Rióba készül a világ – 9. Hölgyek hátrányban?

Az első női győztes Margaret Abbott amerikai golfozó volt, másutt viszont az olvasható, hogy egy francia hölgy volt a legelső, aki három férfi társával együtt győzött a vitorlázóversenyben.

Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák megalapítója bármennyire haladó gondolkodású volt is, úgy tartotta, hogy „a nők nem kívánatos személyek a sportpályákon” – mint az ókori görög játékokon, ahol nemhogy nem versenyezhettek, de még a nézőtérre sem engedték be őket. Állítólag azért, mert a férfiak pucéran versenyeztek, az igazi ok azonban a nők társadalmi helyzetében rejlett.

A sportban is komolyan meg kellett küzdeniük azért, hogy elismerjék őket, s mivel az olimpián még mindig csak korlátozottan vehettek részt, dacból 1921. március 24-én Monte-Carlóban női világjátékokat rendeztek különböző versenyszámokban.

Sok vita folyt a nők ruházata miatt. Nem lehetett megbotránkoztató, így teniszben hosszú ruhát viseltek. Az első, aki rövidnadrágban mert kimenni a nézők elé, a híres francia Suzanne Lenglen volt 1920-ban. A tornászlányok széles anyagcsíkokat tekertek a mellükre, erre vették a blúzt, az atlétanők kényelmetlen, legalább tíz centire a térd alá érő nadrágban léphettek pályára.

A részvételt illetően forradalmi változást az 1928-as amszterdami játékok hoztak: a nők a sportok királynőjének tartott atlétikában is versenyezhettek, de a 800 méteres futás fiaskója után (sokan nem bírták végig, összeestek) az 1960-as római játékokig a leghosszabb táv a 200 m volt. A női maraton első ízben 1984-ben Los Angelesben szerepelt műsoron, a hazai Joan Benoit győzött.

Ma már elképzelhetetlenek a versenyek a gyengébb nem (?) képviselői nélkül. A legutóbbi, londoni olimpián 10768 sportoló indult, közülük 4776 volt a nő. Sajnos, az egyenjogúság nem mindig halad jó irányba – persze ez az én magánvéleményem. Nem vagyok híve például a Londonban műsorra került női ökölvívásnak, ahol három súlycsoportban 36 hölgy püfölte egymást.