Virtuális szerelem

<p>Szinte valamennyiünk közvetlen környezetében van olyan pár, amelynek arra ment rá a házassága, párkapcsolata, hogy az egyik fél elcsábult az interneten. Az ismerkedésre, kapcsolatépítésre szánt szociális oldalak így sok esetben épp az ellenkező célt szolgálják: hamis illúziókat kínálva rombolják az elérhető, létező valóságot.</p>

Hiányzik a meghittség

Természetesen eleve nem ítélhetjük el azt, hogy valaki a közösségi oldalakon keres partnert, és egy ideig ott tartja vele a kapcsolatot. De a hangsúly azon van, hogy egy ideig, mert a személyes találkozás elkerülhetetlen – enélkül a kapcsolat virtuális marad. Igaz, hogy a félénk, kevés önbizalmú emberek számára a világháló biztonságos terepnek számít, de ahogy ők is csak annyit árulnak el magukról és annyit tesznek hozzá a valósághoz, amennyit akarnak, úgy a másik is. Így a levelezőpartnerről gyakran túl szép, hamis fantáziavilágra épülő kép alakul ki, amelyet nem ellensúlyoz semmiféle nonverbális kommunikáció – tekintet, gesztus, az arc mimikája. 

A közösségi oldalakon egyszerűen mindenki azt ír, amit akar, és aki egy másik gépnél megilletődve, már-már fülig szerelmesen olvassa, nem látja, hogy a lovag vagy álmai nője mikor biggyeszti gúnyos mosolyra az ajkát, mikor húzza össze a szemöldökét vagy éppenséggel mutat fityiszt. Még ha nem szándékos gonoszkodásról, megvezetésről van is szó, hosszú távon akkor sem életképesek a kizárólag a világhálón szövődött kapcsolatok, mert semmi közük a valósághoz. Az üzenőfal és a chat szövegei, bár sokszor humorosak, ötletesek és fantáziadúsak, nem pótolhatják a hétköznapi párbeszédet, mert a legfontosabb, a meghittség hiányzik belőlük. Az, amit csak egy kézszorítás, egy tekintet, egy hanglejtés nyújthat.

 

Facebook: a leggyakoribb válóok

Ez a felszínes könnyedség vezet oda, hogy sokan az interneten ápolt kapcsolatukat szebbnek, jobbnak találják, mint a már létezőt, és a valóságból a virtuális világba menekülnek. Sosem látott barátjukkal osztják meg magánéletük részleteit, neki panaszkodnak, tőle várnak vigaszt – és mivel írásban sokszor meg is kapják, innen már csak egy lépés vezet ahhoz, hogy az illúzióért feladják mindazt, amit addig építettek. Persze van olyan, hogy a neten kezdődött flörtből komoly, tartós kapcsolat alakul ki, de ehhez mindig ki kell lépni a való világba és tényleges élethelyzetekben kipróbálni a másikat. A kapcsolat életképessége, tartóssága csak ilyenkor, valódi konfliktusok próbáján derül ki.

A The Guardian című amerikai napilap által végeztetett felmérés szerint az utóbbi öt évben a Facebook volt a leggyakoribb válóok. A megkérdezett válóperes ügyvédek 90 százaléka arról számolt be, hogy a kapcsolatok megromlásának okai között a közösségi oldalak a listavezetők, még akkor is, ha a gond máshol kezdődik. Egyrészt bármily konfliktus esetén lehetőséget nyújtanak a menekülésre, flörtre, vigaszkeresésre, és az emberek ahelyett, hogy otthon oldanák meg a problémáikat, máshol szellőztetik. Másrészt pedig azért, mert könnyen bizonyítékot szolgáltatnak a félrelépésekre, hűtlenségre, hiszen a jóhiszemű barátok, kollégák sokszor a saját oldalukon jelölik be azt, aki a tilosban járt. A feltöltött fényképek számos esetben szolgáltak már bizonyítékul a bíróságon, de ha nem fajul is idáig a helyzet, komoly válságot okozhatnak a párkapcsolatban és a barátságokban is. A magáról sok képet feltöltő személyt például még a családtagjai és a barátai sem tartják túl megbízhatónak: úgy érzik, kiszolgáltatja magát, és ezt bármikor megteheti velük is. 

 

Flörtből valódi hűtlenség

Ezért tartják a pszichológusok és szociológusok figyelmeztető jelnek, ha valaki annak ellenére, hogy kapcsolatban él, túl sok időt tölt az interneten, és egyszeriben igénye sincs rá, hogy a párjával beszélje meg a dolgait. Soňa Balogová, aki Léván házassági tanácsadót működtet, azt mondja, a netre való menekülés oka mindig az, hogy az egyik fél úgy érzi, a másik nem figyel rá eléggé. „Leggyakrabban a gyermekgondozási szabadságon lévő fiatal nők ismerkednek a Facebookon. A romantikus időszaknak vége, férjük késő estig dolgozik, és nemhogy nem udvarol, de már alig beszélget velük. Ilyenkor kapóra jön az udvarias és gáláns ismeretlen, aki mindent megért, mindenre van egy találó megjegyzése. Valahogy így kezdődik a dolog, és a kezdeti rokonszenv nagyon hamar átalakul plátói szerelemmé, hiszen tulajdonképpen mindenki arra vágyik. Ugyanarra a szenvedélyre, endorfin- és adrenalinlöketre, amely akkor árasztotta el, amikor a párjával még csak ismerkedtek, s amikor még csak egymás jó tulajdonságait látták” – mondja a tanácsadó, aki szerint ebben a pszichikai állapotban az ember könnyen elveszíti realitásérzékét. Nem méri fel, hogy egy ismeretlenbe szeretett bele, akiről nem tudja, nem házas-e, hány nővel flörtöl a neten rajta kívül, esetleg nincs-e komoly lelki problémája. „Az interneten mindenki bátrabban osztja meg a másikkal gondolatait, érzéseit, mint szemtől szemben. A nagy kitárulkozások eredménye, hogy a levelezőtársak úgy érzik, egy hullámhosszon vannak, holott lehet, hogy egyikük sem teljesen őszinte. Sokan az ilyen egymásra hangolódást sorsszerűnek élik meg, és teljesen átadják magukat neki. Ilyenkor a józan ész háttérbe szorul, és az ártatlan flört gyakran valóságos hűtlenséggel végződik.”

 

A cyberlovag valódi felesége

Szerencsére Szlovákiában ez az utóbbi egy-két évben már ritkábban fordul elő. Soňa Balogová azt tapasztalja, hogy az emberek tudatosabban kezelik a közösségi oldalakon kötött ismeretségeket, többekben felmerül a kérdés, hátha nem ők az egyedüliek, akikkel a tökéletesnek tűnő partner szerelmes üzeneteket vált. Persze még mindig vannak, akik elcsábulnak, és korántsem csak a fiatalok között. „Az ötvenen túli férfiak gyakran keresik meg egykori osztálytársaikat, ismerőseiket a Facebookon, és nemegyszer újra fellángol a régi szerelem. Ebben a korosztályban gyakran a feleségek vetnek véget az idillnek. Nekem is voltak már olyan klienseim, akiknél a facebookos szerelembe esett asszonyt a cyberlovag felesége jött el felvilágosítani, hogy bizony nem ő az egyetlen, akit férje lehalászott a világhálón. Az is előfordult már, hogy a Facebookon flörtölő asszonynak a férje is válaszolgatott álnéven – így akarta őt kipróbálni. Ezek egy kívülálló számára humoros történetek, de aki megélt ilyet, és sok érzelmet adott bele, annak éppolyan csalódás lehet, mint egy valódi kapcsolat utáni szakítás. Ugyanolyan nehéz is, ezért mondom mindig azt, hogy nem megoldás az internettől vagy a közösségi oldalaktól való teljes eltiltás. Fokozatosan, lélekben is el kell szakadni a levelezőpartnertől, tudatosítani, hogy idealizáltuk, saját vágyainkkal ruháztuk fel.

Akárhogy is, a közösségi oldalakon való ismerkedés szakemberek szerint csak érett személyiségeknek való, olyanoknak, akik meg tudják különböztetni a valóságot a fantáziától. A kevés önbizalmú, önértékelési zavarokkal küszködő, sérülékeny személyiségek számára Soňa Balogová szerint a virtuális kapcsolatok világa olyan, mint forró nyári napon egy ismeretlen folyó. Megmártózni benne kellemes, de ha beljebb merészkednek, rájönnek, hogy a mély, örvénylő vízben már nem tudnak úszni. 

 

El lehet tűnni a világhálóról?

A közösségi oldalakkal és internetes szolgáltatásokkal szemben sokaknak azért vannak éppenséggel megalapozott fenntartásaik, mert amit egyszer feltöltenek a világhálóra, az örökre ott marad, és bármikor felhasználható, akár ellenük is. Így volt ez eddig, de ezentúl talán másként lesz. Legalábbis az Európai Bizottság szerint, amely az év elején azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy garantálni kellene az internetfelhasználók adattörlési jogát. Magyarán: ha bárki egy idő múlva már nem szeretné, ha adatait tárolná az adott szolgáltató, akkor maga is törölhetné őket. Az eurobürokraták szerint ilyen egyszerű a dolog, és miután áprilisban megszavazzák a vonatkozó jogszabályt, a tagállamoknak a saját törvényeikbe is be kell építeniük. Számítógépes szakemberek viszont úgy vélik, a felhasználóknak soha senki nem tud teljes garanciát nyújtani arra, hogy adataik eltűntek az internetről, mert digitális formában bárki lemásolhatja őket, és átviheti más oldalakra. Jozef Orgonáš, a PC Revue című szaklap főszerkesztő-helyettese szerint inkább a felvilágosításra kell helyezni a hangsúlyt: meg kell tanítani az emberekkel, hogy minél kevesebb személyes adatot osszanak meg a világhálón.  ,

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?