Szenvedélye lett a végzete

Gergely Arnoldnak szenvedélye volt az utazás. Emiatt mondott le egy időre a rendőri karrierről, hagyta ott a családját, és ez lett a végzete is. Az ipolyfödémesi fiatalember szintén ott volt az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó gépén, amely június 1-jén 228 emberrel a fedélzetén eltűnt az Atlanti-óceán fölött.
A sors furcsa és kegyetlen játéka, hogy a tragédia mindhárom szlovákiai áldozata a Lévai járásból származott. Daniel Benčať és Michal Hudec vállalkozók Garamkovácsiból, Gergely Arnold pedig Ipolyfödémesről. A két ötvenes éveiben járó férfi az építőiparban volt érdekelt, üzleti úton jártak Brazíliában. A harminchárom éves fiatalember itthon rendőrakadémiát végzett, a kormányőrség tagja volt, de hogy minél többet utazhasson, nagyobb kereset után nézett, és öt éve Írországban élt.
A dublini repülőtéren volt rakodómunkás, így kedvezményes repülőjegyeket kapott, és fokozatosan megvalósította régi álmát, bejárta a világot. „Európát keresztül-kasul beutazta, de volt Thaiföldön, Ausztráliában, Jordániában és most, utoljára Brazíliában. Pénteken még Rióból telefonált, hogy nagyon jól érzi magát, akkor hallottuk őt utoljára” – mondta el három évvel fiatalabb öccse, Viktor, aki édesanyjával Ipolyfödémesen él. A rendőrök kedden, a légi katasztrófa után egy nappal hozták nekik a rossz hírt, hogy Arnold is a gép utasai között volt, de ők akkor már sejtették a bajt. „Amint a televízióban bemondták, hogy a Rióból Párizsba tartó járat eltűnt, édesanyámnak az volt az első szava, hogy »Istenem, Arnold is odaveszett!« Pedig nem is közölte, milyen járattal fog utazni, csak azt tudtuk, hogy szerdán, június 3-án haza kellett volna jönnie, szabadságra. Én még reménykedtem, hátha más gépre szállt, folyamatosan hívtam őt, de már a száma sem csöngött ki.”
Gergely Viktor a napokban Dublinba utazik, hogy felszámolja Arnold ottani lakását, elintézze hivatalos ügyeit, és hazahozza, ami megmaradt utána. Ha előkerülnének a gép roncsai és az áldozatok földi maradványai, a hazaszállítást a külügyminisztérium fogja intézni; de Viktor szerint jobb lenne, ha soha nem találnák meg a bátyja holttestét. „A temetés, egy síremlék a temetőben végérvényes, súlyos dolog. Így pedig örökké úgy fogom érezni, mintha csak egy nagyon hosszú útra ment volna el.”