Ügyesen jár a kezük

Meghökkentő szenvedélyek

A nővérek még a kelt tésztát is úgy sütik meg, hogy virágot, állatkát formáznak belőle. Az illat most is odavezet hozzájuk: ahogy kiszállok az autóból, már a kapu előtt csiklandozza az orromat. Oda a fogyókúrám – motyogom csak úgy magamnak, mert a konyhában már ott a teli tepsi, mellette meg egy tálon virágok, állatkák, kalácsok. Az, amit nálunk úgy hívnak, hogy béles. A mi vidékünkön gyakori és kedvelt finomság, de nem játszadoznak vele ennyit. Honnan az ötlet, hogy így csinálják?

Anyáról lányára, unokájára, sőt a menyére száll. Margó és Katalin is nagyanyjuktól, édesanyjuktól látták, aztán Margót férje, aki tavaly halt meg, biztatta, hogy „te süssél, én meg lefényképezem”. Ő tervezte el, hogy mi készüljön. „Nálunk karácsonykor hagyomány volt a tubusütés – meséli Margó. Ő viszi a prímet: az idősebb jogán, meg ahogy megtapasztalom, ő a beszédesebb a testvérek közül. – Nem múlhatott el karácsony, hogy békegalamb ne lett volna az asztalon.” A másik tepsiben gyümölcsös, morzsás finomság. „Nálunk cseh bélesnek mondták. Ha édesanyám testvéréék, Erzsi nénémék hazajöttek Csehországból, ezzel kedveskedtünk nekik. Mindenféle gyümölccsel lehet készíteni, a tetejét megszórjuk morzsával, és kész. – Az első, amit egy szilveszterre sütött, malacka volt, úgy hat-hét éve. – Aztán mesét találtunk ki hozzá: a sündisznó nagyon szereti az almát, és azt evett, ezért van a hasában almatöltelék. A gyermekek meg, mivel szerették a sünit, megették.”

A tésztát kézzel dagasztják. Egyszerű kelt tészta – mondja Margó –, lekeni lekvárral, és úgy rakja rá a gyümölcsöt. Aztán margarinból, cukorból és fahéjból elkészíti a morzsát, s rászórja a tetejére.

Az unokák itt vannak a közelben, kivéve a legnagyobbat, aki Kassán jogi egyetemre jár. Ha a család összejön, nagy a sütés-főzés, de egyébként is minden héten sütnek – ez már csak így szokás a faluban – mondják. Nem vesznek mindent készen a pékségben. Persze a srácok azért a bolti kekszet is szeretik, míg beszélgetünk, az egyik unoka az asztalra tett finomságok helyett csendben beoson a spájzba egyért.

Kinder tojásból állatkert

„Ami csak létezik a világon, mindenféle kézimunkát szeretünk: horgolunk, kötünk – szólal meg Katalin is. – Amikor a most ötéves unoka felfedezte a Kinder tojást, nem hagyott békén, hogy »mama, csinálj nekem belőle kis malackát!«. Ezzel kezdődött.” A mama körbehorgolta a sárga műanyag tojást, s lett malacka, mint annak idején kelt tésztából. Aztán kakas, tyúk, barika, nyuszi, maci, Süsü sárkány meg gülüszemű béka, amely a kisfiú kedvence. A végén egész állatkert kerekedett ki, s lassan megelevenedtek a mesealakok. Tavalyelőtt a karácsonyfát is velük díszítették, 80, különböző színben pompázó, körbehorgolt Kinder tojással.

Az asztalra kirakott állatkákat magukra hagyjuk, mert Margó a szobájába invitál, hogy megmutassa a saját gyűjteményét. Egymás után kerülnek elő a horgolások, a menyeinek készített virágok, tűzpiros, lila, szebbnél szebb színekben pompázva. El is magyarázza, hogy melyik hogyan készül, például az egyiket flitterrel rakja ki, s mindegyik flitterhez picike gombostűt szúr. Megmutatja a különböző díszítésű húsvéti tojásokat, a karácsonyi díszként használt harangokat, angyalkákat és egyebeket. Egyre kevesebb van belőlük, mert szétosztogatja őket; de szívesen adja, örül, hogy másoknak is tetszenek. Sok helyre jutott belőlük, a helyi meg a környező templomokba, még a kassai dómba is.

Nem sajnálják, pedig az anyag nem olcsó. Az egyik tojásra, amelyet épp a kezébe vesz, öt méter szalag kell, méghozzá speciális, és az elég drága, hasonlóan a brokátpapír is. A díszítendő poliészter tojásokat szintén veszik. Margó az egyik harangon lépésről lépésre bemutatja, hogyan készült, s Katalin is csatlakozik hozzá magyarázattal. „Előbb kijelöljük, aztán megyünk szépen sorba, egyiket a másik után rögzítjük, hogy takarják egymást, így jönnek létre a pikkelyek.” Érthető a bemutató, de nem vagyok benne biztos, hogy utánuk tudnám csinálni.

„Horgolunk és készítünk mi lepkétől kezdve mindent – mutatja Katalin, akinek az energikusabb Margó mellett nem könnyű szóhoz jutnia. Most épp azt meséli, hogy szeret az interneten böngészni. „Bejelentkeztem egy közösségi oldalra, amire a fiam és a menyem azt mondja, hogy pihent agyúak társasága. Onnan nézegetek sütést, főzést, horgolást, mindenféle technikákat, ötleteket.” A kézügyességet örökölték. „Édesanyánk gyönyörűen tudott kötni, meg a szomszédunk, Bálint Boriska, Sándor Gyuláné, tőle tanultuk. Édesapánk ezermester volt: készített nekünk kis horgolótűket szögből, kötőtűt bicikliküllőből. Estefele kiültünk a ház elé, az öregek szórakoztak, nekünk meg járt a kezünk, Boriska néni megmutatta, hogy kell. Így kezdődött a tudományunk.”

Nem adja búnak a fejét

Margó régóta küzd egy ronda betegséggel, 46 éve asztmás. Szerencsére ma már nincsenek rohamai, viszont van reumája: annak idején fél évig nyomta az ágyat, majd a bártfai rehabilitációs központban gyógyították. „A legpocsékabb fajtából való, allergiás asztmám van – ezt úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Nem sírós fajta, talán épp az optimizmusa, az élni akarása, a ki nem fogyó energiája segítette át a legnehezebbjén. – Fűre, fára, gyógyszerekre, mindenre allergiás vagyok. Hónapokat töltöttem a Tátrában, volt úgy, hogy egyhuzamban hármat. Fuldokoltam eleget, de nem volt mit tenni. A harmadik fiamat csak épp megszültem, és már mentem a Tátrába. S ott, hogy hasznossá tegyem magam, kötöttem a gyerekeknek kis lajbit, zoknit, sálat, sapkát. Utána kezdtem a gobelineket meg minden egyebet. A gyógyintézetben egy csomó asszony összejött, azokat is megtanítottam mindenfélére.”

Falun folyton van munka, házban, kertben. Katalin, aki sok évig varrodában dolgozott, majd a cipőgyárban, később munka nélkül maradt. Idén készül nyugdíjba, májusban töltötte be a 60-at. Nővére, aki négy évvel idősebb, rokkantnyugdíjas, de mivel nem voltak ledolgozott évei, nyugdíjat nem kapott, csak most a férje után özvegyit. Amikor megkezdődik a kertben a munka, kevés idő marad szenvedélyükre. Télen pótolják, amit elmulasztottak. Ha összejönnek, hogy ne üljenek tétlenül, ne csak a nyelvük járjon, hanem a kezük is, horgolgatnak, kötnek, színes és brokátpapírból képeket varázsolnak, mikor mihez van kedvük. Általában Margó a kísérletező, ő próbálja ki azt, amit a neten látott, s aztán odaszól a húgának, hogy „gyere gyorsan, mert valamit kitaláltam”. S Katalin csatlakozik hozzá. Nem lakik messze, pár házzal arrébb, nap mint nap látják egymást.