Olvassunk Hrabalt 3. Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Hrabal ugyanis megállás nélkül „sztorizik”, egymásba fonja a rövidebb-hosszabb történeteket a szépséges kisasszonyokról, az őket foglalkoztató Altmann nevű egyénről, Havlíčekről, a nagy hazafiról, Karafiát doktorról, Masarykról, aki „még hetvenéves korában is kézállás a lovon”, meg hogy egy professzor szerint nagy hiba volt, hogy „nem tudtuk megbecsülni a monarchiát, a kuplerájokat, a legények mifelénk csuda nervózusak voltak a túláradó erőtől”. Az író a Monarchiában született (100 éve), fiatalon élte meg az első, érett emberként a második világháborút, sok mindent látott, hallott és raktározott el a fejében és az írásaiban. A Táncórákat olvasva szinte egy film pereg előttünk, látjuk Wucher generálist halványkék köpenyében és nejét, aki „egy akkora tehén, mint Mária Terézia”, a sörgyártáshoz szükséges árpa és maláta előkészítését, de Vecsera Máriát is, a „nagy mellű, nagy szemű szépséget, akinek testecskéjén a koronázó herceg legelészett”, holott a belga hercegnőt kellett volna elvennie. És mi lett a vége? Hrabal szerint „tömeglövöldözés”. Megtudjuk, sőt szinte látjuk, milyen motorkerékpáros verseny zajlott majd egy évszázada Brno környékén, s hogyan szenvedett halálos balesetet a Farin-kanyarban Hans Batisberger, miközben a család evett-ivott az erdőcske szélén, és „meg-meghúzták a Maggis-üveget”. De van a könyvben történet a cigánylány szerelméről meg arról is, hogyan alakítja át a sekrestyés a templombelsőt néhány angyalszobor feldarabolásával. A 60-as években megjelent írásokra az olvasók eltérően reagáltak: „maga egy disznó, mindig azokat a szituációkat keresi, amelyekben kiélheti perverz nemiségét, micsoda pusztítást végez serdülő ifjúságunk soraiban”, vagy „milyen könnyedséggel ugrál a gyönge jégen, bravó, miért is ne?”. De ilyen is volt: „Hrabal elvtárs fegyvere ezüstösen cseng, s szúrásával balzsamot fakaszt”. Hrabal valóban nem hagyja érintetlenül az olvasót, ezért is ajánlom szíves figyelmükbe, jó szórakozást kívánva, ezt a könyvét is.