Segítünk Piroskának?

Ütött-kopott ház, utolsó abban az izsai utcában, a falakról lehullott a vakolat. Egymásra nézünk fotós kollégámmal, a látvány nem szívderítő, nehéz elhinni, hogy ez volna a cím, amelyet keresünk, de a kapu előtt várakozó kis csoport megindul felénk. Piroskát, akit a nővére tart az ölében, nem lehet nem felismerni: száján védőkendő, kis fejét is kendővel kötötték be, hogy a kemoterápiás kezelések nyomát eltakarják. A kicsi lány előbb húzódozik az idegenek láttán, félszegen, hitetlenkedve sandít ránk, de nem telik bele sok idő, és felenged. Nem csoda, hogy az azelőtt csupa élet kislány tele van félsszel, visszahúzódó, hisz április óta be van zárva a pozsonyi gyermekkórház onkohematológiai osztályán; néha egy-két napra hazaengedik. Most is röviddel érkezésünk előtt hozta haza a betegszállító, mert reggel még kezelést kapott. Úgy beszéltük meg a nővérével, Jolikával, aki néhány napja anyukája helyett őrizte őt a kórházban, hogy ha minden rendben lesz, és hazaengedik, meglátogatjuk őket Izsán.

Április óta kórházban

Piroska április 24-én került kórházba. Ezt már az anyukája szerepét átvevő Jolika meséli, aki nemcsak csinos, hanem értelmes teremtés is. „Szombaton belázasodott, vasárnap elvittük az ügyeletre, ott azt mondta a nővérke, hogy szerinte vérszegény. Azzal küldtek el, hogy kedden menjünk el a körzeti orvosunkhoz. Ott vért, vizeletet vettek tőle, de a gyors vizsgálat semmit nem mutatott ki. A dokinak azonban nem tetszett a leány, mert sárga volt, ezért továbbküldött a komáromi onkológiára. Ott a vérvizsgálat már kimutatta, hogy akut limfoblasztos leukémiában (ALL) szenved, ami a limfociták daganatos elváltozása. A gyermekosztályon azonnal kapott vért, mert már nagyon rossz állapotban volt, aztán este helikopterrel átvitték Pozsonyba.” Szerencsére a betegség korai stádiumában fény derült Piroska diagnózisára. Előtte decemberben már volt kórházban megduzzadt mirigyek miatt. Akkor is vettek tőle vért, és Jolikának az orvos sem tudott választ adni arra, miért nem jöttek rá már akkor, mi a baj. A kislány azelőtt nem volt beteges: Jolika úgy meséli, hogy amikor ők vagy a kicsik betegek voltak, nem nagyon kapta el tőlük. 

A pozsonyi gyermekklinika onkohematológiai osztályán lezajlottak az ellenőrző vizsgálatok, és beigazolódott, hogy a kislány leukémiás. Azonnal megkezdődött a kezelés, és április óta folyik. Piroska most kikönyörögte, hogy Jolika menjen be hozzá, mert általában anyukája van ott vele a kórházban, ahonnan most másodjára engedték haza pár napra két hónap után.

Legkisebb a 11-ből

Itt megszakad a beszélgetés, az udvaron bonyodalom támad. Piroska keservesen sírni kezd, és ettől mi is megrémülünk. Csak zokog, hiába kérdezzük, mi a baj, aztán a két testvér mondja el helyette, hogy a hátsó udvarban lévő kiskutyákkal szeretne játszani. Nehéz lebeszélni róla, pedig kemoterápiától legyengült szervezetének nem tenne jót. Végül nagy harc árán sikerül lecsendesíteni azzal, hogy a testvérei kezében csodálja a néhány napos csöppségeket. „Mióta a sok gyógyszert szedi, azóta ilyen akaratos – szólal meg a nővére. – Néha úgy felizgatja magát, olyan ideges, hogy ami a keze ügyébe kerül, földhöz vágja.”

Csicsó Renáta 11 gyereket hozott a világra, Piroska a legfiatalabb, októberben lesz ötéves. A legidősebb, a 24 éves már férjnél van, az egy évvel fiatalabb Budapesten él, két fiú már felnőtt, s Jolánka is 19 éves. Irénke és Ferike gyermotthonban van, de tartják a kapcsolatot a családjukkal – ezt az anya mondja. „Elvolnának itt, de furcsa volna nekik, mert nem itt nevelkedtek” – ezt már Jolika teszi hozzá. Erre csak bólintani tudunk annak láttán, ami az udvaron és benn a házban a szemünk elé tárul. Nincs fürdőszoba, se vécé, hátul az udvarban van egy latrina. A Vöröskereszttől ígéretet kaptak, hogy segítenek rendbe hozni, felújítani a házat, hogy ha a kezelések után Piroska hazajön, rendezettebb és higiénikusabb körülmények között élhessen. A Kantha Dóra Alapítvány és Izsa Község közösen szervezett adománygyűjtést Piroska megsegítésére.

„Anyu már megint terhes volt”

Közben Piroska megnyugszik, kollégám fényképezőgépének nagy a varázsereje. Testvéreivel együtt szívesen pózol, s közben nagyokat kacagnak, hangjuktól visszhangzik az udvar. Mi Jolánkával ülünk kinn az udvaron, s folytatjuk a beszélgetést. Az apával nem találkozunk, ő közmunkás, csak négy óra után jön haza. Anyukája viszont oda-odalép hozzánk, s hallgatja, mit mond a lánya. Ebből tudom meg, hogy ő is volt gyemekotthonban, sokáig, 14 éves koráig. „Ott végeztem az alapiskolát – meséli. – Utána mindjárt dolgozni kezdtem, mert amikor a gyermekotthonból kivettek bennünket, anyu már megint terhes volt. Megszületett a kisleány, s abba is hagytam az iskolát, mert velem volt.” Megüti a fülem a mondta, hogy „kivettek bennünket”. Kit is? Mert arról volt szó, hogy ketten még mindig ott vannak. „Hárman voltunk, rajtam kívül Bobbi és Pamela. Voltak pótszüleink, akiknél éltünk, apumnak az anyósa, vele laktunk, csak ők megbetegedtek.” Nehéz eligazodni a családi viszonyokban. Jolánka apja már előtte nős volt, abból a házasságból is van három gyermeke.

Az anya, aki olyan vékony, mint egy deszka, csak hallgat, arca semmit nem árul el. Negyvenöt éves korára 11 gyermeket szült, ilyen körülmények közé. Bármennyire kínos és kegyetlen, de felteszem neki a kérdést, a férjével soha nem gondolkoztak-e el azon, hogy védekezzenek, hogy nem képesek eltartani a gyerekeket. Mert annak idején egyiküknek sem volt munkája. Pontosabban: az asszony nem is dolgozhatott, hiszen folyton terhes volt és szült. Válasz helyett Renáta meghúzza a vállát. Aztán némi habozás után csak megszólal: „Mi adtuk őket a gyermekotthonba, hogy ott jobb lesz nekik. De azután valamelyest rendbe hoztuk ezt a házat, ruhákkal segítettek a népek, s megindítottuk a bírósági keresetet, így hoztuk őket haza.”

A többi, felnőttkorban lévő testvérrel nem találkoztam, nem tudom, ők hogy vélekednek, Jolánkán, aki kajakozott – ezt tavaly hagyta ott, amikor Piroska megbetegedett, csakúgy, mint a munkáját –, viszont hagyott nyomot a sok megpróbáltatás. „Ez után a sokk után, amit most át kell élnem a kisleánnyal, nem akarok gyereket”– jelenti ki, s bár később talán másképp fog gondolkodni, most csökönyösnek tűnik. Bár soha nem tett szemrehányást a szülőknek, s arról sincs tudomása, hogy bármelyikük tett volna, talán a sok rossz arra lesz jó, hogy felfogja, másképp kell élnie. Tanulni akar, változtatni. De csak azután, hogy Piroska meggyógyul. Mert most ez a legfontosabb.