alkotás ihlető helye. Írók, költők, festők, színészek törzshelye volt, ennek emlékét ma is őrzi az autogramfal – többek között Radnóti, Illyés, Karinthy, Kosztolányi, Csinszka és Szabó Lőrinc aláírásával. A legenda szerint a kevésbé kedvelt vendégeknek puhább rajzszenet adtak, majd távozásuk után nevüket letörölték a falról, míg a megőrzésre szánt szignókat Török Sophie, Babits felesége saját kezűleg konzerválta freskófestékkel.

Pazar látvány nyílik a Dunára és a Bazilikára.

„Kertem az egész táj, hol óriási csiga kétszarvú dombjával a bölcs Bazilika”

– írja a költő.

Az üvegezett verandán felvételről Babits hangján szólnak saját versei, a konyhában tizenöt perces videót vetítenek. Nemcsak a költőt, hanem számos ismert pályatársát is láthatjuk a korabeli filmfelvételeken.

Mindkét emlékhelyre jó kis kaptató vezet, de érdemes a kilátásért és az irodalmi élményért megmászni.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/35. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?