Tűz van, babám

Mert igencsak nem mindegy, nekünk ugyanis az a csúcs-Vasárnap, a bővebb terjedelem, a várakozással teli meglepetéskészítés szeretetteljes izgalmának produktuma (végterméke magyarul, de annyira kétértelmű a szó, hogy maradjunk a produktumnál). Tartalmas és szép. Szándékaink szerint még tartalmasabb és még szebb, mint általában. Már készül, a fentiekből talán az is kisejlik, gyakorlatilag egész évben készülünk rá. És így adventben, meg egy kicsit már hamarabb is, azzal a jóleső izgalommal várjuk az eljövetelét, amellyel a kisgyerekek a Jézuskáét. Csak ők még nem tudják, hogy adni jobb, bennünket már a fogadtatás izgalma tart lázban (tűzben), várjuk-vágyjuk, hogy tessék.

Miután, remélem, jól felcsigáztam mindenkit (két hét múlva már ezt a számot viszi a postás, kínálják vagy dugdossák az újságárusok, rakják ki vagy szúrják el jó hátra, alulra a napilapok mögé a boltosok, mint szülőfalumban), szóval miután erről minden elmondhatót elmondtam, kicsit elmélkednék a tűzről is, ha már a cím ezt lobogja.

És most nem ez a bennünk égő foglalkoztat annyira, mint a tényleges. Forman kultikus filmje, melynek eredeti cseh címe szerintem igazából szűzanyám, ég!, egyszer éltem meg igazi tüzet. Éjszaka ébredtem arra, hogy félreverik a harangot, apám kapkodja magára a gönceit, rohan oltani, ég a Pista bácsi háza. Reggel iskolába menvén, a járda peremén egymás mellett kiterítve feküdtek a bárányok, merthogy Pista bácsinak egészen addig még birkái is voltak. A tető nélkül kormosan gubbasztó ház előtt ez a látvány annyira erős érzelmeket váltott ki belőlem, hogy gyermeki lelkemnek felért egy háborús élménnyel. És nem is tudtam, a megfulladt gyönyörű állatokat sajnálom-e jobban, vagy Pista bácsit, aki összetörten állt felettük. (Akkor még csak sejteni sem lehetett, hogy úgy tíz év múlva az egyik pozsonyi unokája lesz a férjem.) Azóta eltelt több mint negyven év, biztosan volt tűzeset is, és nem csak az őserdőkben, de legutóbb olyan emlékezetes nálunk a Zoboralján, azután, annak hatására jött létre a Vasárnap angyala rovatunk. Most viszont, vagy két hete kezdődött egy pozsonyi lakással, ahol egy fiatal nő égett vagy fulladt meg, lett igazi angyallá, mert segíteni akart. Rá egy-két nappal egy másik pozsonyi panelház másik lakása, aztán egy újvári raktárépület, s még a gyors egymásutániság döbbenete enyhülni sem érkezett, jött a hír egy tornóci házról, ahol meg egy kisgyerek lett Isten bárányává. Mi van itt? Emberek?

Igazán nem akarok átmenni megint varjúba, feketéllettem épp eleget ebben az évben, hisz csapás csapást követett, fellélegezni sincsen időnk, egyik temetésről megyünk a másikra. Azóta Leonard Cohen is az angyalok közt dúdolja a Halleluját, s a nálánál jóval fiatalabb magyar zenei zseni, Kocsis Zoltán is már csak az örökké szépeknek adhat élő koncertet. Nem akarom most idekeverni sem Washingtont, sem Moszkvát, sem a szír háborút, sem a harlekin katicát, de lassan az embernek olyan érzése támad, hogy ott fent, ahol kell, hogy legyen egy ország, sokkal jobb a társaság már, mint idelent. És akkor csak a kortársainkra gondolunk! Mi lesz itt? Emberek!

Mindenesetre egyelőre advent van. Utánunk az első ilyen vasárnap, gyújtjuk sorban a gyertyát az adventi koszorúkon (az is Nyugatról jött, hogy a nyavala nem tudta Ázsiából hozni!), szép, bensőséges hangulatot teremtünk otthonunkban, gyertyák, mécsek, olajlámpák ragyogják be szobáinkat… Kérem, vigyázzanak magukra! Függönnyel, terítővel, száraz virággal, fenyőággal, Vasárnappal (!), gyúlékony csecsebecsékkel satöbbi, sok van, mi nagyon tud égni. Kívánom, csak a segítőkészség, a könyörület, a szeretet lobogjon bennünk.

Az égjen.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Jó dolog ez a VASÁRNAP, gondolta magában Széchenyi, nem hiába véste már Mózes is a tízparancsolatba

Veres István: Pozsonyi mesék – Széchenyi